Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Erdei Ferenc (Fejezetek a két világháború közötti progresszió történetéből - dokumentumfilm-szöveg, készítették: Csoóri Sándor, Hanák Gábor, Huszár Tibor, Sára Sándor)
és tanulmányaimon kívül három büntető eljárás, egy pénzbüntetés és két fogházbüntetés kiszabása tette változatossá. ERDEI SÁNDOR: Megpróbált más munkát is, rövid ideig ügyvédjelölt volt, utána nagyon erős, még fokozódó hévvel tért vissza az eredeti életformához, tehát ahhoz, hogy lényegében mi hárman műveljük a földet. Már nem Makón, hanem Szigetszentmiklóson, abból élünk meg, és ki-ki végzi amellett a maga egyéb munkáját. Azt mindenesetre hangsúlyoznom kell, hogy Erdei Ferencnek hihetetlen munkabírása volt, ha ő elfáradt a szellemi munkában, akkor kipihente magát a hagymaföldön, a hagymamunkában, ami sokszor elég nehéz volt. Zsákot kellett cipelni az állomásra, a vágóba berakni és így tovább. Ő ezt nemcsak bírta, hanem szerette, kedvvel csinálta. Voltak időszakok, amikor a teljes munkaidőt rá kellett szánni a hagymára. De egyébként ő mindig hajnalban írt, korán kelt, csak apám kelt őnála még korábban. MAJLÁT JOLÁN: Maga a ház is Erdei Ferenc elképzelése és terve szerint készült úgy, hogy a mai építési hatóságok nem adnának rá engedélyt. Akkor is úgy szerezte meg az engedélyt, hogy mindent megrajzolt, ahogy ez kötelező. Egy kőművesmester a faluban aláírta. Egyrészt az anyagi lehetőségeinket kellett figyelembe venni. Vályogból készült a ház, egy nagy központi szoba épült, ott volt a kemence. Onnan nyílott három, tulajdonképpen függönnyel elválasztott hálófülke. Az egyik volt a mienk, a másik Sándoré, a harmadik apámé. A központi helyiség a kemencével nemcsak a központi lakásrészt jelentette, nemcsak a fűtést, hanem a hagymatermesztésnek is fontos része volt, mert fölötte lógott az a bizonyos— ma már Makón sem ismeretes — nádból készült rács, amin száradt egész télen a dughagyma. Aki hozzánk belépett ősztől, az mindig egy kis enyhe hagymaszagot kellett hogy érezzen, mert a dughagyma az fönt száradt a a rácson a kemence fölött. A kemencéhez olyan padkát tervezett Erdei, amelyik pontosan egy ágy szélességű volt, tehát adott esetben, ha váratlan vendég érkezett — — az rendszerint valamelyik kollégista volt, aki ottragadt nálunk, és altatni kellett valahol, akkor az ott megférhetett. Elkezdtem a disszertáció-témámat írni, mégpedig az Erdei által ajánlott Nagykőrös gazdaság- és társadalomtörténetét. Az volt a munkamegosztás és a terv, hogy én megcsináltam a honfoglalástól a 18. sz. közepéig, utána Márkus István, és a 19. sz. közepétől egészen akkori napjainkig, tehát 40-ig bezárólag Erdei Ferenc. Én amellett az egyetemen Domanovszkynál és Hajnalnál tanársegédkeztem. Akkor már az egyetemet befejeztem, szóval az abszolutóriumom megvolt. Hónapokat töltöttem, ha kellett. Kőrösön a levéltárban; odajárt Erdei is. Amikor lejött, akkor ő ugyanolyan módszerességgel és alapossággal, mint mi, csinálta a saját időszakát. Mi ebben annyit segítettünk, hogy akár én, akár Márkus kiszedtük a tanácsi meg az iparral kapcsolatos jegyzőkönyveket. Különböző iratanyagokat; ezeket kazalszám előkészítettük neki, amiket ő szépen, történész alapossággal feldolgozott. Döbbenetes, hogy mire volt képes, és mire volt energiája; akkor búvárolni, amikor közben azon törte a fejét, hogy ő a Magyar paraszttársadalomban mit hogyan építsen föl és írjon meg. Közben csinálta a cédulákat. Teljesen iskolás, tudományos aprólékossággal. Valószínű, hogy mindezeknek az együttes hatása az, ami végülis benne, mint minden nagy alkotó és szintetizáló elmében összegződött. Fontosak voltak a Hajnallal való viták, a kollégistákkal való viták, a Nagykőrösről sűrűn át Kecskemétre történő, Molnár Erikhez való látogatásai. Az a „sűrű” persze nem olyan nagyszámú volt, de ott két különös, és alapjában véve ellentétes ember találkozott. Molnár Erik, aki egy abszolút szikár marxista 18
