Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - Varga Csaba: Hadjárat haddal (regényrészlet)
ták, hogy bátran neked mehetnek, mert a törvényes fórumokon nem lesz tiltakozás. Ha lenne is, elnyomnák. Ha netán valaki felemelné a szavát, valószínűleg megütné a bokáját, mint ti, amikor más szakszervezeti bizalmit akartatok. Kaptatok is a pofátokra, csak éppen nem simogatást! Különben lehet, hogy azért nem védtek meg a tanácsnál, mert akkor élni próbáltál a jogaiddal ... — Fogok is! —vágott közbe Hevesi. — jól van, hősöm! Majd most megdarálnak, hogy ne merd ilyen arcátlanul mondani: fogok is! Engem még az nyugtalanít, hogy felfüggesztésedről másoknak is tudni kellett. Nemcsak a városban, hanem feljebb is, a megyénél mindenképpen ... — Jó, hogy azt nem mondod, kirúgásommal Téged is figyelmeztetni akartak? — Nem buta feltételezés. Nézd, tűrhetően szervezett államban élünk, s én változatlanul állam párti vagyok, mert minden népet, közösséget irányítani kell. Nem berzenkedem a hatalom, s a hatalom gyakorlása ellen. De az nem lenne nagy baj, ha a hatalmat sokkal többen gyakorolhatnák. Mindenesetre meg kell gondolni: miért figyelmeztettek téged ilyen drasztikusan? Hiszen nem hihetem naivan, hogy az ellened vezetett hadjárat csak egy-két vezető személyes bosszúja. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha a figyelmeztetést másoknak, nekem is szánnák. Meggondolandó hát: miért ítélték úgy, hogy minket rendre kell inteni? Miért ez, szerintük, az állam érdeke? S mi ebből a saját hasznuk? Az országút elég üres volt. Alig előztek. — A jövőtábor lenne a rovásunkon? — morfondírozott Gábor —. Ha nem csalódom nagyon, a táborral látványosan igazoltuk, hogy az ifjúságot sokkal jobban lehet nevelni. De akkor vége a rejtett önkényre épülő pedagógiának. Vége a szorongás iskolájának. Az autoriter nevelésnek, ami elnyomja az egyéniséget. Mismásolás nélkül beszélni kell a múltról, a jelenről, s a jövő alternatíváiról. Arra törekedtünk, hogy tanítványainkat bevezessük a társadalomba, ahol szuverén személyiséggé kell válniuk. Ezzel — az államot erősítettük! Amint azzal is, hogy belülről kritizálunk, s cselekszünk, méghozzá intenzíven. Akkor meg nem értem, hogy miért támadnak minket? — Nincs vitánk egymással. Lehet azonban, hogy úgy érzik, annyira felbátorodtunk, hogy újat akarásunk az állam ellen fordulhat. . . — Dehát erre semmi jel. Nincs is ilyen szándékunk... — Ettől még tarthatnak tőlünk. Fő a biztonság! — A megelőzés, mi?! — Ne gúnyolódj! — figyelmeztette pajkosan Rádusz — Különben az a hipotézisem, hogy nem akarnak téged végleg a háttérbe szorítani. Például fogadni mernék, hogy Máriát rövidesen előléptetik, mondjuk kinevezik igazgatóhelyettesnek... — Hülye vagy! S mi van, ha én közben belerokkanok? — Akkor gyenge voltál és az állam nem számíthat rád. Nem feleltél meg a vizsgán .. . — Ha kibírtam? — Bizony sok haszna lesz. Először is, megfontoltabb leszel, jobban betartod a játék- szabályokat, másodszor: véletlenül se fogsz a tűzzel játszani, öncenzúrád hagyod érvényesülni, s az eddiginél pártosabb leszel, gyakrabban kinyilvánítod elkötelezettségedet. Negyedszer: mindezért nagyobb feladatokat bízhatnak rád, így többet teszel és sikert aratsz ... Nem hagytak a parlagon heverni... — Bolond logika. Megfélemlítenek, hogy többet és jobban csinálhassak? — majd tűnődve megkérdezte még: — Mondd, nem vagy te az állam benső embere?! — Nem egészen ... — kezdte volna Rádusz. 46
