Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Vekerdi László: Bartók - Németh László világában

VEKERDI LÁSZLÓ BARTÓK-NÉMETH LÁSZLÓ VILÁGÁBAN „A lángész tekintélyét nemcsak az sérti, ha elhallgatják. Művét az is homállyal von­hatja be, ha túl sokat hivatkoznak rá”, írta Bartókról már 1970-ben Szőcs István. ,,A huszonöt éve halott Bartók Bélát — folytatta — főleg az utóbbi másfél évtizedben emlegetik sűrűn, olyanok, akik legalább annyira nem értik, mint ellenfelei, de eszmei­leg néha még azoknál is távolabb állanak tőle.” Az azóta eltelt évtizedben méginkább sűrűsödött tán az emlegetés és növekedett az eszmei távolság; következésképpen sűrűsödött a szigorú nagy zenész művét bevonó homály. De tán minden nagy mű életéhez hozzátartozik ez a homály, melynek mélyére csak olykor világítanak a meg­értés reflektorai; aztán odébbfordulnak, hogy ismét elrejtőzhessenek a mű mélyei s részletei. De ha ez az út homályból homályba — amint Németh László hitte és hir­dette a maga művészetéről — csakugyan elkerülhetetlen, akkor a megértés pillanatai úgylehet méginkább megvilágíthatják magát a reflektort, mint a művet. * * * Németh László analizáló elméjének fénye az ötvenes évek elején fordult először erősen Bartók művére. ,,A sok, rendszeresebb zenehallgatás gyümölcse volt — írja a Megmentett gondolatok bevezetőjében — a Bartók és a tizenkilencedik századi zene; nem is annyira a bartóki mű, mint annak a kultúramodellnek a fölmutatása s átfogal­mazása a mi számunkra, amellyel ő a századforduló zenéjét, a folklórban megnyílt Európa alatti világot, s a bachi építkezést összekapcsolta.” Á sok, rendszeresebb zene- hallgatás az 1954 elején hirtelen reátört betegség, az ezentúl immár egész életét kísérő s színező hipertónia eredménye volt, a műveltségmodell ellenben, amely 1954 tava­szán a gyógyító zenével találkozott, régóta készült s fogalmazódott az íróban, s tán még inkább a tanárban. A „Bartóki modell” jólismert összetevői — a 19. század bírá­lata, az Európa alatti szellemi geológia népi mélységeinek bevonása, a visszatérés az európai fejlődés törzséhez — ugyanis mélyen a vásárhelyi pedagógia talajában gyöke­reznek. Grezsa Ferenc gondos monográfiája szépen demonstrálta, hogy Németh László 1953-mal kezdődő új alkotói periódusának drámái milyen szervesen kapcsolódnak a vásárhelyi drámák eszmevilágához; azt pedig, hogy a Megmentett gondolatok-ban igen gyakran vásárhelyi tananyagot kívánt a reátörő betegség karmaiból kimenteni, maga Németh említi több helyen. Nem szükséges tehát sok szót vesztegetni rá, hogy igazol­juk a „Bartóki modell” összefüggését a vásárhelyi pedagógiával; a kérdés, az igazi kérdés inkább az, hogy miért éppen 1954 elején sűrűsödtek a vásárhelyi órák ösztön­zéseiből fölkavarodó gondolatok jól meghatározott műveltségképpé, s hogyan talált Németh éppen Bartók zenéjében nevet s kifejezést erre a régóta készülő s a sors nyo­mása alatt hirtelen képpé konkretizálódó programra? És ami még sokkal fontosabb: mi lett a Németh műhelyében megfogalmazódott Bartóki modellből, mi s hogyan való­sult meg belőle? De hagyjuk a kérdéseket, próbáljuk meg inkább felsorolni a vásárhelyi gyökereket. A4

Next

/
Thumbnails
Contents