Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - SZEMLE - Füzi László: Ezerszínű Magyarország
Márkus István könyvének egyik kulcsmondata így szól: „Ha helyben nem bővültek volna az ipari üzemek, bizonyára ezrek vándoroltak volna el Nagykörösről az ipari centrumokba.” Vagyis a munkaerő vándorlásának, más néven a bejárásnak, az ingázásnak, az eljárásnak, a kétlakiságnak legfőbb oka a helyi ipar hiánya. Illetve fordítsuk meg a tételt: a bejárásnak, az ingázásnak, a kétlakiságnak stb.-nek a helyi ipartelepítés az orvossága. Magyarországon ma körülbelül egymillió főre becsülik a bejáró munkások számát. (A számot tovább duzzasztja a naponta utazó diákok és az ügyes-bajos dolgaikat nem a lakóhelyükön intézők ugyancsak nem kis tömege.) A bejáró munkások problémájának társadalmi fontosságát ismerte föl az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete, amikor megbízást adott Böhm Antalnak és Pál Lászlónak műhelytanulmány készítésére. Munkájuk — alcíme: „Egy sajátos munkásréteg szociológiai jellemzése” — módszerében alapvetően különbözik Márkus István könyvétől. Míg Márkus empirikus úton szerzett ismeretekre, emberi portrékra alapozza következtetéseit, a szerzőpár a témáról föllelhető elsődleges információk másodelemzésére, összegezésére vállalkozott, s vizsgálódásukban csak kis részben építettek személyes kutatási anyagaikra. Vitathatatlan, az ilyen jellegű, összefoglaló, a kérdés gazdag irodalmára támaszkodó, jegyzetekkel ellátott műhelytanulmányokra is szükség van, a vélemények és adatok összegezésére, amelyben forrásként az írói szociográfia, például Beke György, Csák Gyula, Erdei Ferenc, Veres Péter munkája éppúgy szerepel, mint a „száraz” statisztikai adatok, százalékok és táblázatok sora. (A téma egyik korai, figyelemfölhívó forrásaként nem elhanyagolható a Balázs Béla Stúdió megrázó rövidfilmje, az Oda-vissza.) A bejárás sokféle hátránya közül csak egyetlenre szeretnénk rámutatni. Köztudott, hogy a dolgozó munkája ellenértékének egy részét nem pénzben kapja kézhez, hanem ún. „borítékon kívüli juttatás” formájában élvezheti. A bejáró munkás viszont e „borítékon kívüli juttatások” jelentős részétől elesik. Az, aki nem ott él, ahol a munkahelye van, például a gyári gyermekintézmények, a gyári bölcsőde és óvoda nyújtotta lehetőséget, a nyári üdülést közel sem élvezheti abban a mértékben, mint az, akinek lakása és munkahelye azonos településen található. A gyár által a városnak befizetett adóból a városban, és nem a bejáró munkás lakóhelyén épül járda, csatorna, művelődési ház. A bejáró munkás nemcsak elesik a város kínálta művelődési lehetőségektől, nemcsak fáradtan érkezik munkahelyére, hanem a bejárók nagy száma más tekintetben is konzerválja a központok viszonylagos előnyét és a vidék elmaradását, növeli a város és a falu közötti távolságot. A közelmúltban Gyöngyössolymoson jártam. A fővárostól csaknem száz kilométerre fekvő faluból naponta külön autóbusz viszi a bejáró munkásokat Budapestre. Nem kérdeztem meg, hogy ki miért vállalja a napi öt-hat óra oda-visszauta- zást. Gyanítom, a bejárás legfőbb oka a fővárosi munkaerőhiány, s legfőbb orvossága az ipari decentralizáció lenne. Remélhető, hogy gazdasági életünk elkövetkező szakaszában, amikor nem a munkaerőtoborzás, a létszámnövelés, tehát az extenzív fejlesztés lesz a cél, a bejáró munkások száma is csökken. A bejáró munkások problémáját csak az intenzív iparfejlesztés oldhatja meg. S a bejáró munkások gondja akkor lesz kisebb, ha az üzemek és a vállalatok vezetői az iparba áramló százezreket nem arc nélküli tömegnek tekintik, amelynek munkaerejét föl lehet és kell használni, hanem az emberre is figyelnek, ha a dolgozóban nemcsak munkaerőt látnak, hanem emberi életeket és sorsokat is. * A bejáró munkás éppúgy a vidék és a centrum érintkezésének egyik problémája, mint a vidéki és a fővárosi szellemi és tudományos műhelyek viszonya. Szerencsére ezen a területen régen túl vagyunk az óhajok és kívánalmak megfogalmazásán. Az ország több nagyvárosában például a Magyar Tudományos Akadémia helyi bizottsága működik. Az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének Alföldi Csoportja immár második alkalommal teszi asztalra Alföldi tanulmányok címmel munkája eredményét. A Békéscsabán a város és a megye támogatásával megjelent kötet három tanulmányára kell a figyelmet fölhívni: Becsei József (Néhány megjegyzés az alföldi agrárvárosok külterületi népességének alakulásáról), Tóth József (Az alföldi városfejlődés elmúlt évszázada és az országos településhálózat-fejlesztési koncepció), valamint Krajkó Gyula—Mészáros Rezső szerzőpár dolgozatára (Az iparosítás hatása a városi népességszám növekedésére és a falusi térségek gazdasági, társadalmi átalakulására a Dél- Alföldön). Ismertetésükre, elemzésükre nem térhetünk ki. Ám a három tanulmányt fölfoghatjuk és olvasásra ajánlhatjuk úgy is, mint rangos és elmélyült hozzászólást Márkus István, valamint Bőhm Antal és Pál László könyvéhez: az alföldi agrárvárosok fejlődésének kérdéséhez, valamint a bejáró munkások és a vidéki iparosítás ügyéhez. TÜSKÉS TIBOR EZERSZÍNŰ MAGYARORSZÁG A Móra Könyvkiadó új sorozatának kötetei Magyarország felfedezése — az egymást követő nemzedékek folytonosan megújuló feladata. S noha a megismerés folyamata alapvetően nem az 92
