Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Vekerdi László: Bartók - Németh László világában
VEKERDI LÁSZLÓ BARTÓK-NÉMETH LÁSZLÓ VILÁGÁBAN „A lángész tekintélyét nemcsak az sérti, ha elhallgatják. Művét az is homállyal vonhatja be, ha túl sokat hivatkoznak rá”, írta Bartókról már 1970-ben Szőcs István. ,,A huszonöt éve halott Bartók Bélát — folytatta — főleg az utóbbi másfél évtizedben emlegetik sűrűn, olyanok, akik legalább annyira nem értik, mint ellenfelei, de eszmeileg néha még azoknál is távolabb állanak tőle.” Az azóta eltelt évtizedben méginkább sűrűsödött tán az emlegetés és növekedett az eszmei távolság; következésképpen sűrűsödött a szigorú nagy zenész művét bevonó homály. De tán minden nagy mű életéhez hozzátartozik ez a homály, melynek mélyére csak olykor világítanak a megértés reflektorai; aztán odébbfordulnak, hogy ismét elrejtőzhessenek a mű mélyei s részletei. De ha ez az út homályból homályba — amint Németh László hitte és hirdette a maga művészetéről — csakugyan elkerülhetetlen, akkor a megértés pillanatai úgylehet méginkább megvilágíthatják magát a reflektort, mint a művet. * * * Németh László analizáló elméjének fénye az ötvenes évek elején fordult először erősen Bartók művére. ,,A sok, rendszeresebb zenehallgatás gyümölcse volt — írja a Megmentett gondolatok bevezetőjében — a Bartók és a tizenkilencedik századi zene; nem is annyira a bartóki mű, mint annak a kultúramodellnek a fölmutatása s átfogalmazása a mi számunkra, amellyel ő a századforduló zenéjét, a folklórban megnyílt Európa alatti világot, s a bachi építkezést összekapcsolta.” Á sok, rendszeresebb zene- hallgatás az 1954 elején hirtelen reátört betegség, az ezentúl immár egész életét kísérő s színező hipertónia eredménye volt, a műveltségmodell ellenben, amely 1954 tavaszán a gyógyító zenével találkozott, régóta készült s fogalmazódott az íróban, s tán még inkább a tanárban. A „Bartóki modell” jólismert összetevői — a 19. század bírálata, az Európa alatti szellemi geológia népi mélységeinek bevonása, a visszatérés az európai fejlődés törzséhez — ugyanis mélyen a vásárhelyi pedagógia talajában gyökereznek. Grezsa Ferenc gondos monográfiája szépen demonstrálta, hogy Németh László 1953-mal kezdődő új alkotói periódusának drámái milyen szervesen kapcsolódnak a vásárhelyi drámák eszmevilágához; azt pedig, hogy a Megmentett gondolatok-ban igen gyakran vásárhelyi tananyagot kívánt a reátörő betegség karmaiból kimenteni, maga Németh említi több helyen. Nem szükséges tehát sok szót vesztegetni rá, hogy igazoljuk a „Bartóki modell” összefüggését a vásárhelyi pedagógiával; a kérdés, az igazi kérdés inkább az, hogy miért éppen 1954 elején sűrűsödtek a vásárhelyi órák ösztönzéseiből fölkavarodó gondolatok jól meghatározott műveltségképpé, s hogyan talált Németh éppen Bartók zenéjében nevet s kifejezést erre a régóta készülő s a sors nyomása alatt hirtelen képpé konkretizálódó programra? És ami még sokkal fontosabb: mi lett a Németh műhelyében megfogalmazódott Bartóki modellből, mi s hogyan valósult meg belőle? De hagyjuk a kérdéseket, próbáljuk meg inkább felsorolni a vásárhelyi gyökereket. A4