Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 6. szám - MŰHELY - A kultúra és az emberség biztonsága (Bálint Sándor válaszol Csapody Miklós kérdéseire)
maradt a világtekintélyű Riesz Frigyes, akit ugyan kényszerítettek 1944 nyarán, hogy hordozza a sárga csillagot, de hozzányúlni nem mertek. Bartucz Lajos is maradt, aki 1919-ben tagja volt a kommunista pártnak. Szóval, összesen hat ordinárius maradt itt. A szovjet városparancsnokság — mi 1944. október 11-én szabadultunk föl —, október húszadika táján átírt a város új vezetőségének, sürgetve, hogy az iskolák újra nyíljanak meg, az egyetemet és a főiskolát sem véve ki. Összegyűlt egy értekezlet; ugye, háta Bálint Sándor ittmaradt. Mit lehet csinálni? Kaptam az egyetemen három tanszéket; Sík Sándor irodalomtörténeti tanszékét, Klemm Antalét, a nyelvészetit, és a nyíltan németbarát Kogutowitzét,a földrajzit. Volt talán összesen ötven hallgató az egész bölcsészkaron. Ezt csináltam az 1944/45-ös tanévben, azután ugyanezt a főiskolán is, ugyanezeknek a tanszékeknek az ellátásával; sőt még 1945/46-ban is, és — ebben már nem vagyok biztos — lehet, hogy 1946/47-ben is én láttam el a magyar irodalomtörténeti tanszék teendőit. Oktatói, szervezési teendőket, összesen hat tanszéken? Igen. Jellemző, hogy a főiskola, amikor 1970-ben fönnállása 100 éves évfordulóját ünnepelte, Péter-Pált meghívott, de engem nem . . . Akkor még, tudod, rovottmúltú voltam. Azért egy kicsit fájt, hogy ennyire nem jutottam az eszükbe. Különben a 70. életévem betöltésekor — ezt is mondtam már neked — elfelejtett üdvözölni a bölcsészkar is. . . De ez sem lényeges, később majd elmondhatod. Ami a legérdekesebb volt, és ezt külön ajándéknak tekintem, hogy alig néhány nap múlva értesíti a szovjet városparancsnokság az egyetemet — az ideiglenes rektor Hermann Egyed volt —, hogy az egyetem földrajzi intézetében levő meteorológiai műszereket működésbe kell hozni, mert azoknak a működésére a hadvezetésnek szüksége van. Hívat Herrmann Egyed: „Kérlek, te látod el a földrajzi tanszék teendőit, légy szíves, gondoskodjál ezekről.” „De hogy képzeled, én nem sokat értek a meteorológiához!” Volt egy orosz műszaki tiszt, igen szívélyes ember, aki jól tudott angolul, szereztünk tolmácsot; vele, és Ferenccel, a Földrajzi Intézet altisztjével, egyébként régi alsóvárosi ismerősömmel, megoldottuk a dolgot. Úgy tudom, ennek is volt valami „következménye”. A nyilasok, persze, értesültek mindenről. Tudhatod, voltak és maradtak is itt nyilasok, és amikor megtudták, hogy az egyetem szovjet kezdeményezésre megkezdte működését, és látták a névsort: Hermann, Riesz és a többiek, bennünket in effigie halálra ítéltek és ki is végeztek Budapesten. így lettem annyi minden között halálraítélt is, persze: in effigie. Vállalt-e valamilyen közéleti szerepet Sándor bácsi a felszabadulás után? És hogyan folytatódott tudományos munkája? Talán az életem képe teljességéhez az is hozzátartozik, hogy 1945-ben indultam a választásokon a Demokrata Néppárt jelöltjeként — tán lesznek, akik emlékeznek: ez egy katolikus jellegű, progresszív beállítottságú mozgalom volt — azzal a megfontolással, hogy abban az újjáépítésben, amely Magyarországra vár a háború és a nyilasok garázdálkodása nyomán, minden, magát becsületesnek tartó, tiszta múltú embernek részt kell vennie, ebből a munkából senkinek nem szabad magát kivonnia. Politizálni azelőtt nem politizáltam, de természetesen érthető, hogy a magyar életnek az összes jelenségeit figyelemmel kísértem ezekben a kritikus esztendőkben. így voltam három évig tagja az országgyűlésnek is, ahol különösen művelődési kérdésekben működtem. 1947-ben — közben itt az egyetem néprajzi tanszékén tanítottam, mint megbízott előadó,és egy igazolóbizottságnak is az elnöke voltam —kineveztek azegyetemre nyilvános rendes tanárnak. Akkor sok mindent élőiről kellett kezdeni: könyvtárat berendezni, egyebek. Sajnos, már nem volt időm arra, hogy egy teljes intézetet kiépítsek, hogy 71
