Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Maráz László: Hazatérés (dokumentumjáték)
hogy hát ott vagyunk az ők lakásiknál, hát így csúfolódtak, azok es csak szanaszét el voltak bújkálva. Na hát a férjemet nézem. Azt mondja, hoztál-e valami ennivalót? Mondom, nem hoztam, nem mertem, csak úgy elszaladtam. Hát hol a kislányok? Otthagytam a szobába. Hát mit csinálsz te, mér hagytad ott? Jó van, otthagytam. Mire visszamentem, addig a küssebbiket a nagyobbik addig fujtogatta, játszott vele, addig fujtogatta, hogy annyira nem kapott levegőt, hogy meghalt. Sebestyén Ferenc: Amikor ott egy kicsit légy ü keresettünk vóna, hogy megüs- mertük a fődet, a tájat, hát bizon akkor jött a menekülés . .. Zsók Lajos: Még vasárnap este azt mondták, itt élnünk, halnunk kell, s másnap reggel már parancs lett, hogy mindenki egy óra alatt kipakójon a házából, indúni kell. Hangok Itt a népnek az lenne a kérése, hogy ne Erdélybe kerüljünk, hanem valahova az ország belsejébe . . . Úgy sírtam, hogy Istenem, menjünk, de hova visznek, merre visznek?. . . Hazatért magyar testvéreink! Kétszáz év után hazavezérelt benneteket a magyarok jócsillaga ... El kell menni, menjünk Magyarországra, de mire és hova?... Itt élnetek és halnotok kell! Sebestyén Ferenc: 44 október . . . úgy 10-én Sztaniszlón vótam a sógoromnál a búcsún, és ott halltam meg, hangszórón hirdették, hogy Bácskából el kell menekülni a Dunántúlra, magyar területre. Elkezdték az asszonyok a párnákot, dunyhákot csomagolni essze. Hogy ez a hír jött, hát akkor sürgősen hazajöttem én es onnat Sztaniszlóról, vissza Cserepesre, levágtam egy jó süldő disznyót, de arra már nem vót üdő, hogy lesüssük, hanem egy olyan zsíros bödönbe beleraktuk úgy nyersen és feltettük a kocsira. Hát a kocsira, amit tudtunk, ilyen ágyneműt és élelmet raktunk, öt gyermeknek a kis csomagjit mindegyiknek, magamval vittem nyolc darab tyúkot, azt egy galickába úgy belészorítottam, a többi ottmaradott. 38 darab liba, 16 darab süldő, s egy anyadisznyó, egy tehen s egy bornyú, azok ott maradtak Bácskába. Elindultunk, a fiam jött a biciglővel, mer nem akarta otthagyni a biciglőt, és akkor jöttünk Kossuthfalván keresztül. Hát elég nehéz vót a kiindulás onnat, a menekülés .. . Fábián Péterné: Azt se tudtuk, hogy hová kapjunk, a gyerekeket összeszedjük, vagy valamit összecsomagoljunk. Még szerencsénk vót, hogy a búcsúra készültünk, és ennivaló vót. Mindent otthagytunk, tehenet, bornyút, disznónk vót, egy anyakocánk, négy vagy hat malaccal, nem is tudom . . . Aztán a férjem fogta magát, hogy ne legyenek étien, fogott egy zsák búzát, kiszórta az udvarra a baromfinak, akkor a disznók elé is öntött vizet meg kukoricát és akkor nekivágtunk a hosszú útnak. Zsók Pál: Nem akartunk menekülni onnat, mer mint mondják, má csiperedtünk belé, mint a fa a fődbe, mikor elültetik. Már belé kezdtünk vót gyökerezni, hát ugye, nem akartunk együnni, de a jegyző kiállott, s azt mondja, emberek, amelyik akar még élni, szereti az életjit, az meneküljön innen, azt mondja. Sebestyén Ádámné: Két menyecske vótunk csak a házba maradva s akkor rettenetesen kezdtünk sirni, most mit csináljunk? Ennivalót pakoljunk, vagy ruhát pakoljunk,hát mit lehet egy szekérre felpakolni két asszonynak? Mindenünk vót, de otthagytunk mindent aztán, úgy hogy a varrógépnek es csak a tetejét hoztuk el, rengeteg fonalat fontunk, szőttünk, mindent otthagytunk Bácskába, csak éppen felvevőruhát s egy kis ennivalót vittünk. Egy fortélyos ló vót, ahogy mondják, egy csökönyös, s avval menekültem, s ha akart ment, ha nem akart, nem ment, s ha akarta, az árokba vitt, és ha nem hát nem. Szóval kínlódtunk vele, az biztos. Dógoztunk, mindenünk vót, végül mégis fődönfutók lettünk. Herceg Istvánné: Pakoltunk mindent a kocsira. A gyereket azt belépólyáztam egy nagy kendőbe, s akkor letettem — egy nagy veranda vót, s akkor ott vót egy asztal —, s letettem az asztalra. S mondom a leánykáknak, ha mentek, mondom, a gyereket 55
