Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Varga Csaba: Baj-gyűjtemény (befejező rész)
nincs más társadalmi-közösségi lehetőség, mint a kultúra valamelyik ágában elmélyedni. B. Istvánnál azonban a csillagászat nem egyszerűen öncél, s nemcsak azért, mert folyton gyarapodó tudását mindig igyekezett továbbadni. Megfontolandó: a kultúrába menekülés attóla ponttól kezdve nemcsak menekülés,ahogyértékteremtéssé,tudománnyá válik. Ha holnaptól szakmát és munkahelyet változtatna, s elhelyezkedne profi csillagászként, aligha jutna valakinek is eszébe, hogy hogy holmi kultúrába menekvőnek minősítse. Vonzó magatartása — permanens mágnesesség? —vádolható azzal is, hogy illuzórikus közösségeket hoz létre: szakköröket, klubokat, csillagász családot. Illuzórikusak azért, mert messze nem közösségek vagy csak látszólag azok, továbbá a valódi közösségek hiánya nem pótolható kulturális csoportokkal. Ha van is igazság ebben az ítéletben, letagadhatatlan B. Istvánnál a közösségszervező szenvedély, s az eredmény sem megvetendő, bár nyilván voltak és lesznek olyan csoportok, amelyek a csillagászaton túli valóság érintésére könnyen szétporladnak. A CSICSA: az amatőrök érdek-, s érzelmi szövetsége, amely aszerint funkcionál, hogy mennyire van rá szükség — vagy a szükségesnél jobban összetartóbb? Az megnyugtató, hogy abban már semmi gyanús nincs, ha egy közösség spontán módon, alulról szerveződik. Mindenesetre: ha a megismerés igénye vezette, keményen megharcolt azért, hogy megismerkedjen egy tudománnyal; ha kultúrába menekülő, mindenképpen nagyszerűen menekült; ha illuzórikus közösségeket szervezett, újra bizonyította, hogy az illúziónak is van éltető ereje. Ha végül mindezt csak az motiválta, hogy a konkrét munka nem igényli a többoldalúan fejlett személyiséget, tudomásul kell venni, hogy ezen egyelőre aligha lehet változtatni. Ugyanez vonatkozik a boldogságra is: történelmileg egyáltalán nincs lehetőség teljes boldogságra — arra van esély, hogy a teljesség valamelyik szelete a bolgodság teljességét éreztesse.15. Ha jobban tetszik: illúzióját keltse. Ha a boldogság egyszerűen abban fedezhető fel, hogy a méltó küzdelemre lehetőség adatik, B. István különös teljesítménye azért nagyszerű, mert kiharcolta magának a csatateret. (Boldog, ki csatázhat?) Egyébként megint szeretném hinni, majdnem mindegy, hogy a város segített-e neki, nemcsak azért, mert a kisközösségek — ha tetszik: felemás csoportok — melegsége belső támaszt is adott, hanem azért is, mert magánakciója közösségi érdeket szolgált, s anélkül is megvalósult, hogy a közösség — város — vezetői mindenben támogatták volna. Magán megjegyzések: 1. Ha most a város vezetése lennék, nagyvonalúan kiutalnék neki vagy ötvenezer forintot, holott tudom, hogy ez legalább annyira szabálytalan, mint a gyorsvonat visszatartása, mert a pénz magántulajdonban lévő csillagvizsgáló fejlesztését szolgálná, de hát a maszek csillagda a köztulajdon érdekeiért létesült. Nem ez az egyetlen példa, hogy úttörő személyiségek magántulajdonosi fogásokkal érhették el tökéletesen közösségi céljaikat. 2. Minden becsülésem F. Lászlóé, B. Istváné, s társaiké, de aligha kell megcáfolnom azt az állításomat, hogy a teljességet megközelítően boldog ember nincs. Magatartásuk: a lehetséges maximumot közelítik. A kaptafa-egyformaság, a sivár monotónia, az elütő formák hiánya, a sokszólamú lehetetlenség a különböző pozitív magatartások reneszánszát a jövőbe tolta . . . A profi „szőke ördög”? Szociográfiám egy kamasz „szőke ördög” idézésével kezdtem, a befejezés előtt egy másik „szőke ördög”-öt szólaltatok meg. Ez a lány nem szőke, ám ugyanúgy tanyáról került be, jó szakmunkás, szakmáját szereti, munkásszálláson él, s az mer lenni, amire vágyik. Szaggatottan mondja el vallomását, eleinte szégyenkezve keresi a szavakat, de vállalja életgyakorlatát, az intoleráns mikrovilág ellenére. 43
