Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - KRÓNIKA - Makkai László: Bethlen Gábor emlékezete

lazította volna. Őmaga is robotoltató nagybirtokos volt, mint Kelet-Közép-Európában az uralkodó osztályok minden tagja. De a középrétegek támogatását előíró társadalmipolitikai érdekek a dolgok rendje szerint nemcsak a célszerű gondolkozást, hanem az érzelmi beállítottságot is befolyásolták nála egy tudatos kisembervédő magatartás irányába. Nemcsak a hajdúkat, a mezővárosokat védelmezte, nemcsak a protestáns prédikátorok társadalmi pozícióját szilárdította meg azzal, hogy megnemesítette őket és maradékaikat, hanem a falusi jobbágyságra is kiterjesztette gondoskodását. Megtiltotta a tanulnivágyó jobbágyfiak iskoláztatásának akadályozását. Birtokain a jobbágyokkal való emberséges bánásmódra igyekezett nevelni tiszttartóit. 1623. évi foga- rasi gazdasági utasításában meghagyta, hogy a robot új, ésszerűbb rendjét ne puszta parancsszóval vezessék be, hanem magyarázzák meg a parasztoknak, hogy mennyiben előnyösebb ez számukra is a réginél, a robotolókat pedig „ne verjék, tagolják”. Az erdélyi földesurakat, akik engedelmességükért cserébe iépten-nyomon szabad kezet követeltek tőle jobbágyaik elnyomására, főleg a szökött jobbágyok kiadatására és visszavitelére, megpróbálta a túlkapásoktól visszatartani, s erre az egyházat is felhasználta. Nyilván az ő egyetértésével készült az erdélyi kálvinista egyház 1619. évi küküllővári zsinatának felirata, mely szerint „szegénységen való iga az uraknak keménysége miatt felette igen megnevekedvén, az égig hatott a kiáltás, ahonnét Isten a bosszúállásra alávonssza és a közönséges veszedelmet accelerálja. Nagyságod (a fejedelem) annakokáért mind maga jószágára való terhes igát s mind pedig urak és nemesek jobbágyain való nagy szolgálatot és felettébb való elviselhetetlen ínséget s törvénytelenséget könnyebbíttesse, hogy az Úristennek ezek kiáltására fellobbant haragja csendesedjék”. A fejedelem a zsinat kívánságát jóváhagyta s ezzel országos törvénnyé tette. Mátyás király után II. Józsefig ő volt az egyedüli magyar uralkodó, akit siratóversben a parasztsággal való jótéteményeiért is gyászoltak:

„Igyefogyottaknak,

Nagy kárvallottaknak Élő gyámolítója;

Az szegény községnek,

Robotás népeknek Kegyes vidámítója.”

Politikai elgondolásaiból és tetteiből mit és hogyan akart az utókor emlékezetére bízni Bethlen, ma már legfeljebb végrendeletéből következtethetjük ki. Mint abban a korban minden becsvágyó uralkodó, ő is alkalmazott udvari történészt. A költői adottságokkal is rendelkező kassai főbírót, Bocatius Jánost választotta ki erre a feladatra 1620-ban, s engedélyt adott neki, hogy a közületi levéltárak iratait forrásként felhasználja. Bocatius munkához is kezdett, s egy rövid tájékoztatót írt történetírói felfogásáról és követendő módszereiről, amelyek a maga korában igen előremutatók voltak. Mint aki Bocskai kancelláriáján is működött s részt vett a szabadságharc röp- iratainak megszerkesztésében, Bocatiusnak a múltba elég messzire visszanyúló politikai tapasztalata volt ahhoz, hogy megérthesse és méltó módon megörökíthesse Bethlen személyiségét és vállalkozásait. Korai halála azonban megakadályozta ebben s helyébe Bethlen előbb Háportoni Forró Pált, majd ez is elhalálozván, Böjti Veres Gáspárt nevezte ki udvari történetírójának. Böjti fiatal ember létére csak rövid távon támaszkodhatott személyes élményekre. De lelkiismeretes történeti kutatómunkát végzett. 1624-ben elkezdett műve „a nagy Bethlen Gábor tetteiről” az egyetlen olyan történetírói alkotás, mely feltehetőleg Bethlen saját véleményét és szem79