Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 5. szám - „Kimeríthetetlen forrás” (Gion Nándor válaszol Görömbei András kérdéseire)

arra, ami ezzel szükségszerűen járt és jár. A többnemzetiségű összetétel adott állapot, számolni kell vele, és fontos ennek az ábrázolása. Az ebből eredő kérdések, legemberségesebb megoldások egy ilyen környezetben, mint Vajdaság, egyszerűen olyan örök témák, mint a szerelem és a halál egy más környezetben. Nem mintha a szerelem és a halál nem volna mindenütt örök téma, de nálunk hozzáadódik’ még ez. Erről írni kell. Hacsak lehet, jól kell és igazul kell írni. És ehhez szüksége van az írónak ilyen szikár öregemberekre, mint akikről beszéltem. Akik mikor egy koporsóhoz jönnek, tudják mi a rend. És minden másban tudja, hogy mi illik, és mit kell tenni. Ezeket az embereket meg kell örökíteni és én igyekszem is tehetségemhez mérten megörökíteni.

A Virágos katona és a Rózsaméz olyan szervesen folytatják egymást, hogy méltán kapcsoltad össze Latroknak is játszott címmel a két regényt. De ezek nemcsak egymást folytatják, hanem kívánják is a további folytatást. Egyértelmű, hogy trilógia vár itt befejezésre...

A Rózsaméz úgy fejeződik be, hogy sok ember összejön Rojtos Gallai Istvánék egyetlen szobájában. Ő mindenkit elhallgattat azért, hogy legalább most ne veszekedjenek, inkább a citeraszót hallgassák. Halkan beszélnek egymással és várják a sorsfordulatot, a történelmi fordulatot. A folytatás az, hogy ágyúval lövik a szenttamási szerb templomot. Szenttamáson van egy kéttornyú szép szerb templom. Megérkeztek oda a magyar csapatok és valahonnan puskalövések hallatszottak. Ügy nézett ki, hogy a templomból lőnek, vagy legalábbis a templom környékéről. Fölállítottak néhány ágyút a faluszélen, és elkezdték lőni a templomot. A két torony imbolygott, imbolygott, de nem zuhant le. Aztán megérkezett egy különleges egység, nem a szokványos egyenruhában — ezt tudom, mert az én családom apraja-nagyja ott volt kint, és közvetlen közelről nézte — és bement oda a templomba. Kirohant a harangozó. Úgy látszik, mégse a templomból lőttek, mert nem volt ott senki, csak a harangozó. Szakszerűen vágták fejbe, menten kiloccsant az agya. És akkor megtörtént a bevonulás. így folytatódik. És folytatódik azután a háborús évekkel és a háború utáni évekkel. Az anyag többé-kevésbé összeállt. Meg kell írni az egészet. Van is miről írni. Bevonulásokról és kivonulásokról, de főleg azokról az emberekről, akik mindezt túlélték vagy nem élték túl. És mindezt elviselték vagy nem tudták elviselni. És hogy közben minden pillanatban, nemcsak a háborúban, hanem közvetlen a háború után is állandó és sorsdöntő választások elé állította őket a helyzet. A három könyv közül nyilván ezt a legnehezebb megírni.

írod már a harmadik részt, a harmadik regényt?

Ezidáig halogattam a kezdést. Elég sok és elég sokféle más elfoglaltságom volt az utóbbi két-három évben, olyan elfoglaltságok, melyek kötődnek ugyan az irodalomhoz, magához az íráshoz azonban nem. Ezt korántsem mentegetőzésként mondom, panaszként sem, hiszen mindazt, amit vállaltam, azért vállaltam, mert fontosnak tartom és fontosnak tartom jól csinálni. De most már tényleg ideje megírni a regényt. Túlságosan régóta melengetem. Éppen ezért egyetlen nekifutással kell elkészülnie. Rakni a téglákat egymásra, látni nap mint nap, ahogy emelkedik a fal, és nem hagyni abba, amíg tető alá nem kerül. És addig csak erre összpontosítani. A közéleti szereplést be kell szűkíteni. Dehát nekem nagyon kell ez a regény, tovább nem akarom halogatni, 1981-ben elkészül. Aztán . . . Aztán majd meglátjuk. Az az igazság, hogy Szenttamással egy kicsit törököt fogtam. Egyik könyv kívánja a másikat. Néha attól félek, a trilógia sem hozza meg a befejezést. Nem mintha sajnálnám, ha egyszer belekezdtem valamibe, végig akarom csinálni. Igaz, másról is szeretnék írni, fogok is írni.

75