Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 4. szám - Varga Csaba: Hadjárat haddal (regényrészlet)

akart Eta előtt összetörtnek, megalázottnak látszani: tettetett fürgeséggel, erőlködés nélkül felállt, tekintete a lemezjátszó felett függő városcímer-másolatba kapaszkodott, mintha az segítene valamit... — a pajzs alakú címeren szelíd farkas volt, felette hatágú csillag s emberfejnek mintázott félhold. Hogy van ez? Farkas gyilkos szándék nélkül, csillag s holdkifli vigyorogva: nem egészen értett jelképek, elmosódott múlt, mégis a múlt. A címer alatt kinyilatkoztatás, tiszta illúzióval: „A farkas a műveltségtől elvesztette dühét, mint ahogyan a Tanács a háborútól, tehát a népre a csendes nyugalom vidám ideje köszöntött.” Háború? Ki tudja már, kivel és miért háborúzott a város vagy háborúztak idegen erők a várossal. Dühcsapolás? Lehet-e annyi és olyan műveltség, amitől ő elvesztené dühét és keserűségét, s belső nyugalommal pásztázná az eseményeket? Már az is műveltség és önfegyelem, hogy nem üvölt most, nem üt- vág, nem zavarja ki a két ellenőrt, és nem harap bele egy könyvbe, mint kemény cipóba. Profi abban, ahogy fagyasztja dühét.

A két nő nem mozdult, mintha oltár előtt térdelne, kortyolgatták a kihűlt kávét, addig valószínűleg nem akartak elmenni, amíg Hevesi nem szedi össze saját holmiját. Tüntető várakozásuk mutatta, hogy Gábort bűnösnek — csalónak, tolvajnak! — tartják, akiről az is feltételezhető, hogy most olyasmit is eltesz, ami nem az övé. Ezért Hevesi minden tárgyat: fehér trikót „Jövő van” felirattal, három kavicsot — az egyik mintha vörös övét viselne —, koszos törülközőt, házilag faragott totem-figurát, fogkefét fogkrém nélkül, keményített fehér köpenyt kézelőjén tintafolttal, új — Pozsonyból csempészett — tornacipőt, kockás jegyzetfüzeteket dugig írva, tollakat, kék szalagot, hatvanas évekből maradt orkánkabátot, két csomag Demalgont és más egyebet úgy dobált bele a tátott szájú papírzsákba, hogy előbb minden tárgyat feltartott, mint indián skalpot, győzelmi jelvényt, hogy megszégyenítse a leselkedőket, akik hamarosan ki is vonultak az irodából pirulás nélkül. Erre várt! Most rejtette a zsákba — négy rózsaszín dossziéba kötve — a nevelési kísérlet tervezetét, a csoportvezetők előzetes koncepcióját — amelyekhez Lovas írt „morfondírozásokat” —, a gyerekek személyiségéről szóló szociálpszichológiai tanulmányt, ami ellen nagyon berzenkedtek a kísérletvezetők, mert kevés lényegest mondott nekik, s aztán a jövőépítő tábor ta- tanulságait (nem is akármilyen tapasztalatait!) rögzítő naplójegyzeteit, végül azokat a dokumentumokat és gyerekvallomásokat, amelyek feltétlenül kellettek ahhoz, hogy a táborról mint jövő-előlegről — ha később ereje és tehetsége lesz — írjon valamit: szubjektív esszét, kisregény-félét vagy dokumentum-elemzést. Dühiratot a realitásokért.

Minden hatalomváltás, ha mégoly kicsi is, könnyű kézzel selejtez. A közelmúltat képtelen igazságosan értékelni, hiszen kívülről, fölényesen, érzelmi elfogultság nélkül, s az újítás vágyával nézi. A négy dossziét — amelyből kettő anyaga saját feljegyzése volt — azért csente el, mert okkal-joggal félt attól, hogy utóda, ha Eta is lesz az, csendesen eltünteti őket, s akkor sehogy sem igazolhatja a nevelési kísérlet sikerét.

Vereséges, elmállott, elgyengült volt — szája sírásra görbült, mint egy pisis óvodásé, idegileg annyira elfáradt, hogy lefeküdne akárhova, sárba, latyakba is, mint egy göndör mangalica; talán röfögne is, dekadens állatként.

— Gábor, nem kell még egy papírzsák? — nézett be Eta, véletlenül se szólította főnöknek. De legalább benézett.

— Inkább egy bőrönd ... — azért mondta csak, hogy ne hagyja szó nélkül a segítség-kínálást.

A félig nyitott ajtón Köves kiáltott be: — Ne számítson arra, hogy haza mehet bőröndért. Jó magának a papírzsák is!

Zsák, barna papírból! Vastag, érdes papír, amiben már csak olajos csavarokat cso36