Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 6. szám - MŰHELY - Pintér Lajos: Csapdák

lizmus korlátái: a nehézkesebb tájékozódás, a serkentő ingerek hiánya befalazhatják az embert. Másik oldalon áll — írja Németh László — „a provincializmus ellenkező irányú betegsége” a metropolitizmus. „Ahol sok író él egyrakáson, aki mind a maga dicsősé­gével, a hatáskeltés ingereivel van elfoglalva, ott a jónak látszó recept gyorsan lesz divat, ott az irodalom befolyásolását irányító csoportok nézeteiből könnyen éled a szellemi terror.” Az emelkedni vágyó szellem túl tág, túl laza láthatárt választ, teszi hozzá. Rögtön az emberiségbe, az univerzumba lép, spekulálni kezd, elhullat, föl­táratlanul hagy mindent, ami körülveszi. Európai méretűvé tágítja, de úgyszintén a provincializmust. Ez tehát az útkeresés, az élethelyzet kettős csapdája. Hangsúlyozottan „kettős” „csapdája”. írtam verset, esszét már Újvidéken, Csongrádon, Kecskeméten és leg­többet Budapesten. Sehol se voltam tehetségesebb vagy tehetségtelenebb, mint ami­lyen. A szellemi élet több, azonos rangú központjának szükségességében pedig hiszek, ha ezek kölcsönösen korrigálják és kiegészítik egymást, csak az biztosíthat demokra­tikus működést. Apám a sárban taposott mindig s végül föllépett egy csillagra. Tessék ellesni életének modelljét és életének filozófiáját. Sárban akarok taposni én is, s min­den gesztusaim által föllépni egy csillagra. Ha akarod, te cselekedj fordítva: járj csillagokon, s hullj végül a sárra. * A költöző madarak, mielőtt útnak indulnának, mielőtt madárképzeletüket végképp megigézné a Dél égtája, még nagy köröket írnak le a szülőföld fölött. Az én képzele­tem is madárként köröz egy elhagyni szánt földdarab fölött, melynek neve az ifjúság. Egyik pillanatban úgy érzem, elhagyhatatlanul egy vagyok még vele s legfőbb ihletem. Másik pillanatban magamon belül mindenütt keresem: bőröm alatt, szívem alatt, s azt kell tapasztalnom, kicsapódott már belőlem, mint az izzadtság sós tengercseppje. A szótáraim ennél a szónál nyílnak ki: ifjúság, hét évszázad magyar verseit e fogalom látószögéből olvasom. Nem volt még érték, melyet ily szentül megőrizni igyekeztem. Mit is jelent ez: ifjúság? Azt jelenti — súgja az értelmező szótár —, valakinek ifjú, fiatal volta. Az a kor, életszakasz, amikor egy ember ifjú. E jelentésében nap mint nap így csúfoljuk meg szavunkat: „Elmúlik az ifjúság.” S azt is jelenti még e szavunk: fiatalok, ifjak összessége. Ebben az értelemben beszé­lünk „egyetemi ifjúságról”, „márciusi ifjúságról”. Ugyanitt kétfelé hasad a rokon szó, a „fiatalság” jelentése is. Gazdag nyelvünkben ezeken túl más kifejezése talán nincsen is a test, a lélek és közösség eme állapotának. Pedig van még egy harmadik jelentése is szavainknak! Ez a legtitokzatosabb, leg­nehezebben definiálható. Mert az az ember is lehet fiatal, aki életkora szerint már nem az, s aki elhagyta ifjúkora meghatározó közösségeit. Az ember egymagában s öregségében is lehet fiatal, melyre nyelvünk valamiképp azt mondja: ifjontiság, fiata­losság. Aki önmaga tartalmai közül ezt elveszíti, az szegényedik el végképp. Koszto­lányi Dezső Boldog, szomorú dal című verse például erről a folyamatról beszél. Nagy László Tűz című verse is ezt határozza meg, amikor sugalmazza: „tűz / te gyönyörű, / jegeken győztes örömű, / ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra / lélekben szakállasodva, / hűlve latoló józanságban, / ahol áru és árulás van, / öltöztess tündérpirosba, / röptess az örök tilosba, / jéghegyek fölé piros bálba, / ifjúság királya, tűz!” Nemcsak mindennapi belső gondom lett az ifjúsággal való számvetés, hanem vállalt munkám is. Szerződést kértem A Magyar Irodalom Gyöngyszemei könyvsorozat ki­adójától —■ évtizedeken keresztül Kormos István neve fémjelezte ezt a vállalkozást — egy „Ifjúság királya” című versantológia összeállítására. Alcíme és tematikája ez lehet: 78

Next

/
Thumbnails
Contents