Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - MŰVÉSZET - Für Lajos: Mozdulatlan múlt
FÜR LAJOS MŰVÉSZET MOZDULATLAN MÚLT Elsüllyedt emlékeket s történelminek hitt időket idéznek a nyugtalan képek.* Nem díszletekkel s szerepekkel. A megidézés nem művi, nem megrendezett. A fölzaklató éppen az, hogy ma készített „mozgó szociofotók” történelmet idézhetnek. Hogy a társadalmi valóságnak ma is vannak olyan „síkjai”, körzetei, foltjai, ahol elevenen élhet a rég eltűntnek vélt múlt. Ha játékfilmes forgatókönyv nem is készült, a Gulyás-fivérek és társaik mégsem vaktában láttak munkához. Inspirálójuk Végh Antal híres-hírhedt penészleki tudósítása volt. Kamerájuk hol a riport tényeinek nyomvonalát, hol afelkaravt „állóvíz” viselkedését követi. Sikerét a film nem kis részben éppen e kötődésnek köszönheti. Az alapanyag — egy elmaradott falu kórképe —, amit Végh Antal megdöbbentő erejű írása tárt fel, egymagában véve is elegendő lett volna a hasonlóan megrázó erejű „mozgóképes” dokumentáció elkészítéséhez. A szociofotók mégis a következmények párhuzamos, egyidejű felmérésétől válnak igazán „eseményessé”, jó értelemben: mozgalmassá. A riport nyomán összecsapó indulatok folytonos vibrálása, az idősíkok és az események villanásos váltogatása emeli a filmet magasabbra. Ez teremt feszültséget benne és körülötte. A valóság összetettebb arca, valóban művészi fokon, így mutatkozik meg. Ez a film nagy „többlete”; ezáltal lett az maga is öntörvényű, szuverén alkotás. A történésznek azonban más jellegű mondandói lennének, benne — érthetően — más rétegeket-képzeteket mozgat meg a film. Igen, a máig élő múlt izgatja elsősorban. A gyermekkorból fölsejlő képek mások és elmosódottak. Messzebbre kell nyúlni a filmbeliek hasonmása után. Oda, ahol a történelmi tanulmányok, a skanzenek és a levéltári írásos (ritkábban ábrázolásos) emlékek alapján formálódott képek találhatók. Földberoppant, vaksi, szalmatetős házak — tömegével. „Vert falak közt vert emberek” tengődnek (Ratkó József). Összeaszott, elnyűtt öregek, sokgyerekes anyák, messzejáró, ritkán látott apák. Alultáplált valamennyi. A családok felében-harmadában alig esznek mást és többet, mint a múlt századi nincstelenek. Krumpli és kenyér. A nyomorúság, az országos átlaghoz mérten, ha nem is történelem előtti, de mindenképpen mélyen történelem alatti — s a megmaradt kisparaszti üzemszerkezet miatt ma már nálunk szinte történelmen kívüli is egyben. A dura-ivás, az analfabétizmus és a tetű csak másodlagos termékek, a gazdasági-társadalmi alakzat velejárói és következményei inkább. A vegetatív lét szintjén a „tenyészet törvényei” (Veres Péter) érvényesülnek. Ahogy valamivel később ugyancsak Végh Antal írta: Penészleken „az idő borostyánba foglalta a szegénységet és a nyomorúságot”. Vajon milyen régi korszakot konzervált az idő? Agrármúltunk ismerője félve bár, de kétséget kizáróan írhatja ide: a filmbeli falukép számos elemében a XVIII. század végének s a XIX. század első felének viszonyai kisértenek. Azóta négy nemzedék szállt a sírba, mintegy 150—200 esztendő telt el. Meghökkentőbb azonban, ha arra gondolunk: közben három történelmi léptékű társadalmi formáció váltogatta egymást; azaz: a „borostyánba foglalt nyomorúság” jórésze a feudális korszak maradványa. Az a meghökkentő tehát, hogy a polgári korszak száz esztendeje s a szocialista kor harmadszázada sem tudta a makacs kövületeket szétporlasztani. Bárhogy nézzük is, * Vannak változások. Film-szociográfia. Rendezte: Gulyás János és Gulyás Gyula. 86
