Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - MŰVÉSZET - Goór Imre: Művésztelep a változó időben
A helyben maradt tanítványok számára az új élet a kibontakozás reményét hozta. Lelkesen fogtak erejüket meghaladó munkaábrázolásokba, új ünnepi alkalmakat bemutató festményekbe, politikusok portréiba, munkástörténeti témákba. Nekibuzdulásaikból mű nem születhetett, hiszen elemi problémáik már a perspektivikus ábrázolás és komponálás nehézségeiben megmutatkoztak. Szemléletmódjukból sem következhetett más, mint a modellek, épületek, tárgyak és tények leltárszerű felsorolása; ez pedig technikai kérdés volt csupán, nem pedig a véleményalkotásból született szenvedély, vagy meditáció művészi kifejeződése. Vélemények Révész felszabadulás előtti szabadiskolájáról volt növendékeinek és pályatársainak véleményei vegyesek. Az erdélyi ZSÖGÖDI NAGY IMRE 1921-ben látogatott Kecskemétre. Amikor halála előtt nem sokkal szűkebb hazájában beszélgettünk, enyhe éllel szólt: „A telepet Révészné és Révész Imre vezette.” A Kolozsvárott élő MIK- LÓSSY GÁBOR meghatottan beszélt az „ott töltött két szezonról”. VARGA NÁNDOR LAJOS is szeretettel emlékezett a kecskeméti alkotóévekre. A későbbi alkotóházban találkoztam 1970 őszén az egyik régi szabadiskolással, CSUPOR LÁSZLÓ festőművésszel. Kiegészítette Révész-telepi ismereteimet. Elmondta, hogy rövid ideig a telepen élt KOSZTA JÓZSEF; a sötét pusztai tájakat festő HAGYIK ISTVÁN; a primadonnaként is sikeres SZILÁGYI MARGIT. Csupor beszélte el azt is, hogy míg a Kada Elek idejében meghívott Grünwald Béla igazgatónak és korrektortársának, Olgyay Ferencnek a város külön személyi használatú fiakkert biztosított; addig a polgármester utáni városi vezetők részéről az utódoknak már csak a lenézés és megvetés jutott. — Kódisok — mondogatták a tanácsnokok és a virilisek a művészekre, akik ezután a városlakók előtt is „kódisok” maradtak. Könnyű megoldás A személyi kultusz ideje nem kedvezett a művésztelep újjászületésének. Az anyagiak is hiányoztak; de jelentős vezetőegyéniség, vagy nagyobb alkotógárda sem követelte a telepnek városi erőből történő helyreállítását. De nem volt szerencsés a telep megújításához az a helyi vezetői szemlélet sem, mely a képzőművészek akkori gyülekezetében néhányszor így kapott hangra: „M/ minden segítséget megadunk: megmondjuk, hogy a művészek mit és hogyan fessenek...” A helyi művészeti élet ezért az amatőr képzőművész körökre korlátozódott, melyekben hivatásosak és amatőrök együtt dolgoztak, művésztelep nélkül folytatva a régi szabadiskolai gyakorlatot. (Postás kör, Szakszervezeti kör, Révész kör.) Nem okozott különösebb meglepetést az a hír, hogy a város lemondott a közös műterem tulajdonjogáról azért, hogy belőle a Képző- művészeti Alap alkotóházat létesítsen. A mai városvezetés-tervezés gondja egy-egy művészeti bázis (szobrászműterem, kerámiastúdió, zománcművészeti nyári telep) megteremtése. Amikor helyeselhetjük a művészeti élet decentralizálására tett különböző intézkedéseket, akkor azoknak kell igazat adnunk, akik már akkor is a jövőre gondolva „könnyű megoldásnak” minősítették a közös műteremről — lényegében a művésztelepről — szóló városvezetői lemondó nyilatkozatot. Alkotóház A Képzőművészeti Alap a régi közös műterem épületét felújította és felszerelte. Két grafikai műterme a tetőtérben, két szobrászműterme a földszinten, hat festőműterme az első emeleten és a földszinten fiatal művészek beköltözésére várt. 78
