Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 3. szám - SZEMLE - Tüskés Tibor: Valóságközeiben (Márkus István: Nagykőrös, Bőhm Antal-Pál László: Bejáró munkások, Alföldi Tanulmányok 1979.)

SZEMLE VALÓSÁGKÖZELBEN Márkus István: Nagykőrös. Szépirodalmi, 1979. Bőhm Antal —Pál László: Bejáró munkások. MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete, 1979. Alföldi tanulmányok 1979. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet Alföldi Csoportja, 1978. A magyar vidék számolatlanul kínálja földolgo­zásra váró témáit a valóságirodalom számára. Né­hány évvel ezelőtt Németh László beszélt egyik tanulmányában igen meggyőzően a vidéki élet hasznáról és előnyeiről. Mindenkinek, aki vidé­ken él — mondta —, egy kincsesbánya van a talpa alatt elrejtve, egy kincsesbánya, amelynek legjobb ismerője lehet, s amelynek föltárása, hasznosítása, az irodalomba emelése rá váró föladat. De a ma­gyar vidék láthatóan nemcsak az ott élő írónak kínál föltárásra érdemes nyersanyagot, hanem a fővárosból odalátogató valóságkutatót is hasznos vizsgálódásra és elemzésre csábítja. A Magyarország felfedezése sorozatban a ma­gyar vidék s ezen belül az urbanizáció kérdése már több kötetet kapott. A vidéki városok, Kom­ló, Szeged és Pécs mai arcának megrajzolása után a sorozat legújabb darabja, Márkus István mun­kája egy sajátos alföldi tanyás mezőváros, Nagy­kőrös életét mutatja be. Mit őriz a közfelfogás a városról? Milyen fogalmak tapadnak Nagykőrös nevéhez? Arany János tanár úr és homoki kertész­kedés, vastag nyakú kálvinisták, valamint pap­rika-, paradicsom- és uborkahegyek, Budapest éléskamrája és az ország legnagyobb konzerv­gyára . . . Márkus István nem éri be az előítéle­tekkel; a közhelyek, a fogalmak, a jelenségek mögé néz. Számára Nagykőrös mindenekelőtt az urbanizáció folyamatának, város és vidéke kap­csolatának sajátos alföldi példája, a magyar tanya­világ átalakulásának egyik lehetséges „modellje”. Márkus látszólag hátrányban van a sorozat számos szerzőjével szemben, azokkal, akik szülőföldjük­ről vagy állandó lakóhelyükről írtak. Ugyanakkor olyan előnnyel rendelkezik, amelynek eddig senki sem lehetett a birtokában. Márkus ugyanis egy­felől két idősíkot, egy 1941—42-es és egy 1973-as „metszetet” vetít egymásra, tehát egy több mint harminc éves folyamatot rajzol föl, másfelől ku­tatását mind a negyvenes, mind a hetvenes évek­ben nem egyedül, hanem társakkal közösen vé­gezte, könyve tehát bizonyos tekintetben kol­lektív munka eredménye. Ebben rejlik magyará­zata annak, hogy a Nagykőrös miért lehet a tanya-kérdés eddig fölgyűlt bő irodalma mellett is figyelemreméltó és az újdonság erejével ható vállalkozás, a magyar szociográfiai irodalmat gaz­dagító, jelentős mű. Márkus István először 1940-ben járt Erdei Fe­renc és Erdeiné Majlát Jolán társaságában Nagy­kőrösön. Az Erdei „adjutánsaként” és irányítása mellett végzett terepbejáró munka eredményé­ből annak idején egy önálló,történeti tárgyú nép­rajzi disszertáció, valamint egy, Majlát Jolánnal közösen írt és a Századok-ban publikált társada­lomtörténeti tanulmány született. A körösi ta­nyavilágról szerzett közvetlen, akkor jelenidejű­nek számító társadalmi ismereteit az író tulajdon­képpen csak most, e könyv számára összegezte, rendszerezte és foglalta írásba, s ez alkotja mű­vének egyharmadát. Márkus övezetenként, a földrajzi és a társadalmi tagolódás, a gazdálkodási és a társadalmi térkép egymásra vetítésével elem­zi a negyvenes évek eleji körösi tanyavilágot. Itt nincs se tér, se szükség arra, hogy a könyv meg­állapításait — akár kivonatosan — ismertessük. Ehelyett néhány, talán általánosításra vagy töp­rengésre érdemes gondolatot szeretnénk a mű e részéhez fűzni. Márkus kitűnő érzékkel találja el itt azt az arányt, ahogy portréit, egy-egy ta­nyásgazda bemutatását és általánosításait, a port­rékból leszűrhető következtetéseket vegyíti. Az arcképek sűrű szövésűek és érzékletesen egyé­niek. Egy-egy jellemző helyzet, apró megfigyelés mögött teljes emberi sorsot, regényre való anya­got tud fölidézni. Egy szorgalmas és szerény, fel­törekvő családról írja: „És ahogy két évtized ke­mény munkája árán megkapaszkodtak és fel­emelkedtek, beérték azzal a kissé álmélkodó el­ismeréssel, amit a piacon és a néha mégis adódó ünnepélyes családi összejöveteleken, egy-egy la­kodalomban például, a rokonokból erőszak nél­kül kikényszerítettek.” Általánosításai nélkülö­zik a leegyszerűsítést, a szimplifikálást. Tudja, hogy a távolról oly egységesnek látszó alföldi tanyavilág múltjában nagyonis eltérő típusokat őrzött meg, sőt egyetlen, zártnak látszó egységen belül is változatok lehetségesek. A tanyaszomszé­dokkal való kapcsolatókról írja: „Másutt talán alakult ki ilyesmi; F.-ék környékén inkább az ellenkezőjére láttam példát.” A sémákban való gondolkodást a legkényesebb kérdésben, a tanyai lakosság „osztályozásában” is el tudja kerülni: „Hiba lenne, ha gazdákra és szegényekre vág­nánk ketté az 1940-es évek nagykőrösi paraszt­társadalmát.” Márkus tökéletesen ismeri az al­földi tanyavilág előzményeit, kialakulásának útját, de nem merül el a történelemben, megelégszik egy-egy tömör bekezdésben a múlt összefoglalá­sával. S kitűnően ismeri a tanyai élet „mai” sajá­tosságait is, tudja, mi az árenda, a csutakolás, a 90

Next

/
Thumbnails
Contents