Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Salamon Konrád: Bartók és a Márciusi Front

Bartók Béla nem ismeri az ilyen félelmeket. [. . .] Zsenijének bátor logikájából következik, hogy a magyar nép szabadságának ügye az ő ügye is. Eddig csak zenéjével szolgálta ezt az ügyet, de most személyes megnyilatkozással is jelezte, hogy mennyire magáénak vallja. Vannak nagy pillanatok, mikor a művészi állásfoglaláson kívül ilyen emberi helytállásra is szükség van. Mennél reménytelenebbnek látszik az ügy, annál inkább. Bartók aláírása a magyar írók szabadság-manifesztumán az utóbbi hónapok legvígasztalóbb cselekedete. A magyar tömegek, mikor egy viharos és rideg napon értesültek róla, hálát éreztek és büszkeséget.”8

Az est folyamán Bartókot — aki zongorára írt parasztdalait játszotta — fellépésének befejeztével Goldmann György köszöntötte a színpadon, s átadta neki a Gondolat említett számát.9

Bartók meghívása egyébként gondot okozott a rendezőknek, hisz közismert volt, hogy nehezen vállal bármilyen szereplést is. Az „úgyse vállalja” hangulat ellenére azonban néhány bátrabb fiatal úgy döntött, megpróbálkozik a felkérésével. Zavarodottan előadott kérésükre, hogy lépjen fel az általuk szervezett esten, Bartók nemet is mondott, de mikor kétségbeesett utolsó aduként kivágták, hogy a Márciusi Front rendezvényéről van szó, a küldötteket már otthagyni készülő zeneszerző — a visszaemlékezés szerint — visszafordult s csak annyit mondott: vállalom.10

A nagysikerű hangverseny nemcsak a Márciusi Front és a Gondolat táborát buzdította fel, de Tóth Aladár lelkesült hangú kritikájából a Pesti Napló közönségének is rá kellett figyelnie: „A magyar zenének mélyen megrázó panasza hangzott fel azon a feledhetetlenül nagyszerű hangversenyen — írta a kritikus —, melyet a Zeneakadémiában a „márciusi frontba” tömörült írók rendeztek... Az est szólistájának szerepét maga Bartók Béla vállalta . .. Mérhetetlen jelentőségű volt Bartóknak és Kodálynak ez az összetalálkozása a magyar írónemzedékkel. Hiszen a Márciusi Front éppen azért a népért harcol, mely lelkének roppant zenei kincseit Bartók és Kodály munkásságán keresztül mutatta meg a világnak. Akik a kincsért harcoltak és akik a kincstermő népért harcoltak — nem kellett-e így, ilyen forró testvériségben össze- találkozniok?... Ezért volt olyan rendkívüli jelentőségű ez a hangverseny, melyen a reálpolitika ifjú harcosai betelhettek a magyar zene nagy álmodóinak korlátokat nem ismerő nagy és teljes emberségével... Ilyen muzsikák hallatára száz kínzó kételyen, ezer keserű csalódáson keresztül is újra azt kell éreznünk, hogy „ez a mi hitünk valóságra válik”.11

Az üldöztetések, az előretörő fasizmus következtében megszűnt a Márciusi Front, a népi mozgalom azonban tovább élt különböző csoportokba és lapok köré tömörülve. Ezeket ugyan egymástól is gyakran választották el éles ellentétek, de abban egyetértettek, hogy — Kodolányi János 1940-ben írt szavaival szólva — Bartók a „mester, aki az új Magyarországot megálmodta s halhatatlan művekbe foglalta, aki minden mélyen magyar szellemi mozgalom egyik teremtő atyja, Bartók, aki nélkül még ma is csak tapogatóznánk a nagy kérdés körül: mi a magyar és ki a magyar.. .”12

Befejezésül pedig idézzük fel Németh Lászlónak a bartóki életmű és az egyetemes művészeti fejlődés kapcsolatát elemző gondolatait: „Az a három összetevő, amelyre a bartóki zenét mint eredőt szétbontottuk, nemcsak őreá jellemző, hanem századunk egész első felére, s klasszikus élességgel mutatja azt a három irányt, amelybe az újkor végi művész korából s annak hanyatló művészetéből menekülni próbált. A romantika bírálata, a régi rongyok letépése, a szándékos disszonancia, a meghasonlás vállalása: a jövőnek mint egy üres kategóriának a fölvetítése. A népiség: az Európa-alatti geológia, az emberi lélek elfeledt, civilizációnkból kihagyott mélységeinek a felkutatása, bevonása. A kontrapunkt: a helyreállítani próbált nedvkeringés az európai fejlődés törzse, s azon át távoli gyökerek felé. Bartókban a menekülésnek s az erőmerítésnek

42