Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 6. szám - MŰHELY - Für Lajos: Sors és történelem

Az érdemekről szólva, legfőképpen mégis a mű kronológiai és tematikai, mi több: „térbeli” egységét kell kiemelni. Mit is vizsgál közel 30 íves kötetében Imreh István! Röviden szólva: Erdély, ezen belül elsősorban a Székelyföld gazdasági-társadalmi, kisebb részben művelődéstörténeti viszonyait az 1848-as polgári forradalmat megelőző évszázadban. A tanulmányok több mint kétharmada foglalkozik a Székelyföld korabeli helyzetével, kisebb részük pedig Erdély egészét, vagy egy-egy uradalmát, illetve járását-megyéjét (Kolozs) átfogó kérdéseket taglal. A jól körülhatárolható kisebb területi egységek kiválasztására Imreh István tudatosan törekedett. A mikrotájak vizsgálatához egyfelől módszertani megfontolások vezették, az a meggyőződés, hogy „a társadalmi élet különböző jelenségcsoportjai — írja — valaminő szervesebb egységbe forrott alakulatban könnyebben elemezhetők és biztonságosabban értelmezhetők”. Tudván azt is természetesen, hogy a mikroformák alakulása nem választható el a makroformák általános haladásától.

Egy-egy téma kifejtése kapcsán helyesen mutat rá a feudális rend általános hatóerőire, a földrajzi közelség okán jogosan keresi a román fejedelemségekkel való párhuzamokat és kapcsolódási pontokat, így pl. utal a szabad székelyek és a rázesi kisnemesi falvak vagy a havasalföldi mo^neni szabad parasztság közötti hasonlóságokra, máskor a határmenti háromszéki kis mezőváros, Bereck lakóinak moldvai kapcsolatait boncolja behatóan. A tájékozódást persze szélesíteni lehetne más irányban is. Hiszen természetesnek kell tartanunk, hogy pl. a szűkebben vett korabeli Magyarországgal való kapcsolódási vagy éppen egyezési pontok száma valamennyi többit meghaladó mértékben lenne megtalálható. Csak a szabad székelyek példájánál maradva, ismeretes, hogy jellegét tekintve hasonló fejlődési modell figyelhető meg a hajdúk, jászok és a kunok, a Dunántúlon pedig az Őrség és Göcsej (és még számos kisebb sziget) feudáliskori pályafutásában — amint erre történetírásunk több esetben utalt már.

A módszertani megfontolásokon túlmenően azonban a Székelyföldre koncentráló figyelem annak is tulajdonítható, hogy a szerző a tájban és népében — őseinek múltját kutathatja. A „székely székekbeli magyarság múltja” iránti fokozottabb érdeklődést tehát a természetes és igen tiszteletre méltó kötődés szálai is táplálják.

Világos és pontos a történetkutatói tevékenység kronológiai egysége. Az évszázadban (1750—1850), amelynek viszonyait Imreh István vizsgálja, a feudális rend bomlásának jelei a gazdasági-társadalmi élet valamennyi területén csakugyan kiütköztek már. A társadalmi formáció mindenképpen megérett arra, hogy átadja helyét a következőnek. Az egyes mikrostruktúrák viselkedését tehát igen fontos történelmi fordulón lehet tetten érni. Egymagában ez is jogosulttá teheti az időkereteknek ilyen módon való megvonását. A jelzett időhatárok között azonban a gazdasági-társadalmi alakzatok jóval messzebbre is mutatnak. A század ugyanis egy igen magas kort megért társadalmi formáció alkonya lévén, a benne zajló történésekből tucatszámra ragadhatok ki az olyan jelenségek, amelyeknek elindítói vagy éppen fölnevelői a megelőző évszázadok voltak. A feudalizmus hosszú évszázadai alakították pl. az aranyosszéki föld közösséget, a Keresztúri fiúszéki közerkölcsöket (a becsületesen élők normáit, a bűnözési formákat, a hitéletet), s az annyira fontos, ritka értékű székely falutörvényeket. De fellelhetők a megelőző évszázadok nyomai a földesúri gazdálkodás jellegén, a Toldalagi birtokok jobbágynépét terhelő úrdolgán, a robot-felhasználás formáin csakúgy, mint a céhek és a kézművesipar fellendülésén, majd hanyatlásán. Ám ez az évszázad egy nagy társadalmi korszakváltás elindítója, bölcsője is volt egyúttal, ezért benne-rajta kitapintható már az új formáció egy-egy jellegzetes jegye is. A lassan tőkésedő földesúri gazdálkodás, a manufaktúraipar izmosodása, a polgári rendért küzdő erők gyarapodása és harcaik az 1848/49-es forradalomban éppúgy ezt a jövőt készítették, formálták, mint a matematikát Marosvásárhelyen Bolyaitól tanuló székely Rajka Péter „erőművész” gyáralapítási törekvései a múlt század középső évtizedeiben.

Az elmondottakból szinte következik, hogy a történetírói teljesítmény tematikailag is példamutatóan egységes. A gazdasági-társadalmi élet hétköznapjai és a társadalmi tudatformák struktúrái elevenednek meg, jutnak mértéktartó elemzéshez az egyes tanulmányokban. Találóan írta a kötetről Egyed Ákos, az erdélyi történésztárs: a „konkrét történelmi közösségek kutatásakor Imreh István tanulmányai kilépnek a gazdaságtörténet szűkebb köréből, s nemcsak azért, mert a társadalomszerkezet kérdéseit is tárgyalják, hanem azért, mert a társadalmi együttélés etikai, szokásjogi, néha szociálpszichológiai területeit is áttekintik”. (Utunk, 1980. márc. 28.)A legmeglepőbb példát említve: ilyen komplex módon, a gazdasági-társadalmi-tudativiszonylatok bonyolult áttételeit fölfejtve bontja ki Gábor Áron emberré érésének éveit, a többre törekvés mögöttes mozgatóit s a kitörési kísérleteket rendre eltorlaszoló konzervatív tényezőket.

Fontos rámutatnunk arra, hogy Imreh István nem csupán agrártörténetet művel, gazdaság- és társadalomtörténeti tablóján a kor „mélytörténelmének” egészét akarja megragadni. Az ipartörténeti

76