Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - SZEMLE - Görömbei András: Kis Pintér Imre: Helyzetjelentés
egyes új könyveik ürügyén szól, nemcsak egyes kritkákat ír, hanem a nemzedék teljes és értékelő bemutatását is elvégzi két alapos tanulmányában, (illetve a kötetbe már föl nem vett harmadikban is). A nemzedék általános jellemzése, megváltozott valóságlátásának analízise éppoly helytálló — és különösen az írások terjedelméhez viszonyítva gazdag — mint az egyes portrék. Kritikáiban már feltaláljuk fragmentumokban általánosításra törő tanulmányának elemeit, a nemzedék sajátos „korunk hősé”-t, szemléleti és stílusjegyeit. A fiatal prózaíró és költőnemzedék megismeréséhez alapmű a Helyzetjelentés. Ebben a nemben mélyebb, komolyabb elemzést senki nem készített nála. Ösztönzően szigorúbbat, veszélyekre figyelmeztetőbbet sem. írásai nyugodt meditációt, alapos, lelkiismeretes munkát bizonyítanak, éppen úgy küzd meg egy-egy könyvvel, jelenséggel, mint a szépíró a maga életanyagával. Leginkább akkor van elemében, ha egy új könyvvel szembesül. Remek megfigyeléseit kedvvel idézném hosszasan. Ehelyett inkább egy gondra utalok: küzdelme a terjedelemmel sokhelyütt nyilvánvaló. Látszik, hogy nincs olyan fóruma, ahol a művek, életművek megkívánta terjedelemben saját igényei szerint szólhatna. Érezhetően ezért mond kevesebbet, bár lényegeset: Illyés Tiszták című drámájáról, Örkény regényeiről, Sánta vagy Sarkadi novelláiról. Máskor viszont, nyilván mert volt tere,össze- foglalhatóbb műveket is bővebben elemez. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy Kis Pintér Imre Helyietjelentés-ét kiemelkedő értékű könyvnek ta, tóm. Szemléleti gazdagsága, nyitottsága és ítélkező bátorsága önismeretünket is jelentősen mélyíti. Ez pedig kitüntető szakmai és erkölcsi vívmány, mert — hadd idézzem újra őt — „ahogy nehezedik a szuverén cselekvés lehetősége, csökken az egyén — vélt vagy valódi — antónómiája, védettsége a világgal, a kívülről jövő behatásokkal szemben: úgy válik a külvilág korunkban egyre nyilvánvalóbban a lélek meghatározó részévé s az önismeret — mint az etikus cselekvés objektív feltétele — létkérdéssé”. GÖRÖMBEI ANDRÁS 96
