Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - Tamási Gáspár: Rókabőr (önéletírás)
— Én meg. S nem bánom, ha nem fizet is, ha azt el tudja kerülni, de azt majd a törvényszéken mondják meg a tárgyalás napján. Én most azért jöttem ide, hogy ha tudjuk, akkor még most a tárgyalás előtt intézzük el, de ezt csak pénzzel lehet. Úgy egyeztünk apósommal, hogy mivel hárman vagyunk bűnösek ebben a dologban, akkor hárman összetesszük a kétszáz lejt, s még ma megpróbálom elintézni. Maga is adja ide nekem a kétszáz lej harmadik részét, hogy indulhassak, mert ha nem indulok most, akkor ma nem tudom elintézni. Erre még jobban megharagudott a nyúzó sógor: — — Nem elég, hogy megnyúztam, még fizessek is? — Éppen azért kell fizetni, mert megnyúzta! Ha nem nyúzta volna, akkor nem kellene fizessen magának, de így maga is bűnös. Ne gondolkozzon sokáig, mert nekem nincs időm várni, mennem kell, s ha maga nem ad pénzt, akkor én úgyis megyek, s a mi részünkről a kettőnkét elintézem, s akkor az egész rókahistória magára marad. Egyedül maga lesz a felelős, s akkor bizony nem kerül kicsibe magának a rókanyúzás. Erre a szóra gondolkozóba esett a sógor, és utána így szól: — Te sógor, ha már így van, s gondolod, hogy a kétszáz lejjel el tudod intézni, akkor a reám eső részt most én is neked odaadom, s járj szerencsével. Csak ez kellett a vejnek, hogy a pénzt zsebre vágja, mert már megvolt az arra a napra való költőpénz, mert a bőrrel nem volt semmi baj egyéb, csak a bőrért kapott ötszáz lejt a tegnap elmulatta, s ezzel a hazugsággal még ma is kétszáz lejt kicsalt, hogy legyen mára is költőpénze. így a zsebében lévő kétszáz lejjel újra elment Udvarhelyre, de nem ment a rendőrségre, mert ott nem volt semmi dolga, hanem csak a Szabó Károly-féle vendéglőbe érkezett meg, s ott újra mulatni kezdett. Addig mulatott ott, hogy már jó ittas állapotban volt, s magában mindazon gondolkozott, hogy ő milyen jól kitalálta ezt a hazugságot. Node a mulatságnak csak vége lett, s haza kellett menni. Szerencsére akadt még egy útitárs a közeli szomszéd faluban, s így ketten lassan elindultak. Az idő elég szép csillagos éjszakavolt, s elég hideg, de ők nem fáztak, mert a bor fűtötte őket , s csak jövögettek lassan hazafelé. Itthon azonban már várták, mert kíváncsiak voltak, hogy vajon el tudta-e intézni a bőr dolgát, hogy ne kerüljön a törvényszékre, mert akkor nagyobb baj lehet belőle. Amikor este tíz óra felé hazaérkezett, de még akkor is elég ittas állapotban volt a vej, s nemigen lehetett ekkor vele értekezni, hanem inkább a felesége haragudott, hogy mind a két nap ittas állapotban jött haza, s még az sem elég, hogy a bőrért nem kapott semmit, hanem még azt ma kétszáz lejjel meg kellett pótolni, s akkor még a két nap is elveszett. Node a vej mégis vacsorát kért, s az asszony adott is, de eközben örökké veszekedett az urával. Vacsora után azt mondja a vej az asz- szonynak: —Jere, húzd le a csizmáimat, hadd feküdjem le, hogy többet ne veszekedj velem. Ekkor az asszony lehúzta az egyik csizmát, s annak a sarkával ütni kezdte az urának a fejét. A férj jámboran így szólt: — Hadd már abba, ne üsd többet a fejemet, inkább húzd le a másik csizmámot is. Az asszony lehúzta a másik csizmát is, de vele megint ütni kedte a férje fejét. Az ember azt sem tudta, hogy hányat ütött rája, csak azt érezte, hogy már jól fájnak az ütések helyei, s ekkor megint megszólalt: — Hallod-e te asszony, ha nekem annyi lábam volna, mint a póknak, s azon mindegyiken egy- egy csizma volna, s azt mind neked kellene lehúzni, akkor nekem hány fej kellene, hogy azt a sok ütést kibírja, ha ezzel a kettővel is ennyire megverted a fejemet. Az asszony csak annyit mondott, hogy: — Ezt te megérdemelted, szégyellhetnéd magad, hogy így megrészegedtél. Ezután mind lefeküdtek. Hanem aztán reggel újra azt kérdi az asszony a férjétől: — Nohát mit intéztél a tegnap a rókabőr dologban? — Hát nem azért mentem volt, hogy elintézzem? — Én tudom, hogy azért mentél, de azt kérd- tem, hogy elintézted-e? — Én el. Ne félj, mert abból nem lesz büntetés soha, úgy el van intézve. — De te magad is jól elintézted volt! 29
