Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - SZEMLE - Küllős Imola: „A mese világa mindenütt ott van” (Bukovinai székely népmesék)
ment a kedvük a meséléstől. De Sebestyén Ádám mégis fáradhatatlanul kérdezősködött Kakasdon, Hidason, Aparhanton és Tabódon s rá is bukkant néhány olyan mesemondóra, akik nemcsak megőrizték, hanem gyermekeikbe és unokáikba is átplántálták a régi andrásfalvi meséket. A felfedezett mesemondók legjobbika Fábiánná Győrfi Mária volt, —született mesemondó tehetség, aki így vallott meséiről: „A meséket javarészt édesapámtól tanultam, a nagyapámtól s nagyanyámtól. S vót egy nagynéném, Kalári néni. Attól es tanultam,s aztán örökké jó olvasó voltam, olvastam sok mesét. Sok eszembe jut a régi mesékből, s amit elfelejtettem, azt kialakítom. „Bár Márika néni óvodában dolgozik, s elsősorban kisgyermekeknek mesél, gyakran meghívják iskolába, öregek napközijébe, s meséivel műsoros esteken is szerepel. Különös tehetsége van ahhoz, hogy ugyanezt a mesét hallgatósága kora és hangulata szerint rövidítse, nyújtsa, egyszerűsítse vagy gazdagítsa. Néha több meséből csinál egyet, máskor egyből tízet is kikerekít. „. .. az óvodásoknak, azoknak egészen csak rövidebbet mesélek. Lerövidítettem. És nem is olyan komolyat. A mesét úgy alakítom át, ahogy leköti a figyelmüket. Malackást, farkasost, vagy hát ehhez hasonló valamit mondok. Jancsikát s Juliskát, Piroskát, tyúkocskát, ejen valamit. . . Az iskolásoknak, azoknak egy kicsit komolyabbat mesélek. Valami verekdőst, harcolóst, sárkányos lovast. A felnőtteknek, ami mulattassa, kacagós valamit. Én es azt szeretem a legjobban.. . A felnőtteknek való mesét azétt nem tudom annyira átalakítani, azt nem mondhatom a gyermekeknek el. De amit az iskolásoknak elmesélek, egy kis átalakítással a kisebbeknek is el tudom mesélni. Nem mindegyiket, de van amejket.. Mert a mesehallgatás eredetileg a felnőttek szórakozása volt, a bukovinai székelyeknek a legutóbbi időkig szellemi szükséglet, a társas együtt- lét legfontosabb velejárója. A mesekutató Honti János már idézett szép tanulmányában azt is fejtegette, vajon miért fontos a falusi ember számára a mese, amely nyílt ellentéte a valós, a „praktikus” világnak? Talán azért, mert a mese olyannak ábrázolja a világot, amilyennek a mesemondó és hallgató látni szeretné: „a mesevilágban nincs semmi, ami jóvátehetetlen, nincs rossz vég, nincs leküzdhetetlen akadály, nincs ledönthetetlen korlát. . .” S jóllehet a mesékben is szembe találkozunk a világ borzalmaival: a szenvedéssel és a halállal, de ezek a szenvedések nem elviselhetetlenek, s a mesehős számára a halálból is van visz- szaút az életbe. „Ilyen átalakított, ilyen sajátosan megformázott módon is még sok minden elemet éltet a mese olyan korok világszemléletéből, amelyek visszahozhatatlanul elmúltak... A mese története és az ember világhelyzetének története nehezen választható el egymástól .. .” Fábián Ágostonná 120 meséjét mondta magnetofonszalagra Sebestyén Ádámnak, s ebből az első 90-et kaphatja most kézhez a szerencsés olvasó. Szerencsés, mert a kis példányszámú kötetet azonnal felvásárolták a székely telepesek. Elfogyna belőle bízvást egy második kiadás is. A gyűjtő tervei szerint a közeljövőben még 3 kötetet adnak ki, ezekben Fábiánná mellett a kisebb meserepertoárral rendelkező, de tehetséges bukovinai székely mesemondók szerepelnek majd. A kinyomtatott mesék ugyan nem adják azt az élményt, amit az eleven meseszó nyújt — talán nem lenne megoldhatatlan, hogy az ilyen kiadványokhoz hanglemezmelléklet is járuljon — de a figyelmes olvasó így is érzi a székely—magyar mesenyelv szépségét, humorát. Fábiánná könyvéhez Kovács Ágnes mesekutató készített szakszerű jegyzeteket, amelyekben nemcsak a mesék írott vagy íratlan forrásait és ismert magyar változataikat tárja fel, hanem értő módon mutat rá Márika néni mesemondó művészetének néhány jellegzetességére is. Márika néni elsősorban a székely tájnyelven írt mesekönyveket olvasta szívesen, a meséinek jó részét Benedek Elek Magyar Mese- és Mondavilága III. kötetéből, valamint Kriza János Székely népköltési gyűjteményéből merítette. Természetesen nem szó szerint, hanem saját szemléletének és stílusának megfelelően átalakítva mondja el ezeket a meséket, sőt az idegen környezetben játszódó olvasmányait (pl. a Grimm meséket) is székelyesíti. Mesemondásának egyik fő értéke a szemléletes, ízes székely mesemondónyelv. Csak futólag említem, — bár nagyobb méltatást is megérdemelne Rónai Béla munkája, aki a mesekötet nyelvi gondozását vállalta, tájszavaiból szójegyzéket készített, s rövid, magvas, közérthető tanulmányban foglalta össze „A bukovinai székely nyelvjárás főbb sajátosságai”-t. Fábiánná „alkotó” mesemondó. Meséinek jellemző sajátossága, hogy szófordulataival és motívumaival tudatosan kapcsolódik a bukovinai székely életformához, kultúrához. A szájhagyományozás újrateremtő képességét igazolják Fábiánná olvasmányeredetű, de teljesen átdolgozott meséi, s a kutató számára rendkívül tanulságos azt látni, hogy a szóbeliségben nemcsak kopik, romlik a költői anyag, hanem egy-egy tehetséges nótafa vagy mesemondó által szebbé, logikusabbá, épebb szerkezetűvé is válhat, mint az eredeti alkotás volt. Nem hiábavaló munka tehát összegyűjteni és újra meg újra kiadni a népmeséket (s örömmel várjuk e sorozat ígért folytatását) — általuk mindannyian gazdagodhatunk, mert a népköltészet, a népnyelv, a folklóralkotások világa az, Ortutay Gyula szavaival szólván „amely évezredek óta megtermékenyíti a fölötte volt társadalmi osztályok, de egész nemzeti kultúrák fejlődését.” K.ÜLLŐS IMOLA 81
