Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - Balázs József: A fekete parádé (elbeszélés)

okos ember is. Félrevezeti a másikat is. Arra megy a játék. A nagy játék . . . Csak a bohócok tudták mindig az igazságot. Igyunk a bohócok egészségére. Egy kis rumot — tette hozzá kis idő után.

— Rumot azt ihatunk, de ilyen korán nincs filozofálás — utasította rendre Hamala

— Én ismerem a bohócok történelmét — folytatta Neumann úr, mintha nem is hallotta volna a festőt. — Gondolj csak az ókoriakra, a kháldeai eszelősökre, mágusokra, nagyjából bohócok voltak már ők is . . . Szóval az igazságot keresték már ők is. Azt keresték, ami a megszokás, meg a látszat mögött van, ami a felszín mögött van. Mert azt el kell ismerned, hogy a legtöbb ember — vett egy mély lélegzetet és úgy fejezte be a mondatot — képtelen erre.

— Na látja — fordult az öreghez jelentőségteljesen a festő — magának érdemes volt végigélni ezt a századot, hogy ennyi bölcsességet tud.

— így van — intett rá komolyan az öreg — én még ismertem azokat az embereket, akik az első nagy háborúban harcoltak.

— Én meg azokat, akik a másik nagy háborúban — folytatta a festő.

— Akkor mi ketten ismertünk mindenkit ebben a században — élénkült fel az öreg.

Hozták a rumot. Csendesen ittak, aztán az öreg a kabátzsebébe nyúlt:

— Itt van komám, két belépő, ma este cirkuszba megyünk. Fekete cirkuszba . . . Revü is lesz, mutatványosok is lesznek. Olyan biztos nem lesz, mint amilyen Karandás volt vagy Popov, de mégiscsak mutatványosok, meg táncosok . . . Erre vártam már egy éve, mert egy éve hirdetik . . . Fekete revű, fekete táncosnők, fekete mutatványosok. Igazi fekete parádé. Ilyet még úgysem láttál.

—- A bohócok bohócok, a revü meg revü — vonta meg a vállát.

— Ez más, ezek összekeverik. Különben is, egy festőnek mindenről kell tudni, mindent kell látni. És te vagy a barátom, téged hívlak meg. Te értékelni is tudod. Nahát ez az én meglepetésem.

— Rendben van — hagyta rá Hamala.

— Az lenne a jó, ha lefestenéd őket — biztatta szelíden Neumann úr. — Merthogy te mondtad: amit a bohócok csinálnak, az volt mindig is az irányadó . .. Amióta ember él a földön.

— Irányadó? —gondolkodott el Hamala.

— Hát nem lehet más! — erősödött fel az öreg hangja. — Vágyott van az igazság, náluk, vagy másutt, ahol a bohócnak semmi keresnivalója nincs. Égyébként pedig, ha harmadik út lenne, mert lehetne, ott az összevisszaság, a megháborodáshoz vezető zűrzavar uralkodna... De erről általában nem vesznek tudomást az emberek. így azután harmadik út nincs. A bohócok világa, tiszta sor . . . Ezért mondom, hogy le kellene festened. Most jól megfigyeled, aztán holnap reggel már keverheted is azt a sok fekete, meg mindenféle sötét színt. Az lehetne a címe, hogy a fekete parádé . . .

— Mondtam már, hogy ilyen korán nekem ne filozofáljon — emelte a szájához a rumot a festő fáradtan. — Ami pedig a harmadik, vagy a negyedik utat illeti, nekem elhiheti, hogy van még több is ... És hogy az első kettőnek is számtalan elágazása van, az is biztos. Sokszor pedig — tűnődött el egy kicsit — már az is elég nagy baj, ha az ember nem emeli fel időben a fenekét a székről ...

— Micsoda? — ütötte fel fejét az öreg.

— Semmi, semmi — legyintett a festő.

Hamala nemrég kapott levelet egy bizonyos Zámbori nevű festőtől, világhírű művész, úgy veszik a képeit a világ minden országában, mint a cukrot. És ez a Zámbori panaszkodott neki: pénze és állandó útlevele van, villája és nagy kocsija, — a Monarchiának nem volt olyan nagy cirkálója, mint amilyen Zámbori kocsija — mégis úgy érzi.

az öreget.

13