Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5. szám - Parancs János: Madártávlatból (versciklus)
MADÁRTÁVLATBÓL A KÖRNYEZET Hová tűnt a báj? az önfeledtség? Mosogatódézsában úszkáló lomha szörnyek, ragadozó és gyanakvó, szakállas szobrok vagyunk. Nincsen közöttünk semmi kapcsolat: kicsinyes önzések jármában botladozva, az önigazolások színpadán ripacskodunk. PARANCS JÁNOS AZ ISTENI D Nincs honnan elindulni eltűnt a kályha és nincs hová mint a füst kanyarogva a részletek közt fuldokolva vértelen csatában hulltam el mondta az isteni D aztán lubickolt tovább sárkányölő hősök nincsenek a mosogatólében csak legyek zsúrfiúk meg pancserek suttogta még két karcsapás közt fejét a zsíros léből kiemelve A SZEREPLÉS Elágazások, csomópontok, idestova húsz éve mindig ugyanazt mondom, más-más körítéssel, reménykedve, több oldalról közeledve, „nyelvet harapdáló erőlködéssel”, akadozó hangon, tátogatva, nem sikerült humorizálgatva, sosem rendelkeztem valami sima, remek és csillogó technikával, mindig csak a porban tollászkodva, borzason, hebegve, hadonászva. A Ml IDŐNK Még néhány év, aztán a savak és lúgok, a különböző apró férgek, a gyökerek, a baktériumok, és mégis ez a mi időnk, ez a villanásnyi, röpke, tovahömpölygő pillanat, ez a közbülső idő, amikor megértjük egymást, mi, az egyidejűleg becsapott alkalmi hóhérok, statiszták, önkéntes áldozatok. A
