Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál - Varga Csaba: Életmódmodellek a mai faluban
emberi hatásaival. A dolgozót elsősorban munkaerőnek, nem pedig személyiségnek tekintik. E típusnak a megjelenése fejlődésünk jelenlegi szakaszában szükségszerű és nem kis eredmény. Alapjaiban mindenképpen progresszívnek tartjuk, de a modell egyoldalúságát nem hallgatjuk el. (Ennek a korlátozottságnak nyilván főleg objektív okai vannak, hiszen nem egyszerűen rajtuk múlik, hogy értékrendjük és tevékenységük mennyire teljesedik ki.) Ebbe a típusba soroljuk azokat a politikusokat, tanácsi és pártvezetőket, akik a gazdálkodó tudatával és felelősségével irányítanak, elsősorban a település gazdasági-ipari-kommunális fejlesztésével törődnek. „Csak” a civilizációs javulást segítik elő. d) A beavatkozó-cselekvő modell negyedik típusa: a korrekt bürokrata. (A bürokrata kifejezésnek elég negatív csengése van, mi most pozitívabb tartalommal használjuk.) Azokat a magatartásokat nevezzük ilyennek, amelyeket a korrekt végrehajtás fémjelez — önálló koncepció, szándék nélkül. Ezek az emberek hivatali kötelességből vagy önkéntes vállalásból lehetőleg pontosan elvégzik, amit mások, elsősorban feljebbvalóik mondanak — utasítanak vagy javasolnak — nekik. Egyéni ötleteik, saját kezdeményezéseik általában nincsenek, de becsületes és nem ritkán túlságosan is pontos végrehajtói-megvalósítói a kapott feladatoknak. Elég sokan vannak, akikre — foglalkozásuk legyen bár orvos vagy segédmunkás, tanár vagy traktoros, vezető vagy beosztott — az érlelődő új, fejlettebb életmódmodellek kialakításában is számíthatunk, hiszen szívesen szolgálják az értelmes célokat. Ezt a típust elég nehéz megkülönböztetni a hagyományos bürokratától, aki szolgai alázattal, automatikusan, a következményekkel nem törődve ügyködik. (Talán mondani sem kell, hogy ez a magatartás sem halt ki...) A korrekt bürokratát úgy is jellemezhetnénk: gyenge vagy közepes tehetség minimális vagy közepes lehetőségű cselekvési helyzetben, amelyben általában értékelni tudja a kapott elképzelés-feladat milyenségét. Ha újításra lehetőség nyílik, meg is kísérli azt, szemben a hagyományos bürokratával, aki belül is tiltakozik minden változás ellen. e) A leginkább valóságosan cselekvő (és értékrendünk szerint a legpozitívabb típusváltozat) a földönjáró próféta. Ez a fogalom meghatározás egyúttal jelzi, hogy a régi értelemben vett próféták, megváltók stb. nincsenek vagy alkalmazkodtak a körülményekhez. Ezekben a személyiségekben kemény elhatározás — mondhatnánk úgy is: elhivatottság — él az értelmes, hatékony társadalmi-emberi cselekvésre. A belülről vezérelt akarat általában párosul tudatosított és viszonylag pontos helyzetismerettel és sajnos elég ritkán: taktikai érzékkel. Tevékenységüket nemcsak vágyaik és (többnyire átgondolt) elképzeléseik irányítják, hiszen gondolkodásukban a kitűzött célokkal egyenrangúként jelen van a konkrét lehetőség (a „van”) ismerete. Nem véletlen, leggyakoribb konfliktusa abból származik, hogy a helyi értékelésnél — ez nemcsak a vezetők értéktudatát jelenti — jóval kritikusabban, pontosabban látja a társadalmi valóságot. Az elmúlt években a földönjáró próféta — tapasztalataink szerint — általában több és érdemi lehetőséget kapott a cselekvésre, de még mindig jellemző, hogy bíráló attitűdje, gyorsabb és hatékonyabb változást sürgető magatartása, végül nem utolsósorban a már elért vagy megközelített részcéljai miatt félreállítják vagy csak egyszerűen nem engedik bele sem szólni a dolgokba. (Megjegyzendő: a frontvonal már nem a vezetők és vezetettek között húzódik, ha nem ritkán így is dokumentálódik.) De bármennyire is nehéz mozdulni, érdemben javítani, ebből — ez a típus — nem azt a következtetést vonja le, hogy tisztességesebb és hasznosabb kívülállónak lenni. Persze, ez a magatartás sem felhőtlen: nem egy olyan példát láttunk, amikor a földönjáró próféta észrevétlenül belekényszerült bizonyos újdzsentri magatartáselemek alkalmazásába, hiszen nem kis élvezet annyira átlátni a helyi érdekviszonyokat, érdekkapcsolatokat, hogy ezeket kihasználva, kis24