Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 6. szám - MŰHELY - A kultúra és az emberség biztonsága (Bálint Sándor válaszol Csapody Miklós kérdéseire)

a népi vallásosság kutatása természetes fejezete a néprajzi föltárás egészének, tehát nekünk is kell ilyen kutatásokat végeznünk. Mindez sokféle okból, de elsősorban az 1945 előtti kutatások agnosztikus, teljesen vagy majdnem teljesen a tárgyi világra irányuló kutatási módszerei miatt csak nagyon kis mértékben történt meg, például Kál- mány Lajost és a hozzá hasonlókat kivéve.

Kálmányt mennyiben mondhatjuk elődnek? És mellette k !< azok, akiknek a munkásságát alapvetésnek tekinti?

A szegedi piarista gimnáziumban tanított Csapiár Benedek a múlt század közepén, aki Ipolyi Arnoldnak volt a legodaadóbb és legeredményesebb munkatársa, a „Magyar Mythologia” írása közben. Hatása alatt számos olyan piarista diák akadt, aki később a néprajzzal kezdett foglalkozni, és a maga területén országos, sőt azt lehet mondani, világhírű tekintélyre jutott. Ilyen volt Kálmány Lajos, aki a Szeged-vidéki folklórkutatás megalapítója és a magyar népköltészeti kutatásnak is egyik nagymestere. Szeged- Felsővároson született, a piaristáknál tanult, aztán Csanád egyházmegye papja lett és a Bánát számos olyan falujában lelkészkedett, amelyet a szülővárosából kirajzott nép telepített. Hamarosan fölismerte, majd a gyűjtéseivel is igazolta, hogy ezek a falvak a szegedi folklór archaikus szellemét őrizték meg. Fölbecsülhetetlen értéke van annak a gyűjtésnek, amit ő a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben végzett. Aztán ennek a szegedi kegyes oskolának a növendéke volt egy bizonyos Antunovics János is, aki a bunyevác néprajz megalapítója, a mai nap'g a legklasszikusabb bunyevác folklórmunkának írója; azután Löw Immánuel, a szegedi főrabbi, akire úgy tekintünk, mint a magyar zsidó folklór megalapítójára. Egyébként Löw és Kálmány igen jó, bensőséges barátok voltak. Löw a biblia növénytanát írta meg többkötetes munkában, amelyikben összegyűjti a virágoknak azokat a folklór, orvosi vagy éppen magyar népnyelvi eredetű vonatkozásait, amelyek az illető növénynek a néphagyományban és népéletben való jelentőségét dokumentálják. Foglalkozott egyébként Löw magyar néprajzi, népnyelvi kérdésekkel is. Valamiképpen az ő munkásságának és irányának a legkiválóbb magyar, de már szintén rég nemzetközi tekintélyre jutott képviselője Scheiber Sándor, akinek a „Folklór és tárgytörténet” című, kétkötetes munkája immár második kiadásban is megjelent. Ebben a szegedi és a teljes magyar folklórnak és az irodalmi alkotásoknak összekapcsoló vonatkozásait gyűjti egybe. Ő maga, mint baráti beszélgetéseinkből tudom, igen ambicionálná és szeretné azt, ha valaki a kutatók közül a magyar zsidóság néprajzát megírná, tehát azt a világot, amelyik a Magyarországon élő, a magyarsággal együtt élő zsidóságnak a hagyományvilágát jelenti. Mindazt, ami mondjuk a lengyel zsidóságnál nem található meg, csak itt, nálunk. Rendkívül fontos munka volna.

Szóval eziránt kezdtem érdeklődni. Anyagot régebben is gyűjtöttem, úgyhogy az erre vonatkozó kutatásaim külön címek alatt, de összefüggően a „Karácsony, Húsvét, Pünkösd” és az „Ünnepi Kalendárium” köteteiben olvashatók. Ezek az ünnepekhez fűződő liturgikus, szakrális vagy éppen archaikus eredetű hagyományvilágot dolgozzák föl. Ezt szeretném más vonatkozásban is folytatni, ha lenne időm hozzá — az anyaggyűjtés megvan —; tulajdonképpen az emberi élet különböző szakaszainak, alkalmainak, amilyenek a születés, házasság, halál, keresztelő, templom, egyházi rend, pap, búcsújárás — ezeknek a dolgoknak, jelenségeknek, fogalmaknak a teljes hagyo- mányi hátterét földolgozni. Példának okáért, mondjuk adva van egy templom. Mondjuk, egy középkori templom; milyen folklorisztikus, archaikus vonatkozásai vannak? Vagy egy erdélyi, egy ormánsági református templomnak az ornamentikája, ami nemcsak vallási érték, hanem a népművészetnek is, a néprajznak is nagyon komoly és tiszteletreméltó alkotása; amelyről tudomást kell vennünk hasonlóképpen, mint a népzenéről, a népdalról, a népmeséről, mert mindez egyetemes magyar kultúrtörté73