Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 11. szám - MŰHELY - Henkey Gyula: Az embertan és a magyar őstörténet
tettünk olyan súlyt a magyarság török, mint a finnugor ágának kutatására. László Gyula álláspontjától eltérően Fodor István azt is felhozta, hogy honfoglaló magyar sírokat griffes indás sírok közvetlen közelében is feltártak. Véleményem szerint ettől függetlenül nem valószínű, hogy a honfoglalást megélt avarkori elemek, így a magyarsággal rokon rétegek sem maradtak nagyobb számban eredeti lakóhelyükön. Minden új hazát meghódító nép a központi fekvésű, legtermékenyebb területeket maga szállta meg és az utoljára csatlakozott, vagy meghódított elemeket egyrészt a peremterületekre, másrészt a hegyvidékekre, fennsíkokra és más kevésbé termékeny területekre szorította. Figyelembe kell venni azt is, hogy a gyepűk őrzésében való közreműködés a magyarság kialakult települési rendje szerint kiváltságokat biztosított, tehát a szolgáló népeknél lényegesen előnyösebb helyzetet. A településtörténeti adatok is arra utalnak, hogy a honfoglaló magyarok is először a legtermékenyebb, központi fekvésű vidékeket szállták meg, a besenyők és kunok egyrészt mocsaras, homokos területekre települtek, másrészt a gyepűk őrzésében kaptak szerepet. Az etnikai embertan adatai is arra utalnak, hogy a honfoglalást megélő finn-ugor és szláv rétegek is jelentős részben a peremterületekre kerültek honfoglaló magyar, nagyrészt kabar családok felügyelete mellett. Lipták Pál 1958. évi összefoglalója szerint ugyanis az ősi finn-ugoroknál és az ősi szlávoknál egyaránt gyakori kelet-baltiéi pus a honfoglalók között 4,2%-ban, az avarkorban 10,1%-ban volt kimutatható és ez a típus nagyobb számban csak azon peremterületeken maradt fenn, melyet az ozmán-törökök nem foglaltak el, a jelenlegi Szlovákia középső és északi részén, a Székelyföldön és Szlavónia nyugati részén. A kelet-balti típus aránya az általam vizsgált magyar őslakos népességeknél 3% körül van, aránya a telepes népességeknél emelkedik, elsősorban olyan községekben, ahol a szlovák eredetű családnevek a 20%-ot meghaladják. A kelet-balti típust először Nemeskéri János bontotta fel 1943-ban a finn-ugorokra, illetve a szlávokra jellemző formákra. Az általam eddig vizsgált 20 000 magyar között a kelet-balti típusnak kissé több, mint fele része esik az erősen lapponoid jellegű, vagy turaniddal, mongoloiddal kevert formáira, a szlávnak minősülő erősen cromagnoid jellegű és északival kevert, szlávnak minősülő formák a magyar kelet-baltiak közel felét, a vácegresi szlovákoknál felét, a lucfalvai szlovákoknál a felénél kissé nagyobb részét teszik ki, Lucfalván a turánié típus aránya is kisebb, mint Vácegresen. Ez összefügghet azzal, hogy a lucfalvaiak ősei a XVIII. század első felében Zólyom, Túróc, Liptó és Árva megyéből települtek Lucfalvára. Mályusz Elemér szerint viszont Liptó és különösen Árva megye területére lényegesen kisebb arányban települtek le magyar földműves családok, mint a volt Zólyom, Túróc megyékbe és Nyitra megye északi részébe. Bár László Gyula hivatkozik arra, Lipták Pál szerint igazolva látszik avarkori elemek beolvadása a magyarságba, de jelentősebb finn-ugor réteg továbbéléséről és beolvadásáról nem lehet szó, mert Lipták Pál 1958-ban avarkori koponyákon csak a finn-ugoroknál és a szlávoknál gyakori kelet-balti típust mutatja ki formákra való bontás nélkül, viszont általa a honfoglalók között elsősorban a finn-ugor réteggel azonosított uráli típus az avarkorban 0,0%-al szerepel és az általam vizsgált magyarok között is csak 0,1%. A néprajzosok és a folkloristák túlnyomó többsége eddig mértéktartó álláspontot foglalt el, egyaránt figyelembe vették a török, a finn-ugor és az európai eredetű motívumokat. Diószegi Vilmos halála után viszont a súlypontilag keleti, török, finn-ugor és szibériai motívumokkal foglalkozók súlya meggyengült és a helyzetet az is súlyosbítja, hogy Lükő Gábor évek óta nem jut jelentősebb publikálási lehetőséghez. Lükő tanulmánya hiányzik például az 1977-ben megjelent „Magyar őstörténeti tanulmányok” című kötetből is, melyben Voigt Vilmos a török és finn-ugor motívumoknak jelentőséget tulajdonító kutatókat különcködőknek minősíti, felháborító példaként azt is felhozza, hogy Lükő Gábor a Somogy megyei szlovák eredetűnek tartott Buzsákon a 93
