Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Pintér Lajos: Kezemre szállt a helikopter (Bartók emlékezete)

az 1939-es választások, a jobboldal előretörésével, a magyar progresszió súlyos vereségével. A másik nagy vereség már a győzelemre segített demokratikus frontot éri, 1948-ban, a fényes szellők által lobogtatott zászlók félárbocra eresztésekor. 1949-ben így hangoskodott a vád, így taszította a nemzetből a népet: „A népiességnek itt, Magyarországon kezdettől fogva kettős arculata volt. Volt egy bizonyos fokig progresszív, haladó jelentősége is, de volt reakciós arculata is. A haladó a népiesekben az volt, hogy képviselték, kifejezték a parasztság szembenállását az úri társadalommal. De a magyar népies gondolkodásnak még ebben a haladó vonásában is benne volt csírában a reakcióval, a fasizmussal érintkező elem.”

Az elmélet úgy tudta, hogy a második világháború nagy földrengése után az életet, a másik dolgozó osztály, a parasztság életét is, múltbeli „kemény formáitól” kell megszabadítani, megfosztani, tehát jobbágyiasságától, rendiességétől. Ezzel együtt járhat aztán egy tűnő életforma „jelvényeinek” elvesztése, a népművészetnek, a viseletnek, táncnak föladása. Vagy új társadalmi alapokon történő megőrzése. Súlyos sérelem érte a kényes bartóki gondolatot például ebben az 1949-es vádban. Melyben látjuk, nem a „kemény formáktól” való megszabadításon van a hangsúly, hanem egy társadalmi rétegnek, haladó társadalmi erőnek értelmiségi képviseletétől, művészetétől, „jelvényeitől” való megfosztása az elhibázott cél.

1953 telén történt eseményt oldok le nagyanyám emlékezetéről. Első életévemben járó kisgyerek voltam, nagyapámék tanyáján az együttlakó szüleim és nagyszüleim neveltek. Egy téli estén valami vigyázatlanság következtében leforráztak, veszélyesnek is tűnhetett a dolog, de a nagy hidegben orvoshoz indulni nem tudtak velem, apám ült tehát kerékpárra és elindult az éjszakában a tőlünk tíz kilométerre lakó orvosért. Az orvos szintén kerékpárra ült s együtt visszakerekeztek. Három óra múlva érkezhettek? Inkább négy múlva, öt múlva; nem a nagy hideg, inkább a nagy távolság ott is tartotta nálunk az orvost éjszakára. Az orvost, aki ki tudja, mire cserélte testemen a nagyanyám kente népi gyógyszert, a disznózsírt. Miért mondom el mindezt? Azért: mutassa, a „kemény formákon” is akadt volna talán sürgetőbb változtatni való épp ez időkben. Nagyapám bolgárkertész volt, parasztkertész, amely már a jóértelemben vett polgárosodás, népi alvilági helyzetből való kidolgozás fejlettebb foka; anyám a közeli iskola tanítója, az orvos különösen kiemelkedve ebből az életformából, mindketten értelmiségiek. A létrejött helyzet, melynek főszereplői ekkor, mégis milyen elmaradott, formailag milyen kényszerű, kemény, feudális értelemben milyen parasztias. Ebben az elmaradt helyzetben valamennyien parasztok. Nem parasztok viszont művészetükben, életük „jelvényeiben”. Hiszen ezen jelvényekről való lemondatás történt a leggyorsabban. S e kiszippantott levegő helyén, mivel légüres tér nem maradhatott, mivel az új, demokratikus kultúra kialakult gyakorlatáról még beszélni nem lehetett, mi került? Mi került, sérelem ez is a kényes bartóki gondolaton, került az uraktól levetett művészet, áramlott a kultúra légüres terébe a kispolgárias művészet, sodorva magával kispolgárias ízlést és világszemléletet. Ez utóbbit mai, modern művészetre cserélni már nehezebb, lehetetlenebb, mert nem rokona a modern kultúrának, mai kultúrának, mint ahogy az ősi művészet, a népművészet — hanem cukrozottságában is terrorista-mód ellensége.

De itt, ezen a ponton elérkeztünk ahhoz is, hogy higgyünk a felszabadító radikalizmus erejében. Vizsgálatunk szociális terepét elhagyhatjuk, elhagyhatjuk a szellem azon kilátótornyát, ahonnan a népművészet termelőjére mint paraszti osztályra, mint társadalmi alávetett rétegre tekintünk. A felszabadító radikalizmus jegyében minden alávetett dolgozó osztály s alávetett osztály alávetett képviselete: értelmisége, a nép el kell hogy veszítse nemzet alatti jellegét, és gazdaságilag, társadalmilag egyenrangúvá válva a nemzet együttélő része kell legyen. Ezen a ponton már, ezen a társadalmi

93