Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 7. szám - Sebők Mária: Udvarlási szokások a századeleji Zoboralján
SEBŐK MÁRIA UDVARLÁSI SZOKÁSOK A SZÁZADELEJI ZOBORALJÁN Nyitrától északkeletre, az 587 m magas Zobor hegy körül találhatók az 1111. és 1113. évi oklevelekben már megemlített magyar falvak: Alsóbodok, Béd, Csitár, Eger- szeg, Gerencsér, Geszte, Ghimes, Kolon, Menyhe, Pográny, Vicsápapáti, Zsére és a Bars megyei Lédec. A falvak nemcsak földrajzilag, hanem néprajzi szempontból is összefüggő egységet alkotnak. A terület elzártságából eredően a — Zoboralja néven ismert — táj népe hagyományőrző; Kodály Zoltán századeleji gyűjtései óta tudatosan ápolják és becsülik az elmúlt életforma tárgyi és szellemi emlékeit. Az általam kiválasztott három falu kulturális és társadalmi életének egysége és gazdasági rendszere a nagybirtokok által meghatározott feudális kötöttségekből adódott. Az a körülmény, hogy Kolony a nyitrai püspökséghez tartozott, Ghimes a Forgách grófok tulajdona Volt és Lédecet az esztergomi érsek birtokolta, a társadalmi élet alakulásában nem hagyott akkora nyomot, mint például egy közös templom használata. Általában a falun belül házasodtak, de elszórtan más faluból is hoztak feleséget. A férfiak a legritkább esetben mentek el vőnek. A múlt század nyolcvanas éveiben a szegényebb réteg kezdett a szomszédos falvakból feleséget venni. A szó szoros értelmében meg kellett venni, mert a faluból kivezető úton a legények a lakodalmi menet előtt kifeszítettek egy láncot és addig nem engedték tovább őket, míg a vőlegény meg nem fizette a „láncpénzt”, vagyis a váltságdíjat a menyasszonyért, amelyet aztán a legények elittak. A nagy csoporton belül egymás között házasodó — exogám — falucsoportok alakultak ki: Lédec Ghimessel és Ghimeskosztolánnyal, Kolony Ghimessel, Zsére Kolony- nyal stb. A katolikus magyar lakosság magatartását jelentősen befolyásolták a helybéli papok is. Vallási meggyőződésük tükröződik erkölcsi magatartásukon és a társas érintkezés különböző területein. Amikor az udvarlás és szerelmi élet témáját feszegettem — természetesen az idősebb generáció körében, mivel a mai fiatalok erkölcsi normái és udvarlási szokásai igazodtak a „kor követelményeihez” — nehezebben oldódtak, mint az egyéb vidékek református vagy evangélikus adatközlői. Hogy a reformátusoknál a szex és a szerelem témája nem „tabu” oly módon, mint a katolikusoknál, természetesen a vallás tanításaiból következik. Nem is erről akartam értekezni, hanem csak elmesélni azt, amit a fent említett nehézségek ellenére megtudtam: hogyan ismerkedtek meg egymással a fiúk és a lányok a századeleji Zoboralján és milyen módon jutottak el a házasságig. Ahhoz, hogy egy legényke elkezdhessen udvarolni, több követelménynek kellett megfelelnie: 16—17 éves korára meg kellett tanulnia kaszával aratni, addig csak „léginké” volt, akinek nem volt szabad a felnőtt férfiakkal egy asztalnál étkezni és nem vághatott a kenyérből. (Hadd jegyezzük meg, hogy az asszonyok soha sem ülhettek le a férjeik mellé ebédelni, mögöttük álltak, úgy kanalaztak. A kanalat az asztaltól elfordulva vehették a szájukba.) A legény 18 éves koráig nem sétálgathatott az utcán, nem ácsoroghatott a kocsma előtt, nem léphetett be a kocsmába, mert ezek a vétkek meggondolásra késztető szankciókat vontak maguk után, konkrétan egy jó kiadós verést az idősebb legényektől, amit senki sem szeretett megkockáztatni. 18—19 éves korban, amikor az öregebb legények farsang utolsó három napján, vasárnap, hétfőn, kedden mulatságot rendeztek, eljött a legénysorba lépés ünnepélyes aktusa: a „céhöl35
