Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Sarkadi Imre: Táj és történelem (töredék)
ugyanolyan súlyú szemes takarmánynak, s éppen ezért ilyen távolságról majdnem minden terményt már állat formájában érdemes eladni. Egy évszázaddal előbb úgyis az egész vidék zömében állattenyésztő volt, nem kis részben még a szilaj pásztorkodási formák közt. Az állattenyésztésnek megvolt ezen a vidéken a hagyománya, a megtelepült parasztoknak csak azt kellett folytatni, amit azelőtt is csináltak, s amihez legjobban értettek. S ezt is csinálták. A két világháború közti időre ez a termelési forma alakult ki: zömében állattenyésztő gazdaságok. BELTERJES ÁLLATTENYÉSZTÉS Volt egy távoli rokonunk a távoli tanyavilágban, csak úgy emlékszem rá, hogy Pipás Szabó. Diákkoromból emlékezem a tanyájára, összesen huszonkét holdja volt. De a huszonkét holdon mindig volt hat lova, ami akkor is csillagászati szám, ha hozzáteszem, hogy ebből három vagy négy volt az igás, két-három pedig növő csikó (a szopós csikókat nem is számítom). Évente adott el két lovat is, és sohasem vett. A csikók felnőttek a Hortobágyon, télen kiteleltek otthon árpaszalmán, töreken — nem volt ez tehát valami nagyvonalú lónevelés, mindenesetre úgy számolgattam ki annak idején, hogy a lóállománya, ami pedig feltűnően nagy volt a földjéhez képest, eltartotta saját magát, sőt ha a trágyát és a gondos, sokszoros földmunkát is beleszámítjuk, haszna volt ezen a sok lovon. Nagy távolságok bejárásához ló kell, ha már megvan a ló, igára is azt kell használni. Ökröt nem is lehetett ezekben a kisebb, közepes, szóval .száz-kétszáz holdon aluli parasztgazdaságokban látni, az ökör csak a nagygazdaságban kezd kifizetővé válni, ahol már érdemes szakosítani a mezei igákat. De Pipás Szabónak három-négy fejőstehene is mindig volt, amiből következik, hogy borja, üszője, tinója ennél is több kellett hogy legyen, s évente három-négy marhát adott el. Azt mondhatnám, minden holdjára esett egy számosállat. Az állatokkal járó rengeteg munkát s a sok állatnak való sok takarmányt nyilván csak úgy tudta előteremteni, hogy felnőtt fiai voltak, ha jól emlékszem öten is. De ha nem lettek volna, akkor tartott volna cselédet, hiszen ez a gazdálkodása szempontjából mindegy. A lényeg az, hogy ő s ennek a környéknek hozzá hasonló szabású és földű parasztsága a nagy távolság, a nagy szállítási költség ellenére is kialakította a maga belterjesnek mondható gazdasági formáját. Lónak, marhának s különösen a disznónak tengeri és szálas takarmány az eltartója: magas színvonalat kellett hogy elérjen a takarmánytermelés. A tengeri négyzetes vetését ezen a tájon már a két háború közt felfedezték a parasztok, bár inkább csak kísérletképpen csinálta néhány vállalkozó szellemű ember. Körülbelül ez volt a kép húsz-huszonöt évvel ezelőtt. HOVA TOVÁBB? Feltételezhető, hogy míg a pásztorkodó, legeltető gazdálkodási formából ezen a tájékon zömmel kialakult az állattenyésztő, takarmánytermelő parasztság, abba beletelhetett egy évszázad. Közben természetesen a paraszti osztálytagozódás is haladt a maga megállíthatatlan útján, a húszas, harmincas évekre ezen a nagy, helyenként igen jó földű s viszonylag igen ritkán lakott területeken már tízezerszámra éltek a földtelen szegényparasztcsaládok, kisebb részük tanyás cselédként szerteszórva az egész határban, nagyobb részük a városok szélén, Újvároson, Szoboszlón, Debrecen keleti határában. De függetlenül attól, hogy a társadalmi tagozódás szükségképpen 49
