Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Kiss Dénes: Óhajtás, sóhajtás - szó-hajtás
szavunk is. S ennek fejleménye fölség, fenség, fönség, de a föllengzős, főnök stb. is. Fölhajthatunk sebtiben másfajtákat is: hétfő, hídfő, —az utóbbit nem régóta használják — s most a „Fő a feje!” kifejezést is említhetem. Ha valaki nagy bajban van, gondja van, s törnie kell a fejét a kiúton, a megoldáson, akkor mondják: „Most aztán főhet a feje!” Úgy értik általában, hogy a fejében levő „sütnivalót” használhatja rogyásig, „fői” a feje! Még eszerint is ragozzák a szót, holott ez a mondás mást jelent! Azt jelenti: most aztán, ebben a nehéz helyzetben, fejnek kell lennie a fejének, gondolkodásra kell használnia! „Most aztán fő a feje!” Vagyis első, fő; fej a feje! Használatos így is: „Az a fő (fontos), hogy ... „S természetesen a fej, a fő, fönt van és nem alul. S ha már emlegettük a finn szavakat, ezúttal a „fej beverő két” se hagyjuk ki, akik annak idején részt vettek Buda visszafoglalásának harcaiban. Végigharcolták a fél Európát, s persze nemcsak a törököket verték fejbe. Svéd lobogó alatt váltak félelmetessé a hakkapeliták. (Hakkapeliitta; „Hakka päälle!” Ezt kiabálták, amikor csatába mentek, ez azt jelenti, hogy üss a fejére, tkp. üsd a fejét! üsd, vágd, nem apád!) Egyébként a finn — s bizonyára sok más nyelv is — hasonlóan fejleszti tovább ezt a szót a „fej”, „fő” alapszóból. A mi „fő”-zésünknek azonban korántsincs vége, azt is mondhatom: most jön a java! A továbblépés érdekében újra visszatérek röviden, e lap hasábjain korábban emlegetett szójátékra: „Aki fázik, fát keres”. Magyarán: fát keres, — hajdan! —fát keresett, hogy tüzet gyújthasson, hogy a fa-zékban főzhessen. S hogy miként kerül a fazék szóba a fa? Épp az a fa, ami a lábas alatt égett!? Úgy ahogy László Gyula Nyereg és kengyel című tanulmányában (Népszava, 1980. június 21.) említi: „Megfigyeléseink során minden tárgynevünkre érvényes gondolatokat vetettünk fel. ... ilyen a »fazék« szavunk is, amely kétségtelenül igen régi, még a cserépedények előtti korból való, az úgynevezett »finnugor« korból. Ennek magyarázata az lehet, hogy régebben faköpűbe dobott izzó kövekkel forraltunk, s ennek szava származott át a cserépedényre is.” Rögtön fölvillan, vajon a köpü, fo-kö-pü szavunkban milyen kezdetleges és elemi tartalom rejlik? Valószínűleg nem is egy! Minden bizonnyal a „fa”, aztán lehet a „kő”? (Finnül kivi — magyarul kavics, kövecs — egyik alakja.) S lehetséges, hogy a „pü” a fejre, „bunkó”- alakra utal? Hiszen ilyen edényben köpülték a vajat! (Manysi nyelven, megközelítő átírással: pükhén - tuskó, pül, pul, stb. = darab, punk, ponk, pdnk = fej, lásd: bunkó! stb.) S el kell mondanom személyes emlékemet: amikor nagyanyám — Zalában, Pacsán — hosszan főzte kis tűzön a húst, szalonnát, akkor azt mondta: „Hadd kövedjen!" Szerettük is a kövesztett szalonnát. Nálunk nem az „abál” kifejezést használták. így aztán hova tegyük A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárának H—Ó, 617. oldalon levő véleményét, mely emlegeti a köpüt, de finnugor egyeztetése téves a szócikk szerint, amely a „kövesztést” nem is említi. Bár nem akarunk nagyon „ráfázni” e dolgok „kifőzésére”, hadd hívjuk fel a figyelmet arra, hogy az a fázik és a főz esetében is főnevet ragoz igeként a nyelv. (Érdekes és jó dolog a jelentéstartalmi gazdagítás s egyúttal rejtőzködés érdekében költőink is újra fölfedezték a főnevek igeként való ragozását, főként Utassy József és Bella István.) De FŐ-zzünk tovább: talán az „ikes” igék kialakulásához is hozzájárulhat a fázik, halászik, vadászik további vizsgálata?! Hadd jegyezzem meg, hogy hajdanán mindenkinek kellett vadásznia és halásznia, ez nem különült el úgy, mint manapság; viszont fázni mindenki fá-zik ma is. Ezért nincs „fa-ász”, ahogy van ha-lász, vad-ász. Viszont a fa szavunk, mintha benne volna több fából készült tárgy jelentéstartalmi formájában. Talán maga a „fal”, mint pa-lánk, pad-ló, palló, pajta, padlás, paliás — hé-nak mondják Zalában, azaz: héj, a padlás és a tető közti üresség „híjjas- ság”, „hiány” vagyis folytonossági hiánya az építésnek, s héja van mindennek, amit meghámozunk, ha maga a hám nem is mindig héj! — és a redves fa pudvás, podvás. Ezért emelegetem újra, hogy finnül afa=puu s fából készült s készül ma is többnyire 80
