Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - SZEMLE - Romsics Ignác: Bács-Kiskun megye múltjából II. A kései feudalizmus kora (Szerkesztette: Iványosi-Szabó Tibor)
lyik könyve honoráriumából épült a háza, népi avagy mexikói terrakotta kancsók vannak-e nála stb. Ez az a vonal, melynek mentén egyre jobban félresiklik a szándék és a könyv. Általában megtudjuk azt is, hogy ki hogyan öltözködik, megismerjük néhány magánemberi szokásukat — és sokszor találkozunk velük „papucsban” is. Az olvasó számára remélhetően érdektelen, hogy „A”-nak milyen a fürdőnadrágja, hogy „B” vajon miért magázódik a feleségével, hogy „C” és „D” milyen és mennyi bort iszik stb., s talán az is közömbös, hogy irodalmunk egyik igazán nem reprezentatív versét (melynek a címét sem tudjuk meg) melyik pincében írták. E kifürkészett és fecsegett „műhelytitkok” s a könyv más részei is elég gyakran torkollanak banális szentenciákba: „Fájdalmas elhatározás lehetett, de talán szükséges lépés a szakítás a festészet múzsájával, az átpártolás aszobrászathoz. Ám szerencsés minden átváltozás, ha jobb és fontosabb követi az előzőt. —59.—) Ezekhez a szentenciákhoz kapcsolódik a következő „stíluselem”: a hatásvadászat: „Öreg fa árnyékában édes a pihenés — még a gépkocsiknak is" (115.) (A természet és a huszadik századi civilizáció szerves kapcsolata?!); ez aztán a Déry-fejezetben bontakozik ki teljesen a következő kedélyes és kedveskedő stílusimitációnak szánt varázsigével: „Csiribí-csiribá! Jelenjen meg Tibor bál” (64.) A szerző többször hangsúlyozza laikusságát is; valóban, „a laikus természetes felelőtlenségével” (40.) látogatja művész-barátait e könyvben. Érthető, hogy néhol ő maga kerül az előtérbe, itt- ott azonban túlságosan is elidőzik saját személyénél (123. stb.). A könyv második részében a szerzőt olyannyira „elfogja a láz” az otthoni „völgy vallatásában”, hogy „hamarosan — mással alig törődve csak ez érdekli” (170.) A völgyvallatás: „műkedvelő” (166.) néprajzi és régészeti gyűjtés és a talált tárgyak faggatása a múltról és a jelen lehetőségeiről. Mindez valóban szép és nemes lehetne, de ez is csak lehetőség marad, mivel a szerző itt sem tud kiemelkedni a kisszerűségből. Az „otthonkeresés, a hazára találás, a fennmaradás” igénye az „élénk fantáziájú ember” „szentül hitt” (180.) vágy-világát teremti csak meg. Ezért válik a könyv végén a világ a Varázshegy és a síkföld analógiájára a mi, „völgybe került, völgyben élő emberek” (182.) és a ti, „völgyön kívüli emberek” (181.) kettéválasztott világává. A követendő és követhető szándék, cél szánalmasan követhetetlenné válik; az olvasó nem hiszi el, hogy így „nem zárkózunk el a világtól. Nem süppedünk magunkba. Figyelünk a hírekre.” (182.) Ha valóban olyan a „völgy”, mint ebben a könyvben, akkor az olvasó joggal vonja kétségbe, hogy ezek a „hírek” „arról szólnak, hogy az egész emberiség szeretne völgylakóvá válni”. (182.) Bodosi György könyvéből egyik művészről sem tudunk meg semmi igazán lényegeset; ami lényeges lenne, az teljességgel hitelét veszti a vele egyenértékűnek feltüntetett lényegtelenségek sokaságában; nagy emberekből álló gyűjteményt kapunk — akiknek így otthonaik is üresekké válnak. Esetleges elemekből álló, célt tévesztett, rossz könyv a Völgy vallatás; semmiképp sem mű, csupán civilizációs tünet: egy a művek helyét túlságosan is elfoglaló érdektelen és értéktelen, azaz a rossz önéletrajzok és életrajzok, az emlékezések, vallomások, interjúk és álinterjúk közül. (Magvető, 1979) SÁNDOR GYÖRGY BÁCS-KISKUN MEGYE MÚLTJÁBÓL II. A KÉSEI FEUDALIZMUS KORA Szerkesztette: Iványosi-Szabó Tibor A Bács-Kiskun megyei Levéltár, amelynek szakmai létezését a hetvenes évek elejéig alig lehetett észrevenni, kitört elszigeteltségéből. A múlt év végére megjelent, ezúttal a késői feudalizmus korával foglalkozó újabb tanulmány- kötetüknek pusztán terjedelme is tiszteletreméltó: közel hetven ív, azaz majdnem hétszáz oldal! Nem kevésbé a helytörténetíráson belül még korántsem általános magas szakmai színvonal, amely szinte mindegyik tanulmány jellemzője. Bálintné Mikes Katalin Kecskemét város Tanácsának XVI-XIX. századi tevékenységéről közöl áttekintő tanulmányt. A helyi igazgatás, bíráskodás és gazdálkodás jellege alapján négy fő szakaszra osztja a város történetét. A XVI. század második fele és a XVII. század első kétharmada a városi igazgatás legönállóbb időszaka volt: belügyekbe lényegében semmiféle felsőbb hatóság nem avatkozott. A második nagy közigazgatási korszak a földesúri beavatkozás kezdetétől (1667) annak megszilárdulásáig, azaz a kecskeméti Úriszék felállításáig (1712) tartott, a harmadik pedig 1786-ig, a városban lakó nemesek és polgárok panaszai miatt kiküldött vizsgálóbizottság tevékenységének kezdetéig. E két egymást követő időszakban a földesurak, elsősorban Koháry István befolyása állandóan nőtt, míg az 1786-tól 1848-ig terjedő (negyedik) időszak alatt a megyei befolyás erősödött. Mészáros László kismonográfia terjedelmű és mélységű írása Kecskemét XVI. század közepi gazdasági életét és lakosságának társadalmi, etnikai, vallási, kulturális, demográfiai és névtani megoszlását, ill. jellemzőit mutatja be. Forrásbázisa rendkívül kiterjedt. Bibliográfiájában a vonatkozó szakirodalom szinte teljességét nyújtja, s a korabeli vámnaplók és török adódefterek mellett a magyar és latin nyelvű céhiratokat és portális összeírásokat is felhasználta. Mindezek 86
