Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Miskolczi Miklós: Szerelmeskedések (részlet)

ilyen kínos pillanatot. Ha mégis, akkor hirtelen ki kell találni valamit. Mondjuk, hogy a főnök mennyire ostoba. Ez jó, mert neki rendszerint ugyanez a véleménye a sajátjáról.

Általában kerüljük a családról, feleségről, férjről szóló beszámolókat, különösen a házasság stabilitására utaló jelzéseket. Tehát nem beszélünk családi beruházásokról, szőnyegvásárlásról, kirándulásokról, külföldi utazásokról, tervekről. Ez udvariatlanság, mi több hangulatrontó durvaság lenne. Udvariasságszámba megy viszont megkérdezni agyereket: hogy van, jól tanul-e, mi akar lenni, jár-e még balettra, németre, angolra, úszóedzésre?

Ha mindezzel megvagyunk, nem árt egy óvatos pillantást vetni az órára, (milyen jó, ahol falióra van!) Az időt ugyanis jól kell beosztani. Tulajdonképpen a belépés után rögtön is a heverőre lehetett volna ülni (szemmel már fölmértük). Az ilyesmi azonban kétféle hátránnyal jár: 1. sértő sietségre utal, márpedig a sietségnek még a látszatát is kerülni kell. 2. Áz optimálisnál hamarabb kerülne sor az aktusra. Ez sem ajánlatos. Nem ám, mert jól tudjuk, hogy szeretkezés után lényegesen nehezebb elviselni egymást, mint annak előtte. Ha mondjuk kétórásra tervezzük az együttlétet, akkor körülbelül 45 perc közömbös beszélgetés a legpraktikusabb. Öt-tíz percet szánunk az átvezetésre, mondjuk ezzel a mondattal:

— Na és hogy állsz a szerelemmel (szexszel)...?

Valami választ kapunk rá, de az úgyis lényegtelen. Még néhány félreérthetetlen szó után most megyünk ki a fürdőszobába, esetleg a konyhába (ne a W. C.-be!), hogy visszafelé jövet csak úgy merő véletlenből a heverőre huppanhassunk. Aztán egy mozdulattal vagy szóval oda lehet hívni, vonni a nőt is. Jönni fog, hiszen ismeri a koreográfiát. Néhány perc múlva pedig izgatottságot színlelve már kijelenthetjük (nem kérdezzük!):

— Ne gyűrjük össze a ruhádat.

A nő igazat ad és kimegy a fürdőszobába. Addig el lehet sötétíteni, lehet inni egy kortyot, illik elnyomni a cigarettát. Le is vetkezhetünk. Kérdés, milyen mértékben? Ha túlvetkőzünk, ez sértés is lehet, meg nevetséges is. Ha a visszatérő hölgyhöz viszonyítva sok ruhát hagyunk magunkon, ez csak udvariatlanság. Emlékezni kell a szokásaira.

Ha jól gazdálkodtunk az idővel, a légyott végén marad fél óra a befejezésre, a búcsúzásra. Ha több maradna, majd rájövünk, hogy milyen nehéz lesz szépen kitölteni. Ha kevesebb, akkor a megalázó kapkodás kelt kínos, szégyenteljes látszatot: a kidobásét. Kerülni kell, bár tudom, hogy milyen nehéz. A nők is félnek ezektől a félóráktól, mert ismerik. Máraz ellenszerét is kitalálták. Többen teljesen alaptalanul, váratlanul és gyorsan megsértődnek, kijelentik, hogy ez volt az utolsó eset, az utolsó találkozás. Ez a bejelentés valami intim témát dob az egyébként hirtelen és tökéletesen kiüresedett kapcsolatba. Legalább vitatkozni lehet. Cselédlánymódszer, mely az „ugye maga most megvet?” sztereotípiát eleveníti fel, az önmegvetés kivetítését jeienti, de mégis valami. A nőnek ilyenkor volna legnagyobb szüksége a férfi érzelmeinek kinyilatkoztatására — hogy ne érezze magát letepert cselédlánynak—, ám ilyenkor a legnehezebb érzelmeket hazudni.

Már a latinok is tudták, hogy post coitus omnis animalis triste, azaz közösülés után minden állat szomorú. Az állatok tudvalévőén szerelem nélkül közösülnek.

Ha nincs sértődés, a beállt és tartósnak ígérkező csöndet valamivel meg kell törni. Valamivel, aminek még kapcsolata van az előbb történtekkel. Véletlenül se kérdezzük meg, bár tudom, hogy igazán ez érdekelne bennünket,hogy:„hányra kell hazamenned?” Bevált viszont a következő kérdés:

— Te mész először fürödni, vagy menjek én?

Tulajdonképpen mindegy, hogy ki megy, csak a megszólalás a fontos. A mérsékelt fokozatosságot megvalósító szó. Elvégre a fürdőszobába mindenképpen ki kell menni.

45