Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Pörös Géza: Példa és megváltás (Jegyzetek a bartóki módszer filmművészeti vonatkozásairól)
PÖRÖS GÉZA PÉLDA ES MEGVÁLTÁS (Jegyzetek a bartóki módszer filmművészeti vonatkozásairól) „Minden művészetnek joga van ahhoz, hogy más, előző művészetben gyökerezzék, sőt, nemcsak joga van, hanem keli is gyökereznie.” Bartók Béla „Ma már világosan látom, hogy Bartók életművének védelme, megértése, alkotói módszerének más művészeti ágakban való következetes érvényesítése egész kultúránk létkérdése.” Kosa Ferenc Amikor Járom Ambrust (Latinovits Zoltán) az Oldás és kötés ígéretes karriert befutó hősét egy műtét látszólag jelentéktelen eseménysora rádöbbenti arra, hogy így nincs tovább, hogy halaszthatatlanul ki kell tépnie magát önáltatásainak, hazugságainak raffinált rendszeréből, bizonyosságot kereső pokoljárásának utolsó stációjaként falura utazik, édesapjához. Csakhogy az elmúlásában is fennséges paraszti világ, amelyből a fényes szelek nemzedéktársaival együtt Járomot is kirepítette, már nem fogadhatja vissza a tékozló fiút. Járom —jelképesen — beveri homlokát a szülői ház ajtófélfájába; mivel gondjai idegenek ettől a kultúrától, életét magamagának kell egyenesbe hoznia. A Pestre visszautazó hős kocsijának rádiójából Bartók Béla szavai hallatszanak: „Csak tiszta forrásból.” Üzenete példa és program. Egyszerre szól Járomnak és Jancsónak — mely utóbbi éppen ezzel a nemzedéki esettanulmánnyal ébred a bartóki művészietikai örökség vállalásának kikerülhetetlenségére — de feladatot jelöl ki egy tespedt- ségéből kilábalni akaró művészeti ág számára is. Tény, az Oldás és kötés a mából nézve több szempontból is szimbolikusnak tetsző mű, hiszen a Megszállottak mellett ezzel a filmmel kezdődik a magyar film emlékezetes fölívelése. Mindenekelőtt pedig a mértéket szabó bartóki szellem meghonosításának nyitánya ez a Bartókhoz még „betű szerint” hűséges alkotás. De hát honnan ez a talányos hatás? Mi magyarázza Bartók továbbélését a század második felének magyar filmjeiben, a legelvontabb művészeti ág hazai forradalmárának jelenlétét a művészetté csak nemrég vált filmben? Ma már szinte közhely, hogy nemcsak a szocializmus, de az egész huszadik század magyar történelmében kivételes hely illeti meg a 60-as évek elejétől kezdődő reformkorszakot. Országvesztő politikák évszázados ámokfutása, háborúk, tévutak után végre a szocialista társadalom békés építőmunkája kerül előtérbe, e viszonylag kedvezőre fordult történelmi szituáció ugyanakkor parancsoló szükségszerűséggé teszi társadalmi formációnk gazdasági, politikai és kulturális életének reformját. A megújulás pontos önképet követel. A társadalom fokozódó önismereti igénye fellendíti a tudományok eddig árnyékba szorított ágait, virágzásnak indul a művészet, kiváltképp az irodalom és a film. Semmi sem maradhat a régiben, mindent a magunk képére kell formálni — hirdetik legjobb filmjeink, amelyek rokonszenves őszinteséggel tárják fel a gazdasági és politikai kiteljesedésünket fékező mechanizmusokat. Kíméletlen harc folyik a mozivásznon minden ön- és közveszélyes emberi tartalom felrobbantásáért, minden emberi létmegnyilvánulás forradalmasítása érdekében. A közéleti gondok fölvállalásában művészeti kultúránk politizáló tradíciója és a jelen felszólításai egy68