Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Vekerdi László: Bartók - Németh László világában

gazdálkodás immár széles körökben terjedő jeleit, ismételten, aggódva figyelmeztetett a kulturális mennyezet alacsonyságára, a szellemi igénytelenedésre, a művelődés el- laposodására. Nagy egyéni teljesítményekben s ünnepi nagy szavakban persze nincsen hiány, de mi él az emberek szívében Bartók zenéjéből, a bartóki modell szigorú követelményeiből? Létrejött-e irodalmunkban magyar műhely, amire csakugyan érdemes figyelni, vagy inkább csak nagy egyéniségekről, s ezen túl csupán szándékok s érdekek időleges találkozásairól beszélhetünk? S nem kell-é még efféle műhely-csíráknak is — mondjuk egy-egy igazán önmagára talált vidéki folyóiratnak — keserűen küzdeniük közönnyel s olykor hivatalos gyanúkkal? Vagy lassan éppen efféle csírák s szép művek iránt ébred mégiscsak érzék s szimpátia? Példa egyaránt hozható erre is, arra is; napjaink magyar művelődésében tán épp ez a gyötrő és reménytkeltő kettősség a legizgalmasabb. Bartóki metaforákban; A csodálatos mandarin és a Fából faragott királyfi bizakodó szorongásai. De messze még a Cantata profana tiszta forrásai. És el lehet-é oda egyáltalában jutni a bartóki vitám impendere verő kérlelhetetlen felelőssége nélkül? Németh László gondolkozásának leginkább bartóki vonása az, hogy tudta; a való megközelíthetetlen az igazság megátalkodott szeretete nélkül: „Az álrealisták nem is gyanítják, milyen komolyan veszem én a realizmust. Nem azért persze, mert tőlük hallottam. Ők csak annyiban mestereim, amennyiben még megátalkodottabbá tesznek az igazságszeretet ben. Ami az életemből hátravan, az igazságnak akarom szentelni. Az a program, amit öreg éveimre készítek magamnak, teljes alávetés az igazságnak. Ez legyen morálom, ez művészetem, ez szavam az emberekhez. Még egyszer nekifutni a világnak, a valóságérzék fokozottabb éberségével... Újratanulni mindent a valóság megragadásának ezzel a fokozott lázával. Az igazság módszer és diszciplína kérdése is, attól függ minden, hogy ösztöneim és gondolataim milyen csatarendben mennek neki a valóságnak.” 1948. október 22-én jegyezte fel ezeket naplójába. S alighanem itt: igaz és való, „Morál” és „Empíria” összetartozásának felismerésénél rejtőzködik a „Bartóki modell” forrásvidéke. De ez egyúttal az újkori európai gondolkozás forrásvidéke, Descartes-tól és Galileitől Bartókig és Németh Lászlóig és Bartóktól és Németh Lászlótól Cantata-beli átváltozásokon át Hiísz szarvasai nyomában mindaddig, amíg él ez a gondolkozás.

„Üdvözlet Belényesről” (1911. dec. 31.)

50