Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 1. szám - Zimonyi Zoltán: Utószó Féja Géza történelmi tanulmányához

tanulmányban is vele tusakodik, anélkül, hogy a nevét leírná. Főként a „Valahol utat vesztettünk” című, 1943—44 fordulóján a Magyar Nemzetben megjelent Szekfű-cikksorozat utalásszerű Kossuth képét támadja; a „több tekintetben a múlthoz vonzódó, azt sokban fenntartani óhajtó romantikus politikus” Szekfű féle felfogásával szemben a reálpolitikus Kossuth vonásait hangsúlyozza.

A népi írók mozgalmában később jellegzetessé vált „átértékelő” magatartás nyomait már Féja Géza pályakezdésekor megtaláljuk, 1923-as Csokonai és Szabó Dezső tanulmánya „egy nagy munkakívánság” jelzése, mint írja, a feladat ma: „kiásni a magyar irodalom múltját a tévedések s az ingó feltevések halmazából”. A hangzatos igénybejelentés ekkor még inkább Szabó Dezső öntudatlan követése; személyes meggyőződéssel alátámasztott írói programmá csak évek múlva érlelődik, főként Bajcsy-Zsilinszky mellett, az Előőrs korszakban; az ott megeredt gyökerek azután a „népi mozgalmon belül ásták magukat mélyre” (Barta János). Az Előőrs publicisztikája, Bajcsy-Zsilinszky vezércikkei mind történeti megalapo- zottságúak voltak, maga Zsilinszky mélyen átérezte történelmünk tanulságait, megvolt benne a múlt folytonos faggatásának a készsége; baráti körében is ott találjuk a történeti publicisztika néhány neves képviselőjét. Féja Előőrsbeli korszakának (figyelembe véve esz- tergom-tábori tanári működését is) döntő jelentősége volt. Táborban nehéz sorsú, hátrányos helyzetű gyermekeket tanított, az ott látott szociális mélyvilág egészítette ki gyermekkorában hézagosán maradt társadalmi alapélményeit; e szociális impulzusok pedig az éppen zászlót bontó Bajcsy-Zsilinszky Endre mellett kaptak politikai formát. A hagyományhoz való viszony ekkor bukkan fel újra az Írásaiban. A változás szembeötlő: a múlt újraértékelésének korábbi iránytalan áradása most már politikai medret talál: az új Magyarországot kivívó társadalmi erők felsorakoztatása, illetve a kurzus kontraszelekcióján fennakadt hatalmi, értelmiségi elit leépítése, felváltása a célja. „Nálunk az úgynevezett történelmi tudat s az úgynevezett nemzeti tudat az uralkodó osztályok szellemi támogató szerve s az uralkodó osztályok hatalmi túltengésének morális, helyesebben amorális létalapja volt”— írta egy cikkében. Ellenmérgül a múlt újraértékelését ajánlja, a „történelem szociális arcának megmutatását” — e szándék vezeti majd később három kötetes „irodalomtörténete” és Dózsa könyve írásakor.

Ahogy a hagyatékból előkerült tanulmány műfaja sem volt meglepetés, nem az a tárgya sem, jóllehet Féja a VISEGRÁDI ESTÉK alapján Görgey-pártinak tűnhetett. A „megnőtt emlékezetnek” ebben az áradásában ugyanis az agg Görgey, Kossuth fantomjával vív saját igazáért. Féja azonban valójában mindig Kossuthhoz vonzódott, s vele a forradalmi-szabadságharcos hagyományokhoz. Politikai nézeteit is nagymértékben Kossuth határozta meg. Talán még azt a feltevést is megkockáztathatjuk, hogy Kossuth, mint példakép a személyiségét is alakította; minden esetre könyvében nagy rokonszenvvel rajzolja meg, magasra értékeli hőse politikai rugalmasságát, hangsúlyozva, hogy mégis következetes, a realitások között mozog, gyújtóhatású szónok, nagy elkiáltó.

AZ IGAZI KOSSUTH LAJOS című tanulmány koncepciójának alappilléreit egyébként éppúgy készen találjuk Féja 1931 derekán írt Két Kossuth című cikkében, mint az 1943-as Nagy vállalkozások kora egyik fejezetében; Kossuth örökségének legfontosabb elemeire pedig lépten-nyomon rábukkanunk a publicisztikájában. E politikai örökség eszenciájának Kossuth Kiutahiában írt alkotmánytervét és a dunamenti népek társulásáról szőtt elképzeléseit tekinti Féja, a jövő demokratikus Magyarországának politikai biztosítékait ő maga is az önkormányzati rendszerben, a szabad társulásban, illetve a szomszédnépek együttműködésében látta. Kossuth politikai gondolkodása, főként az első világháborút követő ellenzéki körökben reneszánszát élte, ellentétes oldalon állók is merítettek belőle, Jászi Oszkár éppúgy, mint pl. Szabó Dezső, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Révai József, a Bartha Miklós Társaság, a népi mozgalom, avagy a Sarlósok, s a felsorolás még így is nagyon hézagos. E kérdésnek külön története van a huszadik századi politikai gondolkodásunkban. Féja álláspontja tehát a kor egyik jellegzetes magatartása.

Az igazi Kossuth Lajos című könyv említésre méltó vonása, hogy Kossuthot Féja mindvégig vérbeli reálpolitikusnak ábrázolja, aki már a negyvenes évektől kezdve egyenes úton haladt, nem rendi politikus volt, népi-nemzeti programja már a forradalom előtt s alatt kiérlelődött, ám pályáját nemcsak a tiszta elvek, hanem a gyakorlat vastörvényei is vezették, tekintettel kellett tehát lennie a tényleges társadalmi erőkre. Az emigráció első éveiben viszont „felszabadult”, minden taktikai kötöttségtől mentesen mutatkozhatott meg az igazi arca; erre utal egyébként a mű címe is. E felfogás alapjait maga Kossuth vetette meg: az emigrációban írt műveit úgy bocsájtotta útjukra, mint korábban megérlelt politikai nézeteit, hangsúlyozva, hogy azok a tényleges erőviszonyok, az érdekegyesítés miatt csorbultak a forradalom és szabadságharc alatt. Meg is jegyzi, hogy nem lesz többé az egyensúlyozás áldozata! Féja lényegében elfogadja Kossuth érvelését, s csak közvetve jelzi, hogy Kossuth a közelmúltból is tanult. A tanulmány kultikus szándéka szinte az első sortól nyilván24