Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 8. szám - Varga Csaba: A mongol puszta (esszé)
bírnám-e? De sok kecském lenne, mert nincs jobb hús, mint a mongol kecskéé; húsából gyakran készítenék harhagot, amely az összevarrt bőrében — mint kuktában —sül meg a belegörgetett tüzes kövektől. Nem érezném disznóságnak, hogy az állatok orvosilag jobban ellátottak, mint az emberek, boldog lennék, ha az állatszérumot rögtön és ingyen hoznák járvány esetén. Lehet, rövidesen minden gondolatom az állatok körül járna, pontosan számon tartanám, hogy mikor mit kell tennem. A munka lenne; minden. S elfogadnám, hogy az öt legfőbb rossz dolog: a gonoszság, a butaság, az idegesség, a gőgös nagyképűség és a szerelmi mértéktelenség. Belül legjobban a gonoszságot s az idegességet gyűlölném, s nem nagyon zavarna, ha néha butaságba, hatalomféltésbe, kicsinyességbe ütköznék. Lehetnek bármennyire elvadultak a viszonyok, lehet bármennyire rafinéria a bosszúállásban, kivédeném, mert van már benne gyakorlatom. Szerencsére az ajtómon ritkán kopogtatna felettes ugyanúgy, mint alantas szándék. A sivatag arra jó, ha másra nem: kevés a látogató. Akár jó emberem, akár haragosom az illető. Régen a fiatalok itt is úgy kerültek össze, hogy a gazdag lány csak gazdag fiúhoz mehetett hozzá. Ha mást szeretett, s volt bátorsága, egyet tehettek: fogták a cókmók- jukat, s elköltöztek a sivatag másik felére. Ezt mindig lehetett: eltűnni, visszavonulni. Innen nézve — a Duna-tájról —: szép illúzió ez. Ha hideg tél jönne, s nagyon árva lennék, a sok kumisz után tejpálinkát — togooni archit — innék, amelyből elég két- három pohár és az ember zseninek érzi magát. A fej tiszta marad, az agy Viszont vadul forog: csak úgy önti a gondolatokat. Ha így lenne, aligha állnám meg, hogy ne írjak. Annyit azért nem innék ebből a ravasz vízből, hogy — mivel lassan szívódik fel — másnap legyek részeg. Rádiót mihamarább vennék, s lesném a Világ híreit, itt a Világ végén is, s egyáltalán nem dühítene, hogy már a mongol foglalkozási-presztízsben is utolsó az állattenyésztő, s a lakóhelyrangsorban is régen a város vezet, komfortos lakásaival. Talán néha élvezném, hogy felettes énem nem nyomja olyan erővel ösztönénemet, bár talán ugyanúgy nyomná, feltehetően mégis könnyebben érezném magam. Pihennék. Európából hiányozna a függőágy, ám csinálnék magamnak egyet. Ha a lovak netán szusszanást engednének, sokat hevernék be n ne, kinyújtózkodva, s nem törőd ve sem mi vei. Annyi újat se terveznék, hogy betöröm a köves sivatagot, s öntözés segítségével almát vagy dinnyét termesszek. Nem és nem. Megiennék alma, eper és csokoládé nélkül. Ha másik magyar arra tévedne, bizonyára sokáig azt hallaná rólam, hogy rossz csikós vagyok, ahogy mi is azt hallottuk: az áducsinból rossz ipari munkás lett. Nem értik ezek az empátia nélküli európaiak, hogy a nomád pásztor, ki félelmetes ügyességgel bánik az állatokkal, órák alatt nem programozhatja át magát gépi munkára. Nem lusta, s nem a képessége rossz. Nem a kezében van a hiba, hogy kiesik belőle a szerszám. Érzékei, mozdulatai mind olyanok, mint amilyet a pusztai lét megkövetelt. Városi nagyüzemben egészen más dolgozni: más figyelem, más készség, más munka. Ráadásul a nomád pásztor még a földművelésre sem tért át: egy emberöltő alatt most századokat, évezredeket kell átugorni. Csoda, hogy ennyire is bírja, képzelem, hogy a felettes ének mennyire megbolondultak — egyszerre ennyi új parancs! Valahol embertelen, hogy ilyen mértékben kell alkalmazkodni. És miért? Hogy lemásolják Európát? Pedig semmi biztosíték arra, hogy az automatizálás a jövő útja; arra sincs biztosíték, hogy a technikának ilyen irányba kell fejlődni. Arra például végképpen nincs biztosíték, hogy ugyanolyan panelházban kell lakni, mint mifelénk, pláne rosszabb kivitelűben. Mongólia a föld egyik olyan országa, ahol a hátrányból előnyt lehetne csiholni: nem kellene szolgaian másolni az európai fejlődést és ugyanúgy belesétálni néhány — messziről is látható — zsákutcába. Lehetetlent követelek? Tőlük várom, hogy még nagyobbat ugorjának? Nem várhatom. Pedig egy ilyen lehetőség sok mindent megérne. A Góbiban pillanatokon belül feladnám önkéntes emigrációmat, ha egy ilyen irányú fejlődésre bármilyen esély is 38