Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Miskolczi Miklós: Szerelmeskedések (részlet)

A „titkos” melléknév ezúttal nagyon fontos minősítés. Úgy vélem, hogy a férfiak szándékát, a nőhöz való viszonyát, a kapcsolat rangját és fontosságát semmi sem bizonyítja fényesebben, mint a titkolózás mértéke. A férfiak titkosítási törekvéseit ugyanis jobbára nem valós ok, veszély, hanem a kapcsolatról, a kapcsolatban részt vevő nőről, külsejéről, szellemiségéről alkotott vélemény befolyásolja. Sokszor nem azért nem megyünk el ebédelni, vagy eszpresszózni vele, nem azért tartjuk távol a barátok­tól, mert a lelepleződéstől félünk, hanem mert úgy ítéljük, hogy ezzel a nővel nem vállaljuk a nyilvánosságot. A kapcsolatban tehát kizárólag csak a nemi vágyak köl­csönös kielégítéséről lehet szó. Elérkeztünk a rokonszenv alapú külső kapcsolatok nagy ellentmondásához, amelynek hátterében biológiai, pszichológiai, történelmi, társadalmi magyarázatok húzódnak. Feltárásuk érdekes volna, de mint szociográfus erre semmiképpen sem vállalkozhatok. Maradjunk tehát a jelenségnél. Tudom, hogy a legharmonikusabbnak tűnő, kiegyensúlyozottnak látszó, egymás érdekeit korrektan tudomásul vevő, rokonszenv alapú külső kapcsolatban is ádáz, kemény harcok dúlnak. Tudniillik azért, hogy alapvetően mi jellemezze és merre terjedjen a viszony. A téma szétágazósága, a könyv terjedelme és mi tagadás képessé­geim korlátozottsága miatt is ezúttal csak a fő áramlatokra kívánok koncentrálni. Anélkül tehát, hogy más lehetőségek, más felosztások, variációk létét vitatnám, az eddig már jól-rosszul jellemzett kapcsolatokban szerintem két ellentétes indíték és szándék csap össze. A férfi, illetve a nő jól megkülönböztethető indítéka és szándéka. Ha a kapcsolat végső kimenetelében nincs is vita, a státusokért ádáz küzdelem folyik. A nők általában igyekeznek a kapcsolatot kiterjeszteni, érzelmileg földúsítani, ese­ményekkel, élményekkel gazdagítani. Feltételezésem szerint a nők többsége a leg­első és minden további kapcsolat indításakor is reméli a szerelmet. Várakozóbb, nyitottabb, becsaphatóbb, kiszolgáltatottabb, mint a férfi. A tárgyalt csoportba tar­tozó férfiak viszont éppen mennyiségi szemléletükből adódóan igyekeznek gazdál­kodni érzelmeikkel, erőikkel, idejükkel és anyagi eszközeikkel. Igyekeznek csak a kölcsönös szexuális élvezetszerzés irányába tolni a kapcsolatot. Igyekezetük mértéke — férfi oldalról — egyben minősíti a szóban forgó viszonyt. Hazudnék azonban, ha azt állítanám, hogy minden rokonszenv alapú kapcsolatban egyformán érvényesül ez a leegyszerűsítést (milyen finoman fogalmaztam!) erőltető szándék. Nem. Külső­ségeikben ezért, vagy ezért is, különböznek egymástól az azonos tartalmú kapcsola­tok. Mindez azonban csak a harc kimenetelét, pillanatnyi állását jelenti, de nem kér­dőjelezi meg a szembenállók támadási irányait. Megpróbálok koordinátákat húzni e különös csatatéren. Szóltam már arról, hogy a rokonszenv alapú külső kapcsolatba bonyolódó asszo­nyok többségében — legalábbis a kezdeti szakaszban — él az illúzió, hogy ők most sze­relmesek, vagy legalábbis úton vannak ehhez az irigyelt állapothoz. Nem különben hi­szik, hogy partnerük is szerelmes, vagy előbb-utóbb azzá tehetik. Ennek megfelelően igyekeznek az — hogy úgymondjam — erőteljes effektusokkal induló kapcsolatot át­hangszerelni, visszaterelni a hagyományosnak mondható mederbe. A konvenciók alóli felszabadultságuk ugyanis még korántsem teljes. A pillanatnyi őrület, az „egyszer volt, soha többé nem lehet” álom feledtető csipkefátyolával szeretnék bevonni az eddig történteket, és úgy tesznek, mintha a meglevő szexuális kapcsolat már valódi kölcsö­nös szerelemben fogant volna. A törekvés önigazoló tartalmáról már írtam. Érdemes azonban szükségleti jellegét is szemügyre venni. A házasságok kiüresedésének két markáns vonulata van, éspedig a szexuális és az érzelmi kiüresedés. Érthető tehát, hogy az úgynevezett gyengébbik nem, a szexualitás megnyerése után érzelmi feltöltődést is keres. Emlékképek ugranak be ilyenkor, érzelmileg is összetartozó szerelmespárokról, 35

Next

/
Thumbnails
Contents