Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Tüskés Tibor: Bartók és a népi írók
[. ..] A muzsikusok közt ugyanabban az időben, talán pár évvel fiatalabbak lévén, annyival később, Bartók és Kodály indultak el ugyanazon az úton. Ők inkább a népzenét keresték, s ők is meg kellett hogy találják a falu életét.” Móricz korán fölismerte Bartók emberi nagyságát és művészi jelentőségét, megértette céljait, s a második író- nemzedék Móriczról szólva Bartók harcostársát is tiszteli benne. A népi írók egyik „szellemi atyjukat” Szabó Dezsőben látták. Éppen ezért nem maradt hatástalan a népi mozgalomra Szabó Dezső Bartók melletti megnyilatkozása. Amikor 1931-ben Bartók prágai előadásában kifejti a Kelet-európai Népzene Intézet felállításának gondolatát, Szabó Dezső az ügy mellé áll. A „testvér-nemzetek” bartóki eszméjét a maga interpretálásában így fogalmazza meg: „Kelet-Európa népei (magyar, lengyel, horvát, szerb, román, bolgár, török, görög stb.) a különbözés igen nagy arányai mellett is mutatnak fel olyan közös vonásokat, melyeket bátran összegezhetünk a kelet-európai ember neve alatt.” Bartók „testvér-nemzetek” fogalma — Szabó Dezső közvetítésével — a népi írók műveibe gyorsan bekerül, és saját megfogalmazásukban terjesztik tovább. Az új írónemzedék tagjai közül Erdélyi József, a nemzedék talán legidősebb tagja kerül legközvetlenebb — mert „munkatársi” — kapcsolatba Bartókkal. Erdélyi, aki az első világháborút követően az új irodalmi népiesség megindítója volt a magyar lírában, költészetével közvetlenül kapcsolódott a népdal hagyományaihoz. Bartók és Kodály munkássága nyomán ébredt rá a népköltészet jelentőségére, s a népdalforma tudatos tanulmányozása nyomán alakította ki költői stílusát. Tóth Aladár, az Estlapok zenekritikusa vitte el Bartókhoz, amikor az a Cantata profana gondolatával foglalkozni kezdett. Bartók saját román kolinda-gyűjtéséből választotta ki a balladát, amelynek fordítására Erdélyit fölkérte. A fordítás a Nyugat 1930. január 1-i számában jelent meg először. Ez a tény Bartók és a népi írók kapcsolatában, Bartók eszméinek közvetítésében akkor is figyelmet érdemel, ha Bartók — bár maga adott rá megbízást — később mégsem Erdélyi fordítását használta föl. Végül is maga fordította le a román balladát, s annak szövege, a szarvassá változott kilenc szép szál fiú története — kiknek „A szájuk többé / Nem iszik pohárból, / Csak tiszta forrásból” — az ő átültetésében — és hanglemezről Bartók hangján — vált ismertté. Ady halálával irodalmunkban egy korszak ért véget. De csaknem ezzel egy időben — s éppen Ady költészetének eszményítésével és a Bartók-zene vállalásával — egy újabb irodalmi megújulás is elindult. Ha különféle közvetítéssel, más-más csatornákon át s gyakran egymásnak ellentmondó értelmezésben szívódott is föl ez az örökség a népi írók mozgalmába, az irodalmi megújulás és a Bartók-életmű párhuzamossága kétségtelen. Bartóknak az irodalomra — többek között a késői Babitsra — gyakorolt hatásáról Lukács György pontos és tömör szavai a lényeget fogalmazzák meg: „ugyanabban az időben, amikor Ady, úgyszólván magára hagyatva, mondta föl a provinciális kompromisszumot, abban az időben, Bartók körül létrejött egy hatalmas demokratikus áttörés [...] Ha ezt a vívmányt nem vesszük észre, akkor a Bartók-zenének és egy olyan nagyszerű műnek, mint a Cantata profana, a jelentőségét sohasem fogjuk megérteni.” Bartók és a népi írók programja több kérdésben találkozott, és erősítette egymást. Az egyik kérdés: a népdal, a népzene, a népköltészet és a népművészet sorsa. A másik: a falu és a parasztság életének a megismerése. A harmadik: a „testvér-népek” és Kelet- Európa gondolata. Vegyük sorra, és vizsgáljuk meg részletesebben is ezeket. 31
