Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - Jékely Zoltán: Szemtől-szemben az ötödik macedón légióval (elbeszélés)
szentéletű, császárhű Kornisok a havasokon túlról csalogattak jóföldű birtokaikra az elüldözött, kifüstölt nyakas kálvinista magyarok nyomaiba... Ahogy beljebb óvakodtam, tekintetem egy leszakadt falpillérre esett, melyből feltűnően vörös, nagy formájú téglák vicsorogtak elő. S mindenikben ugyanaz a három betű ... L. V. M. Társaim már bennebb botorkáltak az udvarban, felfedezésemet nem adhattam abbanyomban értésükre. Már-már a sötét titok kulcsával a kezemben, terhes lélekkel s valami félelemszerű szorongással óvakodtam utánuk a tornácos udvarban. A megrepedezett, míves faragásé faoszlopokon, melyek az emeleti folyosót tartották, még alvadt-véres, kidolgozatlan kutyabőrök függtek, quasi egy nagyszabású, új nemeslevélgyár kellékei. Az udvar kellős közepén pedig szinte önmaga undokságától borzongva, szürkén és bűnösen ácsorgott a rácsos ablakú sintérszekér; oldalán kampós- szegen három hurok és egy szorítóvas, amivel a kapálózó kutyát a hurokból ki- s a ketrecbe beemelik ... Mindebből kétségtelenül megállapítottuk, hogy a közeli város sintértelepének vagyunk hívatlan vendégei. A gyermekkori, undor- és kíváncsisággal vegyes borzongás, mely szülővárosom kutyapecértanyája közelében mindig elfogott, elemi erővel hatalmasodott el rajtam. A horogra akadt hurkos tégla s e hely közti összefüggés felismerése pedig csak fokozta nyugtalanságomat. Éppen azon törtem a fejemet, hogyan oldjunk kereket innen, amikor a tornác zugában nyílt az ajtó s megjelent rajta egy piros kendős, borzas-őszhajú nőalak. Barátaim már a tornác lépcsején takarították cipőjükről a sarat. Az ajtónyikordu- lásra felnéztek, s szinte gyermekes-illetődötten emeltek kalapot a rút némber előtt. A hajlék úrnője zavartan elvigyorodott, a madárijesztő egyéniségéhez képest meglepő nyájassággal invitált be mindnyájunkat. Fogai közül csupán két agyarszerű alsó szemfoga volt meg; szeme kanosaiul, hályogosan meredt ránk, de a mocskos fejkendő alól szinte csilingelve kilógó, mogyoró nagyságú arany fülbevaló hirdette holmi férfihódolatra még igényt tartó áspirációit. Dereka S-alakban volt megtörve, jobblába félarasszal rövidebb mint a bal, fara minden lépésre nagyokat biccent hátrafelé. — Kerüljenek beljebb az urak! Jó tüzem van, megszárogathassák magokat! —tessékelt beljebb s nyomaték kedvéért felkapta Májerkó hálóját, amelyben a tégla volt, hogy maga vigye be a helyiségbe. Vékony, fekete karján a súlyos téglától megfeszültek az inak; a különös terhen szeme hirtelen megakadt... — Látja, mit fogott a kolléga? — kedélyeskedett Hutiray, mielőtt észrevette volna az én rémült szemjeleimet. Az asszonynak hirtelen sikerült elkennie megdöbbenése vonásait s Hutiray hátizsákját másik kezébe ragadva, belépett a szobába. Ha akartuk, ha nem, utána kellett nyomulnunk. Amikor a toldott-foldott, megvasalt ajtón beléptem, lelkemet úgyszólván Istennek ajánlottam. Az asszony minden bizonnyal felfedezte a mi felfedezésünket; s valami rossz sejtelem azt súgta, hogy ennek borzasztó következményei lehetnek. De aggodalmamat barátaimmal nem közölhettem; a némber minden gyanús suttogásra felneszelhet, s ebből még nagyobb baj származhatik. Egyetlen módszernek a gyanútlanság színlelése látszott. Tehát a téglát valami tréfás halásztrófeaként kell a jelenlétében feltüntetnünk. Körülnéztünk a homályos helyiségben. Itt valaha konyha lehetett. Óriási emeletes tűzhely, mögötte hatalmas beépített polcok, nyolcszögletű-pirostéglás padló, kormos gerendájú mennyezet, egy nemes faragásé, intarziás, tizenkét személyes ebédlőasztal — rajta elszórt sertésborda-ma14
