Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - Kiss Dénes: Lelőhely, Taníts történelem, Talán szerelmesvers, Intés a civilizált ifjúságnak, Isabor (versek)
ISABOR I Falu volt hajdan Zalában, szülőfalum közelében. A szájhagyomány szerint a törökök pusztították el, de a nevét nem sikerült elpusztítani. Az élő nyelv a holtak nevét is őrzi! Koponyámba dúl föl a hullám lázak kohója csontom a tüz-Óceán belülről lüktet szájpadlásomhoz veri keményen mélyből az ősök töretett csontját Torkomig tajtékzik a tenger szívemben Isabor Isabor éled Utcái földalatti utcák elsüllyedt háztetők helyén hullámzón dübögnek a hantok s bokrok bokrosulnak zölden föl föl a föld fölé füstnek Korhadt fatönk hajdani kémény át-átüti a szántott barázdát Sárrá vált sárrá az ég is azoknak akik alul feküsznek Isabor dobol dörömböl velőmben múltja morajlik hazám alól dübörög a holtak menete — édes elődök éneke fölcsuklik belülről emlékek méhéből az ajkig! Isabor ősi por isa pur hamván süvöltve száguld a vad szél áthordja szülőfalum arcán a hold halálos mosolya előtt „lofat”-ba nyársaltak jaját fatönkhöz csapott csecsemők koponyareccsenéseit kínzottak hörgését kolera pestis hullabüzét s a rögök örökös szerte gurulását ahogy sírját ássa az ország — S javult-e jobbult-e ez a világ e korhely kor amely cifraságával szemet folyat ki látást tesz kancsalivá s butít! Mert mi a cél ott ahol röhej a zászló s közöny a fegyver? S jaj! Hány Isabor nyugszik alattunk?! Hány nevemúlt elsüllyedt falu! Hány áldozat Európának! búzaföldjeinken hajdani tűzhelyek üszke piroslik-izzik át Gyújts föl szél szél engem is hordd szét pipacsok parazsát Égjetek seb-lobós gyertyák szelíd réti pipitérek míg magam is lélekig le nem égek! S a táj e szelíd hallgat szívemnél sírok hűvösével hogy élek — a véletlent is együtt hordom! Engem is gyászolhatnának zsibavirágok gyertya-pipitérek! Értem is harangozna hol-volt hol-nem-volt templomok érce most egy-egy sudár jegenye idézi őket a dombon — Egek kékjébe ütve vigyázza vészharang szavát hozza-e szellő mire kell készülni mire? Örömre? Gyászra? Torkomig tajtékzik a tenger fogam is vérző sókövület koponyám falához koccannak töretett csontok s jajszó és hörgés hordaléka csap föl Nem hullt még végleg neve sírjába Isabor! — Isabor él és harangoz Kezemben táncol a harangkötél Szívemet dédelgeti láz 4
