Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 6. szám - MŰHELY - Pintér Lajos: Csapdák

lizmus korlátái: a nehézkesebb tájékozódás, a serkentő ingerek hiánya befalazhatják az embert.

Másik oldalon áll — írja Németh László — „a provincializmus ellenkező irányú betegsége” a metropolitizmus. „Ahol sok író él egyrakáson, aki mind a maga dicsőségével, a hatáskeltés ingereivel van elfoglalva, ott a jónak látszó recept gyorsan lesz divat, ott az irodalom befolyásolását irányító csoportok nézeteiből könnyen éled a szellemi terror.” Az emelkedni vágyó szellem túl tág, túl laza láthatárt választ, teszi hozzá. Rögtön az emberiségbe, az univerzumba lép, spekulálni kezd, elhullat, föltáratlanul hagy mindent, ami körülveszi. Európai méretűvé tágítja, de úgyszintén a provincializmust.

Ez tehát az útkeresés, az élethelyzet kettős csapdája. Hangsúlyozottan „kettős” „csapdája”. írtam verset, esszét már Újvidéken, Csongrádon, Kecskeméten és legtöbbet Budapesten. Sehol se voltam tehetségesebb vagy tehetségtelenebb, mint amilyen. A szellemi élet több, azonos rangú központjának szükségességében pedig hiszek, ha ezek kölcsönösen korrigálják és kiegészítik egymást, csak az biztosíthat demokratikus működést. Apám a sárban taposott mindig s végül föllépett egy csillagra. Tessék ellesni életének modelljét és életének filozófiáját. Sárban akarok taposni én is, s minden gesztusaim által föllépni egy csillagra. Ha akarod, te cselekedj fordítva: járj csillagokon, s hullj végül a sárra.

*

A költöző madarak, mielőtt útnak indulnának, mielőtt madárképzeletüket végképp megigézné a Dél égtája, még nagy köröket írnak le a szülőföld fölött. Az én képzeletem is madárként köröz egy elhagyni szánt földdarab fölött, melynek neve az ifjúság. Egyik pillanatban úgy érzem, elhagyhatatlanul egy vagyok még vele s legfőbb ihletem. Másik pillanatban magamon belül mindenütt keresem: bőröm alatt, szívem alatt, s azt kell tapasztalnom, kicsapódott már belőlem, mint az izzadtság sós tengercseppje.

A szótáraim ennél a szónál nyílnak ki: ifjúság, hét évszázad magyar verseit e fogalom látószögéből olvasom. Nem volt még érték, melyet ily szentül megőrizni igyekeztem. Mit is jelent ez: ifjúság? Azt jelenti — súgja az értelmező szótár —, valakinek ifjú, fiatal volta. Az a kor, életszakasz, amikor egy ember ifjú. E jelentésében nap mint nap így csúfoljuk meg szavunkat: „Elmúlik az ifjúság.”

S azt is jelenti még e szavunk: fiatalok, ifjak összessége. Ebben az értelemben beszélünk „egyetemi ifjúságról”, „márciusi ifjúságról”. Ugyanitt kétfelé hasad a rokon szó, a „fiatalság” jelentése is. Gazdag nyelvünkben ezeken túl más kifejezése talán nincsen is a test, a lélek és közösség eme állapotának.

Pedig van még egy harmadik jelentése is szavainknak! Ez a legtitokzatosabb, legnehezebben definiálható. Mert az az ember is lehet fiatal, aki életkora szerint már nem az, s aki elhagyta ifjúkora meghatározó közösségeit. Az ember egymagában s öregségében is lehet fiatal, melyre nyelvünk valamiképp azt mondja: ifjontiság, fiatalosság. Aki önmaga tartalmai közül ezt elveszíti, az szegényedik el végképp. Kosztolányi Dezső Boldog, szomorú dal című verse például erről a folyamatról beszél. Nagy László Tűz című verse is ezt határozza meg, amikor sugalmazza: „tűz / te gyönyörű, / jegeken győztes örömű, / ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra / lélekben szakállasodva, / hűlve latoló józanságban, / ahol áru és árulás van, / öltöztess tündérpirosba, / röptess az örök tilosba, / jéghegyek fölé piros bálba, / ifjúság királya, tűz!”

Nemcsak mindennapi belső gondom lett az ifjúsággal való számvetés, hanem vállalt munkám is. Szerződést kértem A Magyar Irodalom Gyöngyszemei könyvsorozat kiadójától —■ évtizedeken keresztül Kormos István neve fémjelezte ezt a vállalkozást — egy „Ifjúság királya” című versantológia összeállítására. Alcíme és tematikája ez lehet:

78