Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5. szám - MŰHElT - Huszár Tibor: A szociográfia helyzete Magyarországon
más-más módon erősíti fel a hatást, láttatja a tényeket. E művek közül némelyik a tény- regénnyel rokonítható s nem tűzi ki célul, hogy az egyedit, a művészileg tipikusát a tudományos elemzés kritériuma szerint is ellenőrizze, más művek a jelenségvilág mélyén rejtőző szabályszerűségek megragadását tűzik ki célul, s gazdagon használják az összehasonlító történelmi elemzést, a társadalomstatisztika, a néprajz, az empirikus szociológiai vizsgálatok módszertani arzenálját. Ebben az értelemben az irodalmi szociográfia változatlanul határterület: az irodalmi ábrázolás és tudományos elemzés sajátos metszéspontján helyezkedik el. Ha tudatában van e kettősségnek, a kétirányú kötöttség — Erdei Ferenc is utalt erre — termékenyítő lehetőség, ha nem, e kettősség csapdává válhat. Mert a művészi ábrázolásnak és a tudományos elemzésnek egyaránt szigorúak a törvényei. E szempontból sokféle félreértés forrása a tény, a konkrétum misztifikálása, az a feltételezés, hogy ha valaki a „tényeket” írja le, feltétlenül érvényeset alkot. Mert jóllehet, a tényfeltárás a társadalomrajz lételeme, a társadalmi tény azonban maga is ellentmondások foglalata, különböző idősíkok találkozási pontja, a látszat és a valóság, a jelenség és lényeg bonyolult együttlétezése. A tény, a konkrétum ezért nem egyszerűen kiindulópontja, ösztönzője, nyersanyaga a szociográfiának — az irodalmi és tudományos ábrázolásnak — de végeredménye is. Marx szavaival: „a konkrét azért konkrét, mert sok meghatározás összefoglalása, tehát a sokféle egysége. A gondolkodásban tehát mint az összefoglalás folyamata jelenik meg, mint eredmény, nem mint kiindulópont, és ily módon a szemléletnek és a képzetnek is kiindulópontja”. A sorozat eddig megjelent köteteinek pozitív és negatív tanulságai egyaránt indokolják annak újólagos hangsúlyozását, hogy az irodalomban és a tudományban nem azonosak a konkrétum megragadásának és ábrázolásának törvényei. Mindkettő magában a társadalmi tényben kívánja feltárni és érzékelhetővé tenni azokat a meghatározásokat, amelyeknek egysége teszi az adott tényt — az említett értelemben — konkrétummá. Ám a valóságban magában minden jelenség extenzíve végtelen számú egyidejű és megelőző jelenséghez kapcsolódik. Mi az irodalmi — s általában a művészi megformálás sajátossága ebben az összefüggésben? A művészi újraformálás feladata — Lukács György szavaival —, hogy a mű ne egy totaíitásból kiragadott metszetnek hasson, amelynek megértéséhez és hatékonyságához láttatnunk kell a térbeli és időbeli környezetével való összefüggést, hanem ellenkezőleg, hogy zárt, egész jellegével bírjon, amelynek nincs szüksége külső kiegészítésre. A műnek tehát zárt egészként kell hatnia, mivel az irodalmi alkotásban az objektív valóság konkrétsága közvetlenül érzékien helyreállítva jelenik meg. S ez megint paradoxon. Mert az ábrázolt jelenséget szituáló meghatározások a valóságban mennyiségileg és minőségileg egyaránt rendkívül különbözően és elszórtan mutatkoznak. Az író dolga, hogy összefüggésükben ábrázolja mindezen meghatározásokat, amelyek objektíve a társadalmi tényt az említett értelemben konkrétummá teszik. Miért válhat e paradoxon az irodalmi szociográfiát veszélyeztető csapdává? A jelenséget a maga konkrét alakjában extenzíve végtelen totális összefüggések minősítik. Az irodalmi műalkotásban ugyanakkor egy metszet, egy esemény, emberi életek egy meghatározott mozzanata jelenik meg a maga konkrét voltában, tehát minden lényeges meghatározásának egységében alkot ilyen összefüggést. Mi következik ebből? Az, hogy ezeknek a meghatározásoknak „először is teljesen meg kell lenniök a műalkotásban, másodszor legtisztább, legvilágosabb, legtipikusabb formáikban kell megjelenniök”. A társadalmi tények tudományos reprodukciója más közvetítéseken alapul. A tudomány absztrahál, fogalmilag általánosít: a látszat „átszakításának” itt mások az útjai, módszerei. E megállapítás nemcsak a nagy apparátust mozgató szociológiai felmérésekre vonatkozik, de a szociográfiákban gyakran használt riportázsra is. A csapda itta példaként 62
