Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Kamarás István: Oázis a futóhomokon
KAMARÁS ISTVÁN OÁZIS A FUTÓHOMOKON Olvasáskutatóként fogtam hozzá Halas „mú'velődésszociográfiájához”. Úgy gondoltam, a város olvasástérképéről mást is le lehet olvasni az olvasók számán kívül. Joggal feltételezhettem, hogy a halasi ember sem az olvasás kedvéért olvas, hanem valamiért olvas, hozzáolvas valamihez. Még akkor is, amikor valami helyett, vagy — ez is előfordulhat — valami ellen olvas. Ez a valami érdekelt igazán, vagyis Kiskunhalas kultúrája, kultúrának tekintve mindent, ami emberi alkotás (légyen a homoki bor vagy csipke, magyar nóta vagy disco, kalapács vagy írógép, távcső vagy kulcslyuk, imakönyv vagy tagkönyv, Szilády Galéria vagy az Ezerjó), ami embernek ember által készített jel, üzenet, ajándék (légyen az szerelmes levél vagy fizika dolgozat, kézszorítás vagy ölelés, Aranyember vagy Zabhegyező, líra vagy Lyra, keresztelő vagy temetés). Nem számolom össze, hány olvasó van Halason, mert már tapasztaltam, hogy az olvasni tudó olykor, ha kell, olvasóvá válik, hogy kedvünkben járjon, hogy javítsa a statisztikát, hogy elnyerje brigádja a „szocialista” címet, hogy igazolja önmagát, hogy előlegezze magának az olvasót. A halasi olvasás minemú'sége, hogyanja és miértje érdekelt, illetve annak a valaminek a minősége, amihez, amiért olvasnak Halason. Ki más készíthette volna el Kiskunhalas olvasástérképét, mint a Városi Könyvtár munkatársai? Ezen a térképen minden halasi ház fel van tüntetve, és a házak egy részében piros és zöld pöttyök laknak: a Városi Könyvtár felnőtt és gyermek olvasói. A térkép később majd más színű pöttyökkel, az üzemi könyvtárak olvasóival, a könyvesbolt vásárlóival és a nagyobb otthoni könyvgyűjtemények tulajdonosaival egészül ki. Leolvasható majd az is, ki tagja több könyvtárnak, ki vásárol rendszeresen antikváriumban, kiknek hobbyjuk a könyvgyűjtés, egyszóval rákerül a síkrajzra a domborzat is. Úgy gondoltam, Kiskunhalas teljes „olvasásszociográfiáját” majd erről a térképről lesz érdemes leolvasni, ezért úgy határoztam, hogy az olvasmány és az olvasó között közvetítő intézmény működését és hatását fogom megviszgálni. A Városi Könyvtár megmérendő és mérce is lesz, a felfedezendő fehér folt és a felfedezésre induló főhadiszállás. „Oázis a futóhomokon”: egyik hálás „ügyfele” így mutatta be a kiskunhalasi Városi Könyvtárat. Egyéb elnevezései közül még kettő ragadott meg: a „Kiskunhalas kultúr- közepe” és a „kárhogycsaktár”. Elfogadhatók egy „művelődésszociográfus” munka- hipotéziseinek, amely kérdésként megfogalmazva így szólhat: Kiárad vagy kiszárad az oázis? Országos híre van, de a Halasra érkező külföldi szakemberek nem egyszer többet tudnak róla, mint a halasiak, közéjük értve a könyvtárhasználókat, az értelmiségieket, a halasi művelődés irányítóit, a honatyákat. Nem igen tudják, hogy mit tud a könyvtár, hogy mire lehet használni, hogy a hasonló települések könyvtáraival összehasonlítva milyen színvonalú a tevékenysége. Sokan mindössze könyvkölcsönzőnek, némelyek szellemi ínségkonyhának, sokan csak kellemes író-olvasó találkozók helyszínének tartják. 1945 előtt a Szilády Gimnázium kiemelkedő értékű állománnyal rendelkező könyvtárán és az egyesületi könyvtárakon kívül mindössze három könyvtár volt Halason, ám ezek kereskedésekben működő üzleti jellegű kölcsönkönyvtárak voltak, így aztán sokak számára anyagi okokból hozzáférhetetlenek. 1949-ben 160 könyvvel kezdte meg 48
