Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - MŰHELY - „Értékeket óvó bűvöletben” (Görömbei András kérdéseire válaszol: Farkas Árpád)

István ír erős szövésű és nagysikerű epikát olyan elszántsággal, mintha prózát soha nem írtak volna e föld kerekén, s Vári Attila utazgat lélektől-lélekig, felszabadító kedéllyel s egy régen lejárt villamosjeggyel; Köntös-Szabó Zoltán emeli fel fejét, és tekintetéből süt egy nép agyonriogatott gyermekkora, s kivel a legtöbb vitát értünk meg, Magyari Lajos szól közbe, és vigasztalni próbál a vigasztalódásraszorulók egyértelműségével; — társak mind, még akkor is, ha egyikükkel-másikukkal évekig nem találkozunk.

— Az egyetem elvégzése után helyileg szétszóródtatok egy időre, de mintha megmaradt volna az összetartozás tudata, s aztán a Megyei Tükör szerkesztőségében jónéhányan újra összetalálkoztatok Sepsiszentgyörgyön és újságot írtatok, szerkesztettetek messzelátó elszántsággal. Hogyan értékeled ma az egykori újságíró éveket a költészet szempontjából?

— Igen, a kolozsvári boly-meleg nem illant el rögtön, sokáig őriztük (s emlékét legalábbis, gondolom, őrizzük ma is), az egyetem elvégzése után. Másfél évi kovásznál' tanárkodás után ismét régi társak közé kerültem a Megyei Tükör szerkesztőségében; hatan is lendültünk lapcsinálásnak frissensült elsőkönyvesek. Tamási Áron hajdanán úgy találta, hogy az újságírás az írói vénát elemészti. Sok igazság lehet benne, de a szenvedély, amellyel mi akkorjában lapot írtunk, olyannyira feltöltött, hogy gyakorta ma is abból élek. A valósággal való eleven kapcsolat végre igazán nem maradt szófia beszéd, kor s társadalom, megörvénylett élet színtereinek minden zege-zugába beláttam három esztendei riporterkedésem alatt, ha a bűztől el-elcsámpuló orral, kimarjult szemmel is néha. Elszántak, bátrak, igazságféltők voltunk nagyon. Milyen nagy dolog volt akkoriban felénk, hogy korrupt tsz-elnököt távolítottak el székéből, csupán egy veséző-elemző riport nyomán! Égő talpam tanított újságíró-etikára, mikor harminckét kilométert kényszerültem hazagyalogolni éjnek évadján a vendégszobával nem rendelkező kis hegyifaluból, csakhogy pörösködő riportalanyaim egyikénél is megszállnom ne kelljen. Verseim sem tejfehér ködökből merítkeztek, szigorúan megélt világot működtetett tovább minden metaforájuk, minthogy a számomra igen kedves, Mikor az öregemberek mosakodnak címűről is csak később derült ki: versként is forgalmazható; — eredetileg egy-két világháborúra emlékező öregemberről szóló riport bevezetőjéül íródott.

— Mit jelent számodra az, hogy költő vagy?

Nem írok sokat. Nem érzem magam professzionistának, nem gyöngyözöm a betűt szorgalmasan és penzumszerűen, csak azt engedem toliam hegyére, ami nagyon kívánkozik, s amúgy sem lenne más sorsa. Türelmetlen sem vagyok magammal szemben, nem mozgósít mennyiség-becsvágy, pályatársaimra sem sandítok félszemmel, kiknek több könyvük sorakozik a polcon az én három vékonyka versesfüzetemnél. Nem sietek valamely bizonytalan Parnasszus felé. Ha már az öregember-mosakodást emlegetem, jó emlékkel gondolok nagyapámra, ki a vecsernyére hívó első harangszóra tette oda a vizet melegedni, a másodiknál még komótosan és ráérősen mosakodott, ballagva ment a templomba, de az istentiszteletre azért mindig elért.

Időnként elgondolom, hogyha lenne valamely foglalatosság, melyhez jobban értenék — gondolom gyakran fordul meg magamfajta ember fejében —, melyben világlátásomat és személyiségemet teljesebben megvalósíthatnám, dehogyis pusztítanám magam versírással. Egyelőre azonban nincs más kiút: fejemet elveszíteni és megőrizni versben szeretném. De amint említettem, a vers nekem nem vizem-levegőm, partom csupán, melyben lélegzetkapkodva időnként megkapaszkodom. Igaz, kompom is, hurcolja terheimet jobb vállamról a bal vállamra. Komp és part: mozgás és stabilitás —, nélkülük bizonyosan elsüllyednék. De nem is annyira magamat óhajtanám fenntartani az áradatban, csupán a fejemet. Melybe gyermekkorom óta rakja fészkét a gond, épülvén egyfajta világítótoronnyá, hogyha haloványan is, de lennének más tekinteteket is eligazító fényei legalább.

68