Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - MŰHELY - Czine Mihály: Németh László vásárhelyi évei (Grezsa Ferenc könyvéről)
visszatekintőén — azokat méltányolta leginkább, akiknél a társadalmi érzékenység és a művészi érték együttesen jelentkezett. Grezsa Ferenc okkal, bár mindig mértéktartóan, tényszerű közlésekben beszél a Németh Lászlót ért gyakori, éles támadásokról is. A támadóknak nem volt igaza; a támadóktól többen védték vagy elhatárolták magukat már akkor is; így maga Révai József is. Hogyan újulhattak meg mégis a támadások? Milyen koncepciók, milyen erők voltak mögöttük? Miért mérgesedhetett ennyire a hangnemük? Grezsa Ferenc erre is kitérhetett volna. Teljesebb lenne akkor szellemi életünk tagozódásáról és gondjairól a képünk. Kitérhetett volna — mondtam feltételes módban. Nemcsak azért, mert ennek a problémakörnek a megoldása nem tartozik feltétlenül Grezsa Ferenc vállalt feladatához. Azok a kérdések, amelyekre különösen érzékenyek voltak a támadók, korábbi indítékúak — a Tanú, a Kisebbségben korszakából —, végleges feloldásuk meg Németh László pályájának utolsó szakaszára, sőt részben a jövőre maradt. Grezsa Ferenc könyve önálló mű, egymagában megálló alkotás, de szinte előlegezi, hogy megfelelő időn belül egy három kötetes Németh László-monográfia középső részévé válik. A fentebb jelzett problémák születését az első, megoldásukat a harmadik kötet talán véglegesen tisztázhatja. A kérdőjelek, amelyeket Grezsa Ferenc könyvének margójára róttam, annyira aprók és haloványak, hogy látni is alig lehet őket a vastagon húzott nagy felkiáltójelek mellett. Grezsa Ferenc könyve — ismétlem — korszakos jelentőségű, forrás- értékű, fontos kérdéseket megoldó és további kutatásokra ösztönző irodalomtörténeti mű. Irodalmunk egyik legnagyobb alkotójának, Ady, Móricz s József Attila utáni irodalmunk legnagyobb teremtő lángelméjének küzdelmét mutatja fel: milyen óriási erőfeszítéssel dolgozott, még a halál névjegyét forgatva is, homályban, olykor csak egy iskola, csak a barátok s az igazán értők, szeretők figyelmével követetten, hogy népe templomának a boltíveit magasítsa, s a benne „küszködő emberségből az emberiségnek valami szilárdat építsen”. Az élet lassan lemaradozott mögötte, ötven körül járt, de ő ment a maga útján, vállalón, tűrőn, az édenkert fel nem adott álmával. Vigyázva, hogy abban az utolsónak vélt nagy rohamban le ne üthesse valami, s el ne essen egy rosszul vett lépéssel. Érezve, tudva, hogy „ezen az úton a közös nagyvilág szíve” vár reá. A vásárhelyi évekből ez a Németh László néz felénk. Grezsa Ferenc könyvében ezt a Németh Lászlót mutatja fel, a tudomány, az irodalomtörténet eszközeivel FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK BÁRTH JÁNOS BODOR JENŐ BUDA FERENC (főmunkatárs) GOÓR IMRE KOVÁCS ISTVÁN PINTÉR LAJOS ZÁM TIBOR 72
