Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 7. szám - Fehér Zoltán: „Kóló, csárdás ölelkezik”

Koa raska sece, vuciga jedi! (Aki vágja a fát, azt a kukacok egyék meg!)”

Később:

„Hát fogja a pénzt az embör, aztán mén, indul a piacra. Hát má jó darabon elment, akkor jutott az asszonynak az eszibe, hogy elfelejtett(l) neki mondani, hogy ha szűk is lesz a pöndöl, azér vegye mög. De rácul kiabált utána:

— Hej, covecé, ni hiba ako te bit i usko!

Az ember meg visszaszót:

— Nem baj, hogyha liba is lesz? Ni hiba, ako te i guska bit?

— Ni ako te i guska bit. Guska, guska!

Hát akkó elment a piacra, persze hát az ember röstellte azt, hogy pöndölt vögyön — má emberi fejjel —, hanem vett egy libát, oszt hazavitte.”

B. Ferencné ugyanezt a mesét délszlávul mondta el.

A lusta asszony meztelen ül, gubbaszt vásárban áruló férje mellett a szalmában, s egy öregember meggyújtja a szalmát.

„Tako i bilo. Ocli na Vásár u Kalacu. Ada deka kresne masinku i pod babom slamu zapali. A baba van golisava.

— Nézzenek meztelen asszonyt! Nézzenek meztelen asszonyt!” A kalocsai soka- dalomban a magyar szót érti mindenki. Azért kiabál így a tettes öregember.

A példák sorát hosszan lehetne még folytatni. A magyar-szláv interlinguális kapcsolatokra utoljára az anyagi kultúra területéről szeretnék egy közismert példára hivatkozni. Milyen tökéletes csere történt például a szállás—tanya szavakkal. Mi átvettük a szláv eredetű „tanyát” határbeli magányos épületeink megnevezésére, a délszlávok meg ugyanerre a fogalomra a magyar eredetű jövevényszót a „szállás”-t használják. A „tanya” eredetileg halászati műszó Volt nálunk, „tanyázó helyet” jelentett. Nem csoda, ha a kalocsai Sárközben, így B-n is máig a telket értik rajta. „Jó a ház, de kicsi a tanya hozzá” — mondják. Ez a szócsere talán jelképesen is kifejezi a kultúrák és nyelvek közt zajló, egymást gazdagító, éltető áramlást.

11