Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - VALÓ VILÁG - Pünkösti Árpád: Fedőneve: Manci
A kalocsai börtön ED 46—26 nyilvántartási számú lakóját felhozzák az igazgató szobájába. Amíg várunk rá, a főnevelőnő elmondja, Kovács Mária régi ismerősük. Szerinte nyolc osztályt ha végzett, ismereteinek tekintélyes részét a börtönökben szerezte, 1956 előtt olyan cellatársaktól is, mint Mária (Almásy grófnő), Esztike (Esz- terházyné), Giziké (Szálasiné). Csupa szerénység és alázat amint belép és rutinosan rögtön azzal kezdi: — Szégyellem a bűncselekményem, nagyon bánt, hogy olyan asszonyt, olyan nevet sértettem meg, akinek a hozzám hasonló szegények sokat köszönhetnek! — Szétnéz, hogy jól felelt-e, aztán megkér, hogy a nála 14 évvel fiatalabb negyedik férjétől, és annak rokonságától ne vadítsam el, mostani asszonynevét ne írjam le, abba viszont belemegy, hogy fényképezzük. — Miért éppen Asztalos Jánosné nevét viselte? Honnan hallott felőle? — Érdekel a politika, mert ebben a társadalomban élek, ettől kaptam mindent! — Flór harisnyája meg van csavarodva a lábán. — Visszaéltem vele — mondja és lehajtja a fejét. — De mért éppen ezzel a névvel élt vissza? Megrántja a vállát. Nem tudja, vagy nem akarja mondani? Harmadszor is megkérdezem, mire azt mondja: — Mint rokkantnyugdíjas nem kaptam meg a beutalót tizennyolc hónapon át, de bemondtam, hogy Asztalosné és másnap Párádon voltam! De a saját személyimet vittem, tudták az első percben, hogy ki vagyok, akkor mért adták!? — Miniszterek, vezető politikusok közül ismer valakit? Sorolja a listát, néhány keresztnevet becézve mond: Gyuszi, Karcsi. — Fock Jenőt, Biszku Bélát honnan „ismeri”? — Láttam őket május elsején a tribünön. — És Losonczi Pált? — Őt is. — És Gosztonyi Jánost? — Ő volt a Népszabadság főszerkesztője, én meg ott voltam küldönc! — Ha igaz is, legfeljebb néhány hétig lehetett küldönc, mert nem emlékszem rá, ő sem rám. Szerencsére. — És Kádár Jánost is a tribünről „ismeri”? — Őt láttam a tévében is. — Sosem szorong, ha felveszi a telefont? Nevetve csóválja a fejét, hogy nem. — Egyszer mégis: amikor éjszaka felhívtak a parádi ismerősök, hogy reggel jönnek értem a rendőrök! Apja betegsége miatt hazaengedték néhány napra a börtönből az asszonyt, de Pesten kiderült, hogy csak két órával később tud visszatérni Kalocsára, mint ameddig elengedték. Előbb az országos parancsnokságon elintézte a hosszabbítást, majd fel akarta hívni Kalocsát is, hogy megmondja, engedéllyel fog késni, de a börtönnek titkos a száma, ezért nem kapcsolták. Kovács Mária megmondta a számot. Amikor az őrparancsnok meghallotta, hogy ki van a vonal másik végén, kirázta a hideg: — Maga mit keres ott!? Tegye le azonnal a telefont! — Miközben elmondja a történetet, már nevet, közben kezét szégyellösen a szája elé tartja. — Miért hisznek magának? Hibás szeme egy pillanatra összeakad. — Megnyerő a külsőm — feleli. — Meg azért, mert elintéztem a nyugdíjat, elhoztam a parádsasvári gyerekeket a Parlamentbe. Mindenkit érdek fűzött hozzám. — Lány korában szép volt? — Nem. 77
