Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - Bede Anna: Elvész a lábnyom, Ember-voltom (versek)
BEDE ANNA ELVÉSZ A LÁBNYOM Pengetik a szelek az utat, hálóban reszket a világ; zengenek a fénybe-borultak el nem haló rapszódiát. Csöndesebben kellene lépni, hogy kivegyük a dallamot; aki kurjongat, meg nem érti a vallomást, ahogy dadog. Rengenek a húrok, vacognak, tudnak ezer történetet; léptét menekvő századoknak, nyögést, átkot és éneket. így siklónak át a világon, így futunk a nemlétbe mi; elhal a hang, elvész a lábnyom, már zokogást sem hallani. EMBER-VOLTOM Ember-voltom holnapra emlék, lábolás lápos téreken. Ha élek kicsit csendesen még, mit érek el? Ahol ködtengerek forognak, s egy más lét tárja ablakát, szavaként kárhozott koromnak mit adjak át? Ebből ami itt vér és ország, zeng, zajlik, rothad és ragyog, hogy őrizzem meg azt a morzsát, mi én vagyok? Mért kellett ezt végigcsinálni, amibe egy élet kerül, ha így kell belőle kiválni, értetlenül? Hadd legyek végre most magamban, hadd nézzen szét szegény szemem. Reszket a láp, s beláthatatlan, mert végtelen. 26
