Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Kamarás István: Oázis a futóhomokon

A könyvtár tehát észrevehető Halason, ám az is igaz, nem igen van olyan verseny- képes lehetőség, amely elvonná tőle a figyelmet, így sok esetben „jobb híján” említik. Feltűnő, hogy funkciói közül milyen keveset említenek: sem a város tájékoztató központja, sem a város agórája, sem a város dolgozószobája nem fordul elő, csak az irodalmi szalon és a kölcsönzőhely. Hogy ez a közművelődési könyvtár is public library, vagyis a nyilvánosság intézménye, ahol olyasmi is hozzáférhető, amiről a nyilvánosság előtt nem esik szó, arról ebben a városban is kevesen tudhatnak. Kérdés, tudatta-e velük ezt valaha a könyvtár, felvállalta-e tulajdonképpeni főszerepét?

Második próba: Vizsgáztat az olvasó

Halasi vizsgálódásom idején három álolvasó jelent meg a halasi Városi Könyvtárban a Könyvtártudományi és Módszertani Központ Olvasáskutatási Osztályának megbízottjaként, hogy a közművelődési könyvtárak tájékoztató tevékenységét vizsgáló kutatás keretében átutazó olvasót alakítva, kérdést intézzen a könyvtárhoz. Az első álolvasó, a „fiatal értelmiségi” egy szerdai napon, negyed kettő után érkezett a városba:

„A vasútállomásról felhívtam a könyvtárat. Az igazgató vette fel a kagylót, közölte, hogy ma csak kettőig vannak nyitva, de ha nem kölcsönözni akarok, akkor később is jöhetek. Megkérdezte, milyen téma érdekel. Röviden jelentem, így akaratom ellenére egy kicsit „készülhettek rám”. Taxiba vágtam magam, fél kettőre már ott voltam. A nagyon hangulatos könyvtárban rajtam kívül már nem volt olvasó. Ez persze csak később derült ki, hiszen akkor még nem sejtettem, hogy a kölcsönzőpult előtt beszélgető személyek valamennyien könyvtárosok. Egy fiatal srác jött elém. Mondtam, irodalmat gyűjtök a személyi kultuszról. „Ja!” — reagált, és szólt egy idősebb hölgynek, aki így szólt: „Tudom, szólt az igazgató elvtárs. A párthatározatra gondolt?” Arra is, válaszoltam, de a személyi kultusz gazdasági, történeti okait is szeretném kutatni. Levette az MSZMP határozatai és dokumentumai című könyvet. „Ugye a VII. kongresszus foglalkozott vele?” — kérdezte. Lapozgatta. „Igen, itt van, ez a legjobb. Ez összefoglalja az okokat. Mihez szükséges ez magának?” Mondtam, hogy egy előadáshoz. Megköszöntem, kiindulási alapként használni fogom, de szeretném alaposabban megismerni a hátteret. Elment a katalógushoz, majd kisvártatva hozott két könyvet: 20 év. Tanulmányok a szocialista Magyarország történetéből. A magyar népi demokrácia története. A polchoz ment, onnan is hozott egy könyvet: A népi Magyarország negyedszázada. „Ebben biztos talál még, de keresek mást is.” Levett néhány könyvet, belelapozott, megnézte, visszatette. Közben a munkatársai beszélgettek. Hozott még egy könyvet: Felszabadult hazánk 30 éve, majd eszébe jutott még valami, és hozta is A magyar forradalmi munkásmozgalom történeté-t. Visszament a 331-es szakhoz, majd hozta az Olvasókönyv a magyar munkásmozgalom Bács-Kiskun megyei történetéhez. (Joggal hihette, hogy idevalósi vagyok.) Közben ugrasztottá az egyik srácot, hogy menjen le a raktárba az MSZMP VII. kongresszusának jegyzőkönyvéért. Olvasható benne az a Kádár-beszéd, amelyből hét oldal vonatkozik erre a témára.

Zárás előtt érkeztem, így természetesnek találtam, hogy én vagyok az egyetlen olvasó, és azt is, hogy az öt-hat könyvtáros kellemes csevegéssel tölti ki a maradék időt, az igazgató jelenlétében, aki cseppet sem feszélyezi őket. A jó hangulatú, baráti beszélgetés elsősorban városszépítési akciókról és Kamarásék szociográfiai vizsgálódásáról folyt, de szó esett az iskolai könyvtárakkal kapcsolatos feladatokról, a talaj- javításról és valamilyen névnapról is. Két óra tíz perckor mindnyájan kimentek, leoltották a villanyt. Az idősebb hölgy visszajött, kérte, ha kész vagyok, hagyjak mindent az asztalon. Negyed háromkor három-négy 10—14 éves gyerek jött, könyveket hoztak vissza. Az igazgató beállt a kölcsönzőpult mögé, figyelmeztette őket, hogy ma csak

52