Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 1. szám - Féja Géza: Kossuth Lajos és a kiegyezés (Részlet Az igazi Kossuth Lajos című tanulmányból)

korlátozni az egyházak csakugyan vallásos tevékenységét, de éppen ezért az állam és a vallás életének szétválasztása mellett döntött. A két tényező össszefonódásában a magyar kibontakozás egyik lényeges akadályát szemlélte, és rámutatott arra, hogy már a szabadságharc idején nemcsak őt, hanem a forradalom több vezérférfiát foglalkoztatta az állam és a vallás szétválasztásának a terve. A katolikus önkormányzatot is meg akarták valósítani, s ezáltal tulajdonképpen a magyar katolicizmus megújhodását készítették volna elő, mert az egyházat az állami istápolás és az eltartottság kényelméből önálló életre, fokozott lelki erőfeszítésre, a magyar tömegekhez való önkénytelen idomulásra késztették volna. Kossuth ugyanis úgy vélekedett, hogy az egyház a hívők, nem pedig a papok egyeteme, tehát a katolikus önkormányzatnak nem szabad a papság által irányított álönkormányzattá válnia, hanem valódi önkormányzattá kell emelkednie a hívők önkormányzó tevékenységének legteljesebb érvényesítésével. A szabadságharc folyamán Horváth Mihály — kultuszminiszter és Csanádi püspök—is hasonlóképpen gondolkodott, de ez a nagy gondolat is elébb elaludt, utóbb „jobblétre” szenderült a kiegyezés lassú, de biztos mérgekkel írtó korszakában.

1871-ben ismét szőnyegre került a cseh kérdés. Csehország önkormányzatot kért, ám a még mindig abszolutista gondolkodású osztrák államférfiak a cseh autonómiában veszedelmet szimatoltak és segítőtársra találtak a vezetőszerepet játszó magyar oligarchiában. Kossuth egészen másképpen gondolkodott: a cseh önkormányzatban magyar érdeket szemlélt, jól látta, hogy a cseh autonomista mozgalom bukása kergeti majd a cseheket a pánszlávizmus karjaiba. Sajnos, a cseh önkormányzatot gróf Andrássy Gyula közös külügyminiszter segítségével buktatták meg, ő is azok között volt, akik megakadályozták, hogy Csehország idejében a nemzeti önállóság útjára léphessen, s ezáltal Kelet-Közép-Európa függetlenségének egyik védőbástyájává emelkedjék. Nem a magyarság gördített akadályokat a cseh függetlenségi törekvések elé, hanem egy politikai rendszer, mely a magyar nép önkormányzati törekvéseit éppen úgy meghiúsította, mint a csehekét, ugyanis természeténél fogva ellensége volt a belső függetlenségnek és természetes következményének, a népi felszabadulásnak. Jól érezte ez a rendszer, hogy mindennémű belső felszabadulás egy-egy fejszecsapás az elavult társadalmi és politikai tekintélyuralmon, s megrövidíti a kiváltságos rétegek vezető szerepének a tartalmát, tehát ellene szegült. Andrássy Gyula nem volt eléggé erős, hogy ezzel az áramlattal — mely különben osztályának a hajóját hordozta — szembeszálljon, szerencsétlen kézzel avatkozott a cseh kérdésbe, és sikerült a cseheket a magyarsággal szembefordítania. A felülről irányított nemzetek végzete ez: az irányítók történelmi tévedéseiért mindig az irányított társadalom fizeti a számlát. Andrássynak a cseh kérdésben tanúsított magatartása nem is a magyar, hanem az osztrák—habsburgi supremációt védelmezte, tehát Kelet-Közép-Európa legreakciósabb és leginkább halálra ítélt tényezőjével szövetkezett. Ez a szövetkezés méltó volt az ugyancsak halálra ítélt és gyökeréig reakciós honi oligarchiához, de ugyanakkor végzetes következményeket zúdított az ártatlan magyar népre.

Kossuth mindenképpen végzetesnek tekintette azt, hogy a magyar reakció a maga tehetetlenségi erejénél fogva előbb-utóbb minden körülöttünk élő szláv néppel szembekerül. 1871. november 7-én írta ezeket a sorokat: „Ott van másodszor Horvátország. — No kérem, annak irányában a kormány valóságos államcsíny bűnében vétkes. A horvát országgyűlés késleltetése nem kevesebb mint alkotmányfelfüggesztés, valódi államcsíny a szó legszorosabb értelmében.” A következő napon a cseh kérdésről ír levelet, s drámai erővel ábrázolja, hogy a céltudatos osztrák reakció milyen könnyedén csavarja ujja köré a gyönge ellenálló erővel rendelkező oligarchikus magyar államférfiakat. Kossuthnak ezek a levelei bejárták nemcsak a magyar, hanem a francia, német, orosz és lengyel sajtót is, állásfoglalása európai méretű üggyé nőtt, de nem sorakozott

19