Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 10. szám - SZEMLE - Monostori Imre: A költő „csendes” évtizede (Győri László: Tekintet)

amelyek szükségessé és sürgetővé teszik számára költői világképének revízióját.

Ez az önrevízió és az ebből kibontakozó átalakulás zajlik azután a hetvenes évek második felében (és tart mind a mai napig).

Vergődését és szabadságvágyát a köteteimmé is megtett „tekintet” motívum többszöri feltűnése is jól érzékelteti. „Tekintetünk a szabad / rabságunk volt a rab / / Pillantásaidat / bárki vagy el ne add" — írja a Szabadságban. A Tekintet egymást követő metaforái egyre vészjóslóbb jelenségeket éreztetnek meg, a szembenézés morális szükségességét és bátorságát is sugallva. A „tekintet” motívum jelentése a Palimpszeszt a tekintetről című, 1976-ban írt versében teljesedik ki:

„Kicsépelték a tekintetemet, elvetették a földbe, kibújt, kihajtott, kilevelezett, de mi volt, elfeledte

A lélek emelte öntudatom, a lélekjelenlét,

hogy eljön egyszer majd férfikorom, s messze lát el ismét.

És el is jött egyszer férfikorom.

De látok-e szememmel

olyan dolgokat, hogy azt se tudom,

éltem-e, haltam-e egyszer?"

Két mozzanat külön is figyelmet érdemel ebből a részletből. Az egyik a címből való: Győri László „palimpszesztet”, tehát olyan „iratot” készített, melyről levakarta, letörölte a korábban ráír- takat. Az idézet első szakaszában szereplő „vetés-aratás” motívum pedig itt is abba a jelentéskörbe tartozik, amelyet Győri a kötet élére helyezett Ekék-ben így határoz meg: „Csak ő alá szántsátok / az én verseimet, / a jövő alá, ekék.” Az önmagát és a jövőt fürkésző tekintet azonban egyelőre csak az Ez a vers eladó naiv optimizmusából a Tekintet, Megérintve című(1976- ban írt) versének hitetlenségébe bukó csonka pályaívbe ütődhet bele. A lelki mélyponton ekkor ugyan már túl van Győri László, de úgy jut tovább innét, hogy fundamentálisnak hitt társadalmi értékek és normák kérdőjeleződnek meg benne. Nemcsak arra kérdez rá, hogy „ki nevében” él, s hogy melyek azok a „szabályok”, melyeknek követése a bátrabb és szabadabb körültekintést teszi lehetővé, de megpróbálja, kipróbálja a hitetlenség állapotát is: „hátha boldogít”! Vonzza a létköltészet egyetemesebb érvényűsége, a napi konstellációkon életben és költészetben is fölülemelkedő magatartás lehetősége is:

„Annak jó, aki leplombál mindent, és nem is származik,

kigondol, von, filozofál, tisztán tartja a rímeit, nem ez vagy az, elvtárs, polgár, költő, ki létben létezik”,

(Megérintve)

Fontos állomása Győri László költői újraki- bontakozásának a „tétel-ellentétel" egyidejű jelenlevésének, egymásba játszásának és az e törvény szerint élés felelősségének a tudatosulása. Odalett a kétszer kettő igazsága, ez a világ s ez a haza „a pólusok hona” — döbben rá Győri László. „Vesszen a mértani szent egyenes, / jöjjön a görbe, a pokoli kör, / ő, aki sínt, utat összekuszál!” — skandálja elszántan „kalendáriuma” felett. (Kalendáriumba) A hetvenes évek végére tehát Győri László végleg leszámolt társadalmi természetű illúzióival, s a kihívó hetykeség helyébe a környezetét a maga teljességében és ellentmondásos összetettségében látni akaró és tudó meggyőződés lépett.

Az 1975-ös „furdulat” óta megszaporodtak a csodálkozás, a kíváncsiság, a kételkedés jogát és a dolgok mögé nézés igényét deklaráló Győriversek. „Akárhol vagytok, csodálkozzatok”, — szólít fel a Csodálkozóbán, Sarkadi életében és halálában a tragikus póztalanság fogja meg („Kíváncsiság a gyermek tudásszomja.”), a Nézz ki az ablakonban pedig már egyenesen ars poetica-szerűvé válik a felszólítás: „nézd meg a világ / mélyebb fejtéseit” (A kötetben — helytelenül — „világod” szerepel).

Költői világképének e jelentős átalakulásával párhuzamosan Győri László költői eszköztára csak kis mértékben módosult. Fegyelmezettebbé, higgadtabbá, pontosabbá váltak sorai, ám legfőbb költői erőssége most is a pazar ritmikájú leírás, a szóval festés. A Tekintetben számos zsánerkép (Szennai Mária, Disznóölők, Végrehajtók) és a természethez erősen kötődő vers (Füst, Pipacs, Cigánygödör, Az őszi kocsikon) kapott helyet.

Ugyanakkor csírájában ott van ebben a kötetben egy lehetséges szintézis ígérete is: a Virágok például (de a Hóesés is) igen sikerült megvalósulása a képiségre épülő kifejezésmód és a filozofikus erejű létköltészet felé mutató tartalom ötvözhetőségé ne k.

S hogy mit várhatunk Győri Lászlótól a továbbiakban, arról képet alkothatunk magunknak az elmúlt „csendes” évtized olyan reprezentatív antológia-válogatásokba illő kitűnő verseit szemlélve, mint amilyen a Petőfi, a Füst, Az őszi kocsikon vagy az imént említett Virágok. Pusztán e négy vers is jótáll(na) ama véleményünk mellett, miszerint Győri László nemzedéke legjobbjai között nemcsak volt —, de ott is maradt. (Magvető, 1980.)

MONOSTORI IMRE

95