Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 4. szám - Bisztray Ádám: Még nem gyújthattam tüzet, November kapui, Geográfia (versek)
BISZTRAY ÁDÁM MÉG NEM GYÚJTHATTAM TÜZET Kinn hagyott s reves petrence szénában róka hűlt vackát láttad-é már? Sivárság fogott körül, vonuló, foltos, de mozdulatlan csordának nézted volna a messzi gátakat, nyáron, túl a homokháton hullámzó arany lesz a rozs. Patkóról szállt a jégszilánk, prüszkölt pára, nyerítés. Tócsába fagyott béka mutatta néhai nyomát a létnek, ólom-ikrás felleg nyomta laposabbra. Mire hazaértem, megjött puha pillangóival a tél. Te nem tudod, még nem gyújthattam tüzet, lassú sötétedés áradt fölém, fújtam fázós ujjaimat (tarisznyám üres, a bekecs rajtam), és tarkómon kés-hideg volt a gallér. NOVEMBER KAPUI November kapui megnyílnak, s beomlik rajtuk a köd, száraz völgyét, vékonyka csemetefáit áztatja késve jött eső. Virradat ártatlan és vaksi órája (mikor elbóbiskolnak tűz mellett az őrök), nyirkot, fehér írást terít a friss avaron, dombnak rőt hátán szét. Vigyázz, mit nem látunk, mégis van, még nem tudja senki, mi lesz a hernyóból, lesz-é tűzpiros pávaszem, vagy kormos szőrű, kicsi tank marad. Mikor beomlik a toronygombig kásálló köd, senki nem tudja, ki tanul meg szárnyat bontani, és fog csúszni (ha új gazdánk eljő) sármány-zöld, ragacsos levélkék közt örök éhesen. Mért kell terád gondolnom mindig, mért adtál mértéket, nem kértem soha, egyetlen s oszthatatlan valódban kettő vagy, aki voltál, s vonszollak magamba csukva, aki lehetsz ellenemre vagy éppen általam. GEOGRÁFIA 10
