Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 11. szám - MŰHELY - Lükő Gábor: A Medvecsillag mítosza (a szerző illusztrációival)
I. MANSZI (VOGUL) DOBOZ. LÜKŐ GÁBOR A MEDVECSILLAG MÍTOSZA A csillagképek mítoszai a költészet legkorábbi emlékei közé tartoznak. Természetesen nem lejegyzésük, hanem keletkezésük korát tekintve. Az őskori szövegek azonban rendszerint erősen átalakulnak a társadalom történeti fejlődése során és új értelmet is nyernek. Eredeti formájukat és jelentésüket csak variánsaik és távoli párhuzamaik gondos tanulmányozása és összehasonlítása útján rekonstruálhatjuk. Jó példa erre az ógörög „Medve” csillagkép (Ursa maior). Ennek mítoszai mindig nősténymedvéről szólnak, de ez a medve az egyik mítosz szerint szoptató dajkája volt Ze- üsznek, amikor gyilkos szándékú apja elől rejtették el, a másik mítosz szerint viszont szeretője volt a főistennek, aki csak azért változtatta medvévé a világszép leányzót, hogy elrejtse bosszút szomjazó, féltékeny felesége elől. — Ezekről bővebben a Pecz Vilmos szerkesztette Ókori Lexikonban (I—II. k. Bp. 1902—1904) olvashat az érdeklődő, meg az 1970-ben megjelent Mitológiai Ábécében. Nyilvánvaló, hogy a házasságtörés és a féltékenység kései, járulékos eleme a mítosznak, de valószínű, hogy a dajka szerepe sem eredeti benne, hanem a korábbi ősanyát fedi. A medve-ősanyát a matriarchális társadalomban élő őskori népek nagy része tisztelte Eszak-Euráziában. A görögök és a kelták idetartozó emlékeit Alföldi András 1936-ban mutatta be a Nyelvtudományi Közleményekben. Tőle értesültem, hogy Árkádia hegyvidéki görögjei nem csak törzsnevükben őrizték meg a medve-totem emlékét, hanem egyéb szokásaikban is. Fölserdült leányaikat például ünnepélyesen „medvévé avatták”, amikor az eladók sorába iktatták őket. Az uráli nyelvcsaládhoz tartozó népeknél is általános lehetett a medve tisztelete az őskorban. Művészi ábrázolások, kő-, réz- és bronzemlékek mellett a mai finnugor népek mitikus énekei és kultikus cselekedetei is errők tanúskodnak. Azelőbb említett árkádiai szokásra emlékeztet például az észt asszonyok termékenységvarázsló ünnepe, melyen az új menyecskéket avatták fel, erotikus jellegű „medvetánc” keretében. (Ezt a szokást Loorits Oskar írja le nagy művében, az észt néphit monográfiájában.) Az obiugor hagyományok még tanulságosabbak Eurázia általános története szempontjából, mert ezeknél a nyelvrokonainknál a régi mitikus szövegek is csaknem változatlanul maradtak fönn korunkig, az őskori társadalmi formákkal együtt. Az alábbi vogul mítosz például megkönnyíti a görög mítoszok értelmezését és történeti értékelését is. A mítosz szövegét Kannisto Artturi finn nyelvtudós jegyezte fel a kilencszázas évek elején, az Ural túlsó oldalán. Ezt (német nyelvű fordításával együtt) Matti Lümola adta ki a Wogulische Volksdichtung c. gyűjtemény I. kötetének 250—263. lapjain (Mémoire de la Société Finno-Ougrienne 101. k., Helsinki 1951.) Itt csak vázlatosan ismertethetem a hosszú szöveg tartalmát. 28
